Adj helyet magad mellett

Úgy tűnik, Grecsó Krisztián új regénye, a Mellettem elférsz az idei év egyik fontos szépirodalmi jelensége: a különféle kritikai beszélgetések rögtön témájukká választották, az eladási listákon jól szerepel – legalábbis a minőségi kortárs magyar irodalomhoz képest mindenképp. A kötet Nyitott Műhelyben tartott bemutatóján sokan voltak, és a Trafóban rendezett Impulzus-beszélgetéssorozat e könyvet tárgyaló eseményén is szép számmal jelentek meg az érdeklődők.

Alighanem Grecsó korábbi életműve váltotta ki a kötet megjelenését megelőző fokozott várakozást. Ebből rögtön arra következtethetünk, hogy az olvasóközönség mégiscsak fogékony ezekre a könyvekre, s e jelenség felderítése bizony nem kis téttel bír. Hiszen az előző könyv, a Tánciskola a kritikákban kapott hideget-meleget: ennek ellenére, úgy tűnik, az alföldi-vidéki identitást tematizáló, anekdotizáló stílusban megírt művekre – amelyek gátlástalanul használják fel újra a vidéki Magyarország kilátástalanságának ismerős toposzait – igenis van igény.

A beszélgetést moderáló Szegő János indító kérdésével mindjárt erre a kérdésre terelte a figyelmet: a Mellettem elférsz Grecsó-életműhöz való viszonyára volt kíváncsi. Turi Tímea a primer olvasói élményt, a természetes és spontán olvasás örömét hangsúlyozta, Gaborják Ádám szerint ez a könyv kiemelkedik az életműből, Csobánka Zsuzsa sejtése alapján pedig az új regény bestseller-gyanús (ő amolyan „teleshopos” módon újra és újra visszatért arra, hogy milyen sokan veszik meg a könyvet). Szegő bedobta a middlebrow irodalom fogalmát, ami a kortárs irodalom szokott elitizmusa felől nézve degradáló is lehetne, de itt talán egyszerűen csak arra vonatkozik, hogy Grecsó könyve tényleg olvasmányos, nem okoz nehézségeket a történet követése vagy a szereplőkkel való azonosulás.

Csakhamar felmerült, de sajnos némileg kidolgozatlan maradt a beszélgetés alatt (ami műfaji okokból egyrészt megbocsátható), hogy a múlthoz való viszony pontosan milyen tétekkel bír a szereplőkre nézve, illetve hogy ebből az egyébként szépen felépített konstrukcióból mi következik itt és most, a könyv bezárt világán kívül számunkra, a könyv olvasóira nézve (különös tekintettel arra, hogy az elhallgatott múlt feltárhatatlanságából fakadó problémák finoman szólva nem csak az irodalmi művekben jelentkeznek). Csobánka Zsuzsa szerint a család történetének az elbeszélhetősége a fő kérdés, míg Turi Tímea éppen az elbeszélő figurájának egykori önmagához való viszonyát látja lényegesnek: a névtelen elbeszélő a múltjából és a jelenéből jeleket elemez, nyomoz, de nem számol azzal a lehetőséggel, hogy ezek a jelek esetleg félrevezetik (horribile dictu a jeleket rosszul értelmezi). Csobánka később úgy fogalmaz, hogy a múlt átírhatósága Grecsó egész életművének fontos tanulsága.

A szöveg stílusában az „impulzátorok” (Szegő János) felfedezni véltek egyfajta elmozdulást az eddigi művekhez képest. Míg a korábbi könyvekben kissé széttartó anekdota-halmaz zavarónak hatott, itt az anekdotikusság jobban szervesül, a történetek összecsiszolása eredményesebb. Csobánka Zsuzsa úgy látja, Grecsó éppen most lép át a „meg tudom-e írni a »vidékről jöttem« témát” kérdéskörén, igaz, itt is van vidékről szó bőven. (A „telep”, ahonnan az elbeszélő származik, a periféria perifériája, egy olyan önmagába záródó közeg, amelyben az azon kívüli világ jelentősége eltűnik. Éppen ezért fontos, hogy a Mellettem elférsz Budapest-regény is.)

A repedés és a lyuk, amelyek Gaborják Ádám szerint is kulcsszavai a könyvnek (ahogy a borító és a fülszöveg is megerősíti), ugyanúgy vonatkozik Budapest végigkövethető nagyvárossá alakulására, illetve a városi tér elrendeződésére és fizikai állagára, mint ahogy az elbeszélő fő céljaként megjelölt identitáskeresésre: az egyébként kevéssé motivált test-motívumot a kritikusok a nárcizmus felől olvasták vissza az érintett identitásproblémára. Vagyis az elbeszélő saját testére vonatkozó reflexiói szintén a saját története megtalálására, vagy legalább valami saját megtalálására irányuló kísérletekként írhatók le. (A test-probléma erőltetése azért is visszatetsző, mert a nyitómondat bombasztikusságát [„Én a testemmel szerződést kötöttem.”] később nem sikerül igazán meggyőzően megtámogatni.)

Mivel a beszélgetésen maga a szerző is részt vett, végül ő is bekapcsolódott egy „Gondolta a fene!” mottóval. Megemlítette, hogy a kritikusok által asszociációként felhozott Nyugalom című könyv (Bartis Attila) eszébe sem jutott, Szabó Magda műveire viszont nagyon is gondolt. Meg is osztott a közönséggel egy történetet, amelyben az idős írónő egy nyilvános beszélgetésen fotókat lebegtetve próbálta bizonyítani a könyvei fikciója szerint sem létező emberek létezését. És hogy annak hinni lehetett. Vagyis a múlt olyannyira átírható, hogy az irodalmi mű igenis képes a család történetének rekonstruálására, legyen az mégoly kérlelhetetlenül fikció-irodalom. Mint ahogy Grecsó Krisztián is hiába bizonygatja minden fórumon a Mellettem elférsz párhuzamos történeteinek fiktív voltát, az olvasók csak azért is kőrealista családregényként olvassák – na de az már az ő dolguk.

Beszélgetés Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című kötetéről, Impulzus, Budapest, Trafó kávézó, 2011. március 8.