Világszerte milliók kedvence a francia lemezlovas, David Guetta. Ezt bizonyítja az is, hogy ő lett 2011-ben a brit DJ Mag szaklap szavazásán a világ első számú DJ-je. Ennek a hatalmas népszerűségnek az okát azonban nem feltétlenül a zene területén kell keresni.
Senki sem kérdőjelezi meg azt manapság, hogy egy népszerű DJ-nek nemcsak technikásan kell pörgetnie a lemezeket, hanem saját szerzeményekkel is elő kell rukkolnia. A világhírnév megszerzéséhez viszont ennél jóval több kell: betörni a mainstream zenepiacra, amit évtizedek óta a popzene ural. A szoros értelemben vett disc jockey – függetlenül a stílustól – mindig egy szubkultúra része és megtestesítője volt. Ezek a zenészek az „éjszaka császárságán” kívül nem akartak nagyobb szeletet maguknak a zenei élet képzeletbeli tortájából. Azonban az elektronika és a pop az utóbbi évtized során olyan közel került egymáshoz, hogy csak idő kérdése volt, hogy valaki révén ténylegesen összekapcsolódjon a két színtér. Azt az embert pedig, akinek mindezt sikerült véghezvinnie, David Guettának hívják.
A francia house-DJ underground vonalon kezdte meg felfelé ívelő pályafutását a kilencvenes években. Neve 2002-ben került a köztudatba a Just a Little More Love című albumán található Love, Don’t Let Me Go című slágerével. Ezt a számot a Chris Willis-szel közösen készített World Is Mine és a Love Is Gone követték, amelyek nemzetközileg is elismertté tették Guettát. Az igazi világsikert viszont a 2009-es One Love című lemeze hozta el számára, amellyel a slágerlisták és a lemezeladási mutatók éllovasa lett.
Fellépésein rendre több tízezer ember őrjöng, klipjeit a zenetévék előszeretettel játsszák. A francia lemezjátszóbűvész ráadásul Amerikát is sikeresen meghódította, az r’n’b és a hiphop szcéna legnagyobb sztárjai közreműködnek szerzeményeiben. Karrierje csúcsát ebben az évben érte el azzal, hogy első helyen végzett a lemezlovas szakma Oscarjának számító DJ Magazine című brit szaklap Top 100 DJ közönségszavazásán, letaszítva a trónról a zsinórban négy éve éllovas Armin van Buurent. A XXI. század egyik legfelkapottabb zenei személyisége tényleg egyedül saját magának köszönheti hírnevét? Vagy egyszerűen csak a marketing és a piaci igények kielégítésének iskolapéldáját látjuk szemünk előtt?
A One Love-on és az ezt követő megjelenésein keresztül tökéletesen megfigyelhető a piaci mechanizmus egy olyan formája, amit egy biológiában használatos fogalommal, a szimbiózissal tudok a legjobban körülírni. A szimbiózis két vagy több faj olyan szoros együttélését jelenti, amelyben a felek kölcsönösen profitálnak egymás adottságaiból és képességeiből. A One Love esetében rengeteg olyan előadó neve bukkan fel közreműködőként, akik a hiphop/r’n’b/rap műfaj legismertebb neveinek számítanak. A kisebbfajta válságba került szcénának és előadóinak valamiféle megújulásra volt szükségük, hogy fenn tudjanak maradni a piacon, és népszerűségük ne csorbuljon. Nekik – profánul fogalmazva – éppen „kapóra jött” Guetta, továbbá a DJ-nek is szüksége volt vokalistákra, hiszen tudta, hogy tisztán instrumentális számokat a könnyűzenei rádióadók csak nagyon ritkán játszanak. Így tehát mindkét fél jól járt: Guetta világhírű művészekkel dolgozhatott együtt, míg Akon, Kelly Rowland, Snoop Dogg és a többiek egy új oldalukat mutathatták meg a közönségnek, így a nevük nem kopott ki a zenei közéletből.
Ez a szimbiózis nemcsak zenei, hanem marketing szempontból is remek megoldásnak bizonyult. Az aktuális zenei trendek és a piac alakításában nagy szerepet játszott és játszik a mai napig a média, főleg a rádiók és a zenecsatornák. Az amerikai r’n’b énekesek és rapperek számára Európa köztudottan nem „piac” anyagilag, ezért csak nagyon ritkán jönnek turnézni az öreg kontinensre. Számukra koncertek híján ahhoz, hogy globálisan is népszerűek legyenek, csak a rádió, a videoklipek és a lemezek maradnak, mint lehetséges eszközök. Az elektronikus zenei előadók marketinglehetőségei viszont pont ellentétesek: mivel alapvetően szubkultúráról van szó, csak nagyobb fesztiválokon, illetve kisebb partikon tudják megmutatni magukat; a populáris zenét játszó kereskedelmi rádiókba és zenecsatornákra szinte esélytelen bejutniuk. Azonban e „különös házasság” révén Guetta és társai ezeket a megjelenési lehetőségeket tökéletesen össze tudták kapcsolni. Az internetes közösségi oldalak és videómegosztók is olyan felületek, amelyeket nagyszerűen lehet használni különböző marketinges célokra. Ezek után gondoljuk végig: ha bekapcsoljuk a tévét vagy a rádiót, internetezünk, esetleg elmegyünk egy szórakozóhelyre, biztos, hogy találkozni fogunk David Guettával valamilyen formában. Ha pedig – közhellyel szólva – a csapból is ő folyik, nagyobb az esély arra, hogy az átlagos médiafogyasztó fiatalok közül több rajongó kerüljön ki lokális és globális szinten is.
Ennek a mechanizmusnak az lett az eredménye, hogy mára a fél világ David Guetta lábai előtt hever. A DJ Mag-lista első helye szinte borítékolható volt, hiszen idén először a Facebookon keresztül lehetett szavazni a kedvencekre, ami azért volt kulcsfontosságú, mert a DJ-k közül magasan a franciának van a legtöbb kedvelője a közösségi oldalon. Ha ellenben a zenei és szakmai aspektusokat nézzük, akkor csak keveseknek tűnhet fel, hogy egyik zenéje Fatboy Slim (Right Here, Right Now), míg egy másik Felix slágerére (Don’t You Want Me) hasonlít kísértetiesen. Ezen kívül bocsánatos bűn az is, hogy fellépésein egy átkeverés után a következő szám keverésekor nyúl csak ismét a potméterekhez. Eközben pedig mindkét kezét feltartva hergeli a rajongókat, mint például az idei Balaton Sound-os buliján, amelyen magam is részt vettem. És talán ezért kezdett el szinte minden r’n’b előadó house és electro alapra énekelni. Mert a dolog működik. És ez kell a népnek, akár tetszik, akár nem.
