Két újabb megjelent kötet a Magvető Kiadónál, immár túl az ötvenen − így volt kerek Kemény István 2011-es októbere. Ennek apropóján volt a Líra Könyváruház debreceni irodalmi estjének vendége is a költő, író, akivel Valastyán Tamás beszélgetett.
A szokatlanul enyhe októberi időjárás is közrejátszhatott abban, hogy a bolt korábban rendszerint kicsinek bizonyuló olvasótermében ezúttal mindenki gond nélkül talált magának ideális ülőhelyet, tehát családias hangulatban kezdődött az idei ősz első disputája.
Az estet Kemény István felolvasása nyitotta: Az ellenség művészete – Család, gyerekek, autó című, most októberben a két korábbi kötet egybeszerkesztett újrakiadásából hallgathattuk meg egy részletet. Még a szerző műveiben kevésbé járatos jelenlévők is tanúsíthatták, hogy a prózai szöveggel való finom bánásmód mögött érződik az elvitathatatlan költői tehetség. „A káromkodás is lepereg, és széttörik az utcán.” − szól Kemény egyik sora.
A beszélgetés meghívott vendége először mint költő került a figyelem középpontjába, akinek 1980 óta folyamatosan jelentek meg versei. Ezért is jöhetett el az ideje az Állástalan táncosnő címet viselő versgyűjtemény megjelenésének, amely Kemény István 1980-tól 2006-ig született költeményeit rendezi egybe. Ebből a Tudod, hogy tévedek, Az elvadult kertben és A koboldkórus délelőtti dala című művek is elhangoztak az est folyamán.
Valastyán Tamás (a Debreceni Egyetem Filozófia Intézetének adjunktusa) a felolvasás után rögtön átvette a szót, felállva ódai hangvételű köszöntőt mondott. A beszédben főként Kemény István lírikusi munkásságát magasztalta, melynek nyomai ott vannak a prózai életműben is. Valastyán úgy véli, a költőnek kortalan hatalma volt, van és lesz. Számára mindig is költő fog maradni, aki versben írja regényeit, és még ott is rímet hall, ahol nincs. Szerinte a művekben jelenlévő költői pillanatok teremtik meg a szóbokrok lelkét, és nyújtanak segítséget az olvasónak a szöveg igazi „elsajátításához”. Az irodalomkritikus felhívta a közönség figyelmét a befogadás egy jellegzetes ellentmondására is: amikor ugyanis kívülről megtanulunk egy verset, akkor éppenséggel még inkább eltávolítjuk magunktól a költeményt, így a költőiség lényegét csak szívből tanulhatjuk meg.
Kevés verseskötet sajátja, hogy minden egyes költemény után feltünteti a szerző a keletkezési dátumot. Az Állástalan táncosnő szövegei esetén ez mégis így van, ami akár egy sajátos aláírási gesztusnak is tekinthető. „Van-e ennek jelentősége?” − tette fel a kérdést a moderátor. Kemény István nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, hogy szereti a dátumozásokat, mivel nem szokása a verseket csak úgy „összegereblyézni”. Bár a figyelmes olvasó egy új narratívát is kiolvashat a kronológiai sorrend mögül.
A kérdező a Kesztyű című verset külön kiemelte a kötetből, és erről faggatta a költőt. Kemény számára a költeményben szereplő sün metaforaként értelmezhető: olyan támadható, védekezésre kényszeríthető lényről van szó, amivel nagyon könnyű érzelmileg azonosulni.
A beszélgetés ezután a 2009-ben megjelent Kedves ismeretlen című regényre irányult. A könyv borítójával kapcsolatban Kemény István elmondta, hogy a fedőlapon szereplő szamár az ő ötlete volt, de a fekete-fehér tónusokból építkező dizájn a tervező, Pintér József érdeme. Ez egyszerre utal a fekete bárány közhelyes kitaszítottságára, és az arányok megfordítására: a fekete bárányok száma ugyanis ma már meghaladja a fehérekét. A regény mottója mindamellett rendkívül elgondolkodtató: „Minden igaz, meg persze az ellenkezője is, de azért főleg minden.” A jelenlévők azt is megtudhatták, hogy a regény folytatása is készülőben van.
