Manapság, ha az „eső” szót halljuk, elsősorban a fákat kidöntő viharokra asszociálunk. Pedig van itt egy folyóirat, amely Eső néven fut, melynek szerkesztői a nyári számot is színvonalas és izgalmas szövegekből építették fel. Az Eső „cseppjeiből” Matuz János novelláját, valamint a P. Nagy István és Zápor György lírájával foglalkozó blokkot ajánljuk.
A szolnoki Eső nyári számát Turczi István versei nyitják. A Betépve tudom a Bibliát a Szentírás soraiból (is) építkezve bont ki egy szombati picturát, míg Rékasy Ildikó Naplóféle 2. című rövid ciklusának darabjai különös hangulatot árasztanak. Összekapcsolódnak, de egymástól el is távolodnak a kétstrófás versek.
„Neked én csak egy nyelvi szerkezet vagyok.” – Matuz János pygmalion.doc című novellája izgalmas metatörténet a mű formálódásáról az alkotó és a teremtett figura párbeszédén keresztül. A szerző figurája fölött gyakorolt – relatív – hatalmát virtuóz módon festi meg a szöveg, majd ezt a hierarchikus viszonyt a textus folyamán többször is kibillenti: „Megkockáztatod, hogy elhagylak? Te nem tudsz elhagyni. És ha mégis? Hogyan is? Evakuálok a fejedből.” A dialógus tipográfiailag mindvégig jelöletlen marad, megnehezítve így az olvasás során történő lineáris és kauzális dekódolást. Ezt a novellát éreztem a legjobbnak a lap prózaterméséből.
A szépirodalmi szekció után P. Nagy István néhány versét olvashatjuk, mintegy megtartva a kontinuitást az előző szövegekkel, egyúttal azonban fel is vezetve a vele készült beszélgetést. Jenei Gyula interjúja úgy rajzolja meg a pályaívet, hogy közben bepillantást enged a költő magánéletébe, a művek és a biográfiai szerző története párhuzamosan futnak.
Vilcsek Béla írása P. Nagy pályaképét és fogadtatását mutatja be, verseit elemzi. Talán legfontosabb megállapítása, hogy „[h]a akarjuk, ha nem, szembe kell néznünk a ténnyel, hogy P. Nagy István költői életműve eddig mindössze három önállónak és újnak tekinthető kötetből áll; költői munkássága […] 1993-mal befejeződött.” Vilcsek nem túl hosszú, ám annál alaposabb elemzésében ezt a jelenséget magyarázza; annak jár utána, hogy „a világ külső zajai” hogyan nyomták el P. Nagy esetében is a „költői szót”.
A következő nagyobb szövegcsokor a tavaly elhunyt Zápor Györgynek állít emléket, a blokkot az ő lírája nyitja. A tömör versmondatokban a domináns igék dinamikussá teszik a szövegeket, szinte végigsuhanunk az Ő lesz a feleségem, a Sör, cigi, napraforgó, a Hídról a hajóra, Az ablakon át és a Varjúmítosz című költeményeken. A versek után bepillanthatunk Zápor prózájába is a Kérdőív című novellán keresztül.
Ezeket követik a Záporra emlékező, az ő emlékét megszólító írások. Lengyel Attila szenvtelen hangú verse felidézi a pályatárs haláláról szóló hírt, mely csak egy volt a többi közt egy honlapon: „Nézem / a falat, / már nem látszol, Gyuri. Le kell gördítenem, hogy megtaláljalak.” A költő olyan váratlanul távozott, amilyen gyorsan elavul a haláláról szóló hír a portálon.
„[T]úl könnyű kézzel nyúltál a lírához” – P. Nagy István szövege a műveken keresztül idézi meg az elhunyt költőbarát alakját, míg Kele Fodor Ákos tanulmánya a Zápor költészete által kirajzolt, asztronómiailag felfogott teret elemzi, kiemelve néhány fontos motívumot, így például az égitestek perszonalizációját. Mint írja, Zápor verseiben „szinte kivétel nélkül fellelhető a versbeszélőn kívüli szereplő”, így a lap által közölt darabokban is.
Kiss Mirella Grecsó Krisztián legújabb kötetéhez, a Mellettem elférsz című regényhez fűz reflexiókat. Recenzióját a cím értelmezésével kezdi, mely „egyszerre befogad, egyszerre elutasít”. Interpretációja szerint Grecsó művének hitelességét az a fajta kegyetlen őszinteség teremti meg, amelyet az elbeszélő önmagával és a mellette elférőkkel szemben tanúsít.
A rovat másik kritikáját Sütő Csaba András jegyzi, aki Deák László életművéből reprezentatív verscsokrot nyújtó Fogadom ajándékod, idő kötetet mutatja be, illetve egészíti ki, felhívva a befogadó figyelmét a könyvből kimaradó, ám a Deák-életműben mégis fontos helyet elfoglaló opusokra. A lap nyári számát Verebes György A rajzoló című szövege zárja.
Eső, 2011/2.
