Génprotokoll
Hirtelen érkeznek, mint egy pánikroham,
szervezetten és csapatban, a sötétség alatt.
Ilyenkor menetrendszerűen megbánod,
hogy húst vacsoráztál előző nap, túl súlyosat,
és végignézed az üvegekben tartósított
családtagokat, egyenként. A helyszíneket,
ahol óriássá nőttél.
De van, hogy éppen főzni kezdesz,
ahogyan apád tette ilyen alkalmakkor,
míg a szorongáslények, akik a függöny
mögül lestek, el nem vitték jó messzire.
Azóta is erre a malőrre fogsz mindent,
befizetetlen csekkeket, rémálmokat,
bűntudat receptet, megörökölt szokást,
jogot. Nincs ehhez most kedvem.
Kikopnak belőlem a gének, ahogy rád gondolok.
A kalapos
Mire megérkezett, árnyéka óriássá nőtt,
kalapja mellett eltörpült az üvegház.
Valami behajtó, apát kereste. Mondtam,
hogy már felnőtt, és nem lakik velem.
De a kalapos szerint a tartozás örökletes,
így szépen rám telepedett.
Azóta ő jegeli a lázas zöldeket, ő dönt,
kiért kell imádkoznom alvás előtt.
Egészen könnyű ez a helyzet most, pont
ahogyan elképzeltük, mielőtt az öregek
elvándoroltak. A zöldekre persze figyelni kell,
akár a szívre, semmi zsírosat ne kapjanak,
és álljanak ellen a fagynak, ha itt az idő.
A kalapos pedig türelmesen vár, hogy
behajtsa rajtam a régi tartozást, vagy álmot.
Lassan törlesztjük az első részletet.
De egy ideje biztosan hiszem, hogy
a kalapos mindig itt élt, velünk.
Nyugtatóktól kába nyarakon mintha
láttam is volna mozogni az árnyékát,
mialatt titokban magamra próbáltam
apa kalapját.
Nagy levegő
Próbálom fenntartani egy normális
élet látszatát, amiben mindenki reggel
kilenckor ébred, fejfájás nélkül, büszkén,
a szűk pupillákat nem zavarja árnyék.
Ilyennek képzeltem a rendet, mikor még
éltél, nagyon is velem, és azon röhögtünk,
hogyan koptak el a családfán fentről
lefelé a nevek.
Két mondat között múltál el, jól emlékszem.
Hányszor építettük fel az üvegházat,
nem tudom, és azt sem, végül kettőnk
közül ki fulladt meg benne azon a télen.
Mert a feltámadás mindig nagyon ment.
Csak nagy levegő kell hozzá, kibírni azt
a fél percet, amíg a fény összerántja
a pupillát, mint egy szívroham.
Arra gondolok, az ébredés lehet még ilyen.
A kalapos
Mire megérkezett, árnyéka óriássá nőtt,
kalapja mellett eltörpült az üvegház.
Valami behajtó, apát kereste. Mondtam,
hogy már felnőtt, és nem lakik velem.
De a kalapos szerint a tartozás örökletes,
így szépen rám telepedett.
Azóta ő jegeli a lázas zöldeket, ő dönt,
kiért kell imádkoznom alvás előtt.
Egészen könnyű ez a helyzet most, pont
ahogyan elképzeltük, mielőtt az öregek
elvándoroltak. A zöldekre persze figyelni kell,
akár a szívre, semmi zsírosat ne kapjanak,
és álljanak ellen a fagynak, ha itt az idő.
A kalapos pedig türelmesen vár, hogy
behajtsa rajtam a régi tartozást, vagy álmot.
Lassan törlesztjük az első részletet.
De egy ideje biztosan hiszem, hogy
a kalapos mindig itt élt, velünk.
Nyugtatóktól kába nyarakon mintha
láttam is volna mozogni az árnyékát,
mialatt titokban magamra próbáltam
apa kalapját.
Helyszínelés
Kivágom magam belőled, mint egy rontott
jelenetet, ami csak fenntart, felkavar.
A hibás szöveget visszaszívom, maradjon
ott egy belső szervben, hassa meg azt.
Visszafelé élünk, és mindjárt fel kell sírni.
Kiegyezhetünk tisztább megoldásokban is,
mondjuk körberajzollak krétával, szorosan
és tisztán, ahogy egy tetemet szokás.
Közben megkeresem a bizonyítékot,
amiből kiderül, mennyit változol évenként
a sejtek mögötti tájakon, legbelül.
De nem vagy követhető, mint egy bűnös
vagy történet. Arcod minden tavasszal újranő.
Apám huszonnegyedik alakmásával élek.
Mosatlan
Elmacskásodnak az utcák ebben az évszakban,
kopogóssá válnak. Ilyenkor csak az nem fél,
akinek több mint egy ágya van.
Más az éjszakai műszakra vár, hogy
a hibáktól szabadulhasson. Vagy felejtse el,
hogy akik körülöttünk élnek, mindig délben
a leggonoszabbak. Mikor még túlságosan épek.
Eddig egyszer láttalak csak napfényben,
meseszép voltál, árnyék nélkül, hidegen.
Aztán a huzat kivitte belőled a vért,
elfeketedtél, mint az éjjeli műszakok.
