Éjszakai
Az esőről kéne még beszélnem,
meg arról a párás buszablakról,
de elegendő indok volt a zaj
már eddig is a hallgatásra.
Itt vagyunk, mutatom végül a faragott kaput,
mintha bármit elárulna rólam.
Dönteni, mindig ez a vége,
amikor még pontos kérdések sincsenek.
Mögöttem egy ajtó lassan csukódni kezd,
bent is csak az van, amit már régről ismerek.
Majd később kitalálom, hogy ezt az egészet
mi helyett értem most félre.
Gyöngyszürke
Aki tovább bírja, az nyer,
szorítja meg a kezem és leültet maga elé.
A játékokban él, most épp farkasszemet kell néznünk.
Persze hamar feladom, nyertél,
hogy kevésbé fájjon, nevetek mellé még egy rövidet.
Úgyis mindig ő az első, a gyorsabb,
én lassú vagyok élni is, hát még hozzá képest.
Húzok egy újabb strigulát a neve alá,
ne mondhassa, hogy nem vagyok becsületes,
különben sem értek semmihez, mindent elfelejtek.
Ő meg csak röhög, már megint vesztettél,
és letör belőlem egy-egy újabb darabot.
Az enyém csak az, amit kölcsönadott egy életre.
Mint nyakban az amulett, csontban a fém,
gyöngyszürkévé forr fájdalom körül a megszokás.
Krusovszky Dénes:
Inkább az a másik
És ezt vajon
mi helyett értem félre?
Már a legegyszerűbb
kérdés is elég ahhoz,
hogy ne beszéljek tovább,
vagy csak ahogy vársz, nézel,
nekem meg végül azt is
el kell titkolnom,
hogy teherbe estem.
De akkor sincs nagy
különbség, ha inkább
az a másik vagyok,
aki részegen próbál
hazatalálni és útközben
egy vasrudat cipel.
Nincs bennem akkora
távolság, amit érdemes
lenne megmérni.
A legkisebb tévedés is hosszabb,
mint bármelyik részem.
Minek ír ide ez a hólyag egy sokkal rosszabb verset?
Színvonalas, élvezetes és jó szövegek.
Úgy tűnik sürgősen szükségem lesz egy Külső protézisre…