Barkács-beat. Így tudnám meghatározni a 2004-ben alakult Pluto stílusát. Shuffle ízű csináld magad, fülbemászó dallamok, lábat mozdító ritmus, slágeres dalok – minden stimmel ahhoz, hogy a Beatles által kijelölt út sokadik kilométerköve mentén guruljon tova a banda.
Magam egy interjú alkalmával ismertem meg a dalszerző-frontember Nemes Andrást, aki hamar rövidre zárta a beates témát. Érthető, hiszen senki nem szereti, ha beskatulyázzák – aztán, ahogy sorrendben visszafelé megismerkedtem a zenekar lemezeivel, világossá vált, hogy nehéz lenne őket bárhová is besorolni. Mainstreamnek underground, undergroundnak populáris, populárisnak a „jelenthet bármit” szövegek miatt kissé elvont, a ma sok mindenre ráaggatott indie jelzőhöz pedig túl közvetlen, mondhatni pózmentes.
Egy biztos: az évek múlásával egyre összetettebbé vált a formáció muzsikája. A kezdeti gitár-dobgép kombó garázsfílingje után szaxofon következett, újabb szólamok és megszaporodó vokálok érkeztek, a Nevem Senki pedig a banda eddigi legkomplexebb anyaga lett. Persze nem kell matekmetálra gondolni, arról van szó, hogy a párhangos gitárpop dalokba belekerült cukor, só, s minden, mi jó: sok billentyű, effektek, trombita, csipetnyi torzító, gazdag – és most első ízben néhol női – vokálok. Az eredmény pedig nem izzadósan megszerkesztett, hanem tudatosan spontán beütésű, laza, izgalmas gitárzene.
Ebben a gitárzenében a billentyű minden eddiginél fontosabb szerepet kap: ellenpontoz a Gyufalángban, marimbaként díszít az MR2-Hóemberben, a Szálloda a Holdon és a Mások könnyei című tételekben pedig zúg-Moog. A Quimby-tag, Kárpáti Dódi két dalban fújja meg a hangszert, a Szívbűvölő szordínós díszítése mellett a Neked íromban, ahol hatalmas mexikói hangulatot teremt, legszívesebben indulnánk is sombreroban tequilát dönteni. A már említett női vokálok jól szólnak, mint ahogy a mozgalmas, helyenként túlhajtott, nagybőgőszerű basszus is. Majd kifelejtettem, pedig nagyot üt: a funkygitár az Egyszeregyben cool!
Nehezen találnék fogást a lemezen, de írok negatívumot is: a Neked írom ezerszer elsütött négyhangos refrénjét hagyhatták volna a gagyipop és kaliforniai punk formációkra a srácok, a Mások könnyei végén meg ottmaradt egy pörgetés utáni, észrevehető ritmusbeli szétcsúszás (netán szándékosan?). Ja, és egy érdekesség: a Senki földjén kezdése erőteljes Illés-fless (Amikor én még kissrác voltam).
Bár nevében senki csupán a Pluto, ezzel a lemezzel immár a valakik között is biztos helyet foglalt magának. A banda zenéjéhez meg a nyáresti, optimista, kócos hangulat az X-vegyszer.
Pluto: Nevem Senki, Narrator Records, 2011.
