Egy reménytelen férfi

A hódkóros egy családi dráma, méghozzá Mel Gibson főszereplésével. Hőse egy kiábrándult férfi, aki képtelen megfelelni karácsonyi képeslapokra illő családja elvárásainak. Kétségbeesésében végleg elbúcsúzik, alkoholhoz nyúl, az öngyilkosságot fontolgatja. Felrémlik, akárha Gibson tenné.

Jodie Foster negyedik rendezésében az amerikai családok életéről, a felszín alatt lappangó feszültségekről mesél. Túlkapásairól hírhedt főhőse ugyan nem erőszakos, nem fenyegetőzik és nem tesz antiszemita kijelentéseket, de lelkes családját mégis sikerül maga ellen fordítania. Mielőtt azonban leugrana arról a bizonyos párkányról, rálel tanácsadójára, lelkiismeretére, egy hódbábra, aki idővel önálló életre kel. Nemcsak beszélni kezd, tanácsokat ad, hanem saját személyiséggé lesz és Walter életének egyetlen meghatározó szereplőjévé válik.

Walter a bábbal felfegyverkezve tér vissza régi életébe, megküzd a munkahelyi gondokkal, családja pedig örömmel fogadja vissza. A hód segítségével felvirágoztatja a csőd szélén álló játékszer-céget, amelyet az apjától örökölt, és visszahódítja reménykedő feleségét, Meredith-t (Jodie Foster), újra egyesíti a családot, kisfia (Riley Thomas Stewart) mellett pedig végre belenő az apai szerepbe.

A hód viszont ideig-óráig jelent csupán választ a problémákra. Ahogyan a Hanta Boyban látható átok, az igazmondás is könnyedén indul Jim Carrey kényszeres hazudozástól szenvedő, paródiába illő karakterének, úgy az idővel a főhős ellen fordul. Azonban a kisfiú lelkesen csillogó tekintete később árnyaltabbá válik, ő válaszol a családfő tetteire. Itt nem ez történik. Walter tehetetlenül fő saját levében, míg családja a háttérből, ragasztott mosollyal figyeli őt.

Zárt térben mozgunk, Walter randalírozása nagyrészt otthon zajlik, a történetet tulajdonképpen ő írja. Ő áll a cselekmény középpontjában. Viselkedésére kétféle reakciót látunk: az elvakult, reménykedő feleség (Jodie Foster) és kisfia (Riley Thomas Stewart) megrögzött helyeslését és a nagyobbik fiú, Porter (Anton Yelchin) kamaszos dacba bújtatott rettegését, melyet a hasonló sorsra jutás vált ki belőle. Az igyekezet azonban nem segít, Walter menthetetlen, ezt idővel a családnak is be kell látnia. Az idő múlásán kívül semmi nem érzékelteti a változást, nem tudjuk meg, miért is sokall be végül a feleség és miért űzi el újra a tékozló férjet. A depresszióra hivatkoznak ugyan, de nem derül ki, mi okozta a gondot.

Figyelek, mégsem látom, mi a család problémája. Nincsen alsógatyában flangálás, lábszag, középen megnyomott fogkrémes tubus, tányértörés, mégis azt mondják: nincs minden rendben. A négy ember viszonya nem élethű. Nem gondolnám, hogy együtt vacsoráznak, nem látom az összetartozást. Kirakatszerű. A karakterek csonkák, egysíkúak. A feleség végig bizakodik, kisfiához hasonlóan, más érzelmet viszont nem látunk, más információt nem tudunk meg róluk. Ingadozásukkal, ide-oda téblábolásukkal nem alakulnak ki sarkalatos pontok, nem érződik a házastársak közötti feszültség, nem láthatjuk az apa kudarcát valódi mivoltában. Nem domborodnak ki eléggé az érzelmi szálak. Az előzményekről sem tudunk meg sokat, nem tudjuk például, mi elől menekül a férfi, miért ábrándult ki, mi okozta depresszióját.

Portert, a nagyobbik fiút szerencsére az iskolában is láthatjuk. Mások dolgozatát írja megbízásra, felveszi a stílusukat, kimondja helyettük, ami nekik nem sikerül. Kalandja az iskola legszebb lányával (Jennifer Lawrence) visz némi színt a történetbe, jól időzített és szépen kidolgozott szál, amely nyomokban humort is tartalmaz.

Az ábrázolás legnagyobb problémája, hogy a tényszerű, reklámba illő képsorok miatt távolról szemléljük az eseményeket, semmi nem hozza őket karnyújtásnyi közelségbe. A kiélezettebb szituációkból is hiányzik a feszültség, az izgalom. Nem érzem a saját bőrömön. A szomszédság, a tágabb környezet reakciója a hálás iskolatársak és az alázatos kollégák mosolyában merül ki.

Az amerikai szépségben látott elfojtott érzelmekből, élethazugságokból, a burjánzó szexualitásból, a vitrinben porosodó fasizmusból adódó váratlan érzelmi kitörések jól megkomponált egésszé állnak össze, itt azonban más a helyzet: elharapják a motivációt, a tettek mögött meghúzódó indokot, csupán a kiszámíthatatlan, depressziójára hivatkozó férfi rombolását láthatjuk. Kiszámíthatatlan. A (megcsonkított) amerikai család drámáját még a Mit akar a nő?-ben is  kézzelfoghatóbban, ízesebben és sokkal életszagúbban képezik le mint itt, ebben a kicsi, maga levében fővő világban.

A hódkóros (The Beaver), 2011. Rendezte: Jodie Foster. Forgatókönyv: Kyle Killen. Főbb szereplők: Mel Gibson, Jodie Foster, Anton Yelchin, Riley Thomas Stewart. Forgalmazza: Corner Film.