„A mesében a farkas hasából kiveszik a kecskegidákat, és hogy ne érezze meg a cserét, köveket varrnak bele. Valahogy így képzelem el azt az abortuszt, amire a szüleim minden bizonnyal rávették a nővéremet” – az áprilisi Alföldből Izsó Zita novelláját ajánljuk.
Az idei negyedik szám nyitányaként Juhász Ferenc prózaverssel tiszteleg Tóth Árpád emléke előtt, s míg Oravecz Imre és Grendel Lajos még szorosabbra fűzik regényeik cselekményszálait, addig Nyerges Gábor Ádám – kinek első kötetét oldalakkal később Smid Róbert szemlézi – elkészíti lírája Negyedéves jelentését. Izsó Zita citált novellája (Felhők alatt a fény), valamint Áfra János verspárja a magzati/emberi lét két végpontját: az abortuszt/halált (aki lett volna) és születést (és aki lett) tematizálja művészi formában. Mindemellett ajánljuk még Lászlóffy Csaba, Markó Béla és Lackfi János versei mellett Tamás Attila keserédes nosztalgiával átitatott kortárs levelét.
A tanulmányok célkeresztjébe ezúttal Petri György költészete került. Szabó Gábor írása hű fegyverhordozóként követi végig a költő harcát az önkorlátozó ideológiaiság szélmalmai ellen, majd kellő részletességgel szól a személyiség metafizikai korlátoktól mentes újjáépítéséről is. Ezt követően Palkovics Beáta esszéjét olvashatjuk Petri Sci-fi szerelem című verséről, mely a filozofikum és retorika mentén haladva vizsgálódásainak tárgyát az „én” és a „te” nyelvi viszonyának meghatározására koncentrálja. Harmath Artemisz a tükör kulcsmotívuma köré szervezi gondolatait Marno János legutolsó kötetét elemezve. A tükröződés különböző megjelenési formáinak szubjektum- és témaszervező vizsgálata mellett azonban azt is felvázolja, milyen tematikus és poétikai hatások mutathatók ki a költő és a kortárs líra fiatal alkotói között.
Az áprilisi Alföld az irodalmi olvasóközönség mellett a képzőművészetek iránt érdeklődőknek is kedvez: Szilágyi Ákos a Júdás csókja ikon vallás- és művészettörténeti elemzésére vállalkozik, Földényi F. László pedig a világhírű madridi képtár mitológiai témájú darabjai közt tart tárlatvezetést. Ezen felül szeretném kiemelni a lap paratextusaiként funkcionáló E. Lakatos Aranka-szobrok és -kisplasztikák fotóit.
A társművészeti kitérő után Bakonyi István értelmezi Rába György önreflexív „őszikéit”, majd Bertók László (ön)ironikus „pillanatkáit” Bartusz-Dobosi László értő kommentárjai segítenek elhelyezni a modern irodalmi panteonban. Villányi László Mondja édesanyám című családtörténeti időlabirintusában pedig Csehy Zoltán „ariadnéfonala” segíti az eligazodást.
Alföld, 2011/04.
Bortófotó: Új Szó