Az est utolsó perceiben a Káint központba állító versciklust (Egy hét az öreg Káinnal) boncolgatták a beszélgetés résztvevői. Valastyán elsősorban arra volt kíváncsi, hogy van-e valamiféle politikai utalás a költeményekben. A költő válasza továbbra is lényegre törő volt: a költészet csak legyen önmaga, amelyben mindig mindent meg lehet tenni, és ez az igazi hatalom.
Beszélgetés Kemény Istvánnal, Debrecen Líra Könyváruház, 2011. október 26.
A fotókat Csonka Zoltán készítette.
– “Kemény István versei nem 1984-től jelennek meg folyamatosan” ez nem igaz….a dátum első verskötetének megjelenési időpontját jelöli: Csigalépcső az elfelejtett tanszékekhez (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest, 1984)
– “Az ellenség művészete – Család, gyerekek, autó című, most októberben megjelent prózakötetének egy részletével ismerkedhettünk meg.” – már aki… ugyanis a kötet újrakiadás. Két nehezen hozzáférhető, kiváló kötet (Család, gyerekek, autó (Palatinus, Budapest, 1997), illetve Az ellenség művészete (Holnap, Budapest, 1989)) egy könyvben való megjelentetése az 50éves jubileum kapcsán.
– “Kevés verseskötet sajátja, hogy minden egyes költemény után feltünteti a szerző a keletkezési dátumot. Az Állástalan táncosnő szövegei esetén ez mégis így van, ami akár egy sajátos aláírási gesztusnak is tekinthető.” — az Állástalan táncosnő összegyűjtött versek, az eddigi kötetek szövegeit tartalmazza. Újdonsága abban áll, hogy nem az eredeti kötetek ciklus-szerkezeteit ismétli meg, hanem a versek keletkezésének kronologikus rendje hoz létre új “narratívát”, legalábbis olvasási mintázatot
– a hozzászólás első bekezdésének pontos idézete: “A beszélgetés meghívott vendége először mint költő került a figyelem középpontjába, akinek 1984-től folyamatosan jelentek meg versei.” pardon
Az első megjegyzés teljesen jogos kedves Tamás, köszönjük a helyreigazítást, a második viszont szerintem kicsit szőrszálhasogatás. Bár tény, meg kellett/lehetett volna említeni, hogy újrakiadásról van szó, de ez remélhetőleg a szerző számára is evidens volt, csak nem tette szóvá. A harmadik megjegyzés kapcsán ugyanez a véleményem, és – ha jól értettem – akkor a tudósító itt eleve Kemény beszélgetőpartnerének, tehát Valastyán Tamásnak az értelmezését idézi fel, s nem ő maga értelmezi kézjegyként, illetve “aláírási gesztusként” a dátumok feltüntetését…
1 – szívesen, kedves János
2 – a pontosság sosem árt, főként ha írunk
3 – félreértesz itt: a dátumok feltüntetése az újdonság az Állástalan táncosnőben, ez az elv nem szerepelt a korábbi kötetekben. a korábbi kötetek ciklusrendjét ez a gesztus bontja meg és helyezi el a verseket egy új mintázat részeiként –
(kedves János, te jelen voltál a beszélgetésen?)
Persze, igazad van Tamás, a pontosság sosem árt, sőt. Nem voltam jelen, épp a Hatvani szakkoliban kellett műhelybeszélgetést tartanunk a középiskolás szakcsoportnak, tudod.
Először is elnézést szeretnék kérni a szerkesztőktől a pontatlanságom miatt, és meg szeretném köszönni K.T.-nak, hogy felhívta erre a figyelmem.
Másodszor, csak annyit szeretnék mondani, hogy egy tudósítónak nem feltétlenül kötelezettsége az esten bemutatott könyvek ismerete. Viszont az esten elhangzottak visszaadása már annál inkább. Tehát az, hogy az Állástalan táncosnőben a dátumok feltüntetése az újdonság, és hogy nem az eredeti kötetek ciklus-szerkezeteit ismétli meg, hanem a versek keletkezésének kronologikus rendje hoz létre új olvasási mintázatot, maximálisan igaz. De mivel ez – emlékeim, jegyzeteim szerint – nem hangzott el a könyvbemutatón, nem írtam le. Nem recenziót, vagy kritikát írtam a könyvről, hanem egy tudósítást egy rendezvényről.