Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Ha nyár, akkor Gyár

Gyár Fesztivál 2011

GyárAz idén ötödik alkalommal megrendezett miskolci Gyár Fesztivál legalább annyira volt formabontó, mint hagyományőrző. Új helyszín, színvonalas fellépői lista, több színpad, színes zenei paletta, fantasztikus hangulat.

CSÜTÖRTÖK – 1. nap

A helyszín idén az Egyetemváros volt, ahol a korábbi évektől eltérően több színpad (szám szerint hét) és kempingezési lehetőség is várta a fiatalokat. Az első nap kissé döcögősen indult. Lassan szivárogtak a sátorozók és még a színpadokat is állították. Nagyban folytak még a rendezői munkálatok, így a nap elején olyan érzésünk volt, mintha a nulladik napon lennénk. Pár óra múlva viszont már mindenkinek megváltozott a véleménye. A fesztiválozók ugyanis nagy számban gyűltek, és elkezdődtek a zenei koncertek is.

Punnany Massif

Kora este a Punnany Massif lépett a Rock! Europe nagyszínpadra, és ismét szép tömeget vonzott maga köré. A formáció hamar bulihangulatot teremtett. Szórták a rímeket és a számok sorából ismét nem hiányozhatott a Hétvégre, a Nincsen zsé és a Más ágyában sem.

Skindred

A zenei paletta egyik legnagyobb neve a Skindred zenekar volt. Az Azfeszt sátort teljesen megtöltő angol csapat igazi nu reggae hangulatot teremtett. A ragga metálban utazó banda bizony megizzasztotta az összegyűlteket. Benji Webbe énekes előadása és a zenekar precizitása egyértelműen csillagos ötös volt.

Funktasztikus

A Kohó színpadon csütörtökön a hip-hopé volt a főszerep. Funktasztikus elhozta a Fanyarországot közénk. A csekély hallgatóság ellenére kitartóan csavarta a szavakat, tekerte a rímeket. Majd Sub Bass Monster fokozta a hangulatot. A rapper tarsolyából természetesen nem hiányzott a Négy ütem, ami a reakciókból ítélve jó döntés volt. Őt Deego váltotta, aki igazi lángtengerré változtatta a színpadot.

Sub Bass Monster

Ezalatt a Rock! Europe nagyszínpadon az Irie Maffia táncoltatta meg az összegyűlteket. A formáció régebbi és újabb számokat egyaránt hozott magával Miskolcra. Szemlátomást népszerűségük nem hagy alább, amit meg is háláltak egy fergeteges koncerttel.

Irie Maffia

PÉNTEK – 2. nap

A fesztivál második napján délután Buday Péter mesterszakács tartott workshopot. Könnyen és gyorsan elkészíthető ételeket mutatott be, szem előtt tartva azt is, hogy egészségesek legyenek. Az érdeklődők száma a hőség miatt ugyan nem volt olyan nagy, de a kóstoló adagok így is hamar elfogytak. Délutáni időtöltésnek egészen jó volt a főzőcske, de azért jó lett volna, ha több unaloműző program közül választhatunk a meghirdetett sporttevékenységeken túl.

Kostolás

Estefelé a Fish! csapata hozta el személyes üzenetét. Felélénkítették a hangulatot és kellően bemelegítették a közönséget. Az estét viszont a sokak által várt N.O.H.A. zenekar indította be igazán. Megtáncoltatták a nagy számban összegyűlt fesztiválozókat. Habár elsősorban a drum ’n’ bass ritmusokat használják alapul, hallhattunk tőlük latinos számokat is, mint például a Tu Café, vagy trip-hopot (Pijama).

NOHA

A Piros Hengermű sátorban MC Gőz és Deniz duója forgatta a szavakat, majd Busa Pista lépett a színpadra. Gyémántfater ismét formában volt, már a puszta jelenléte csápolásra késztette az összegyűlteket. A Kohó színpadon éjféltől a Youtube-ról ismert Kovbojok lépett fel. Kijelenthetjük, hogy a fesztivál leghumorosabb koncertjét ők adták. Tény és való, egyszer meg kell őket nézni mindenkinek élőben.

SZOMBAT – 3. nap

Szombaton záró napjához érkezett a Gyár. Az Azfeszt sátorban a Subscribe gyűjtötte össze a fesztiválozókat. Csongor Bálint énekes szokásos energikus előadásmódjában szedte darabjaira a színpadot és izzasztotta meg a közönséget.

Subscribe

Este a Rock! Europe színpadon a Vad Fruttik fénystoppoltak. Szürcsöltünk velük egy kis Limonádét, majd Boroskólát, a „vissza” után pedig a sokak által kedvelt Nem hiszek című dal is elhangzott. A zenekar önmagához híven kiváló koncertet adott. Őket a pécsi 30Y követte. Beck Zoliék megjelenése nagy üdvrivalgást váltott ki, látszott, hogy sokan kifejezetten miattuk érkeztek. Ipsziék egy jól összerakott track listával álltak elénk. Így a kötelező Bogozd ki mellett játszották az Ül és várt is, de tombolhattunk a Dadogra és a Teremtősre is.

30Y

Összességében egy remek fesztiválnak lehettünk a részesei. Porszem persze mindig kerül a gépezetbe, így itt is akadtak apró buktatók, de azért elégedetten hagytuk el a várost. Szó, mi szó: Miskolc Gyáron sokkal szabadabb.

Gyár Fesztivál, Miskolc, 2011. augusztus 18-20.

A fotókat a szerző készítette.