Üzenetet írtam neked, mert nappal
sosem láttalak. Minden éjjeliőr,
gyármunkás, dobogó vonat te voltál.
Most reggelente jó volna cetliket találni
tőled, furcsa körmöléseket. Ami bizonyítja,
hogy te indulsz műszakba este,
és ezek a mosatlan munkaruhák
hozzád tartoznak. Mert hozzám biztosan nem.
A versek nyomtatásban először a szerző “Szőrapa” című verseskötetében lesznek olvashatóak, amely a József Attila Kör gondozásában jelenik meg a 2011-es könyvhétre.
fasza – talán csak azért mert tudok azonosulni az apa…neurózisos totemével – de azonosulni jó
szerintem is jók – azért érződik az a női hang, vagy csak én érzem mögé (?)
ott van az, de nem olyan semmitmondóan picsog, mint a legtöbb női szerző – má’ elnézést
annyira középiskolás szintűek ezek a versek… a csajnak ajánlanék egy jó pszichológust. vagyis minek? ezek a pszeudoszenvedések és pszeudofájdalmak, pszeudodepressziók divatjelenségek. hopp villámlik. lekapcsolom a villanyt az üvegházban, de előtte apát, apa egy morbid.
kedves Kulter.hu!
A kritikai megjegyzéseket, kommenteket moderálják vagy törlik? A szabad véleménynyilvánítás gondolatát kordonok közé helyezik?
rengeteg levélszemét érkezik és néha a szerkesztők elsiklanak a valós hozzászólások felett, a véleménynyilvánításhoz joga van mindenkinek bizonyos keretek közt, s itt is csak figyelmetlenségről volt szó, bár a hozzászólás nincknévvel elég sértőnek tűnik, ha valaki ilyesmit ír, akkor vállalja a személyét, személyiségi jogai csak személyeknek vannak
na jó én se azt mondom hogy agyam elszáll a csajtól – csak meglepően jók ahhoz képest, alapvetően milyen finnyás vagyok
Kedves “Parisz”,
az ellen nyilván nem tudok semmit tenni, ha a szövegeket, ahogyan fogalmazott, középiskolás szintűnek tartja.
Azt viszont elképesztőnek tartom, hogy ezek a versek annyira felbosszantották, hogy ilyen degradáló-agresszív módon nevez meg, és implicit módon szólít meg engem, ti. „a csaj” – jóhiszeműen csak arra tudok gondolni, hogy valamivel megbánthattam a múltban, ám mivel nem tudom, kit rejt az álnév, ezért most gondban vagyok. Persze másik lehetőségként felmerülhet, hogy egy vadidegen ember szól így hozzám, mondjuk tapasztalatnak az sem rossz.
Köszöntem.
Kemény István Deres Kornélia verseiről:
http://www.litera.hu/hirek/az-apa-mint-golem
Kedves Kulter.hu,
“Parisz” karakterhalmazát elolvasva attól tartok, nem történt félreértés: valóban levélszemét érkezett.
A kommentelőhöz fordulva: az ilyen (alacsony) színvonalú álneves hozzászólásokat összefüggésbe hozni a szabadságjogokkal, nos, ez súlyos, szomorú félreértése a szabad véleménynyilvánítás “gondolatának”. De természetesen nem szabad moderálni őket, az önlejáratás is szabad.
A verseket lehet kritizálni, akár alaposan le is szólni, de az hasznos lenne, ha legalább minimális munkát fektetne a véleménye megformálásába – még álarc mögül bátran beszólogatva is.
furcsa, hogy tőlem, aki dícsérte a verseket, nem várjátok el a facetoface álnévmentességet 🙂 – na, nem kötekszem
bár Áfra szerintem átlát a szitámon 😀
Mindaddig a “kémikus billy” név is zavart, amíg nem tudtam mögé belőni a személyt.
Ugyanakkor szerintem van különbség aközött, ha egy nickname gyk. avatárrá válik, valaki rendszeresen használja, felismerhető a karakter (és nem is igazán titkolt a személy, inkább csak egyfajta játékról van szó) – és aközött, ha valaki aktuálisan beír valamit a név rubrikába azért, hogy olyan tartalmat jelenítsen meg, melyet saját név alatt nem vállalna.
na igazigaz
egyet értek én is 🙂
Én is megközelítettem a verseket és úgy gondolom, van atmoszférájuk. Számomra egyedi is ez az atmoszféra, éppen amiatt, mert korjegyeket hordoz magán. Van benne pszichológia, idegenség, mosatlan genetika és légszomj. Legegyedibbnek tartom a jelenkort a korábbiakhoz képest (a részletek boncolgatását most elkerülöm) és minden széljegyzetére számot tartok, legyen bármilyen színvonalú. Egyébként tetszenek a versek, gratulálok a szerzőnek! 🙂
Az itt olvasott néhány vers alapján, ill. a kötetbemutató után szeretnék érdeklődni, hogy hol vásárolható meg a kötet.
Kedves Eszter! Tudtommal, a Libri könyvesboltban
beszerezhető a nagy Alexandrával szemben! 🙂
Ha mégsem, akkor írj, s hozunk neked Pestről!
Köszönöm szépen, utána fogok járni. 🙂
Az nem a Libri, hanem a Líra Könyváruház (Piac u. 57.).