Oskar Čepan-díjasnak lenni jó. Szlovákia talán legrangosabb képzőművészeti kitüntetése többé-kevésbé a magyar Derkovits-ösztöndíjjal rokonítható. Évről évre olyan, Szlovákia területén élők és alkotók pályázhatnak rá, akiknek főiskolai papírjuk van róla, hogy művészek, ugyanakkor azt is igazolni tudják, hogy nem töltötték még be harmincötödik életévüket.
Az Oskar Čepan-díj elnyerése a 2600 eurós pénzjutalmon, a négyhetes New York-i tanulmányúton és az azt követő kiállítási lehetőségen túl kiváló startpozíciót is jelent a fiatal művészek számára. Új kapcsolatokat és nem csekély sajtóvisszhangot is hoz. Nemrég egyébként magyar nyertese is volt a díjnak: Cséfalvay András – az eddigi legfiatalabb győztes – két éve részesült a díjban. Mára Szlovákia egyik legígéretesebb tehetségének számít. Jó ideje az is szokássá vált, hogy a négy döntős a végeredmény kihirdetése előtt egy közös tárlaton is bemutatkozik. Az idei évad négyesfogatának művei jelenleg is láthatók a pozsonyi Galleria Cvernovka (az egykori cérnagyár) második emeleti, remek posztindusztriális hangulatot, gépolaj- és kenderszagot árasztó tereiben. Aki az életveszélyesen sötét és meredek csigalépcsőkön túljutva először az első emeletre tévedne, az sem jár rosszul: az ott dolgozó fiatal művészek betessékelik az embert műtermeikbe, majd készségesen további útbaigazítással szolgálnak.
András Edit és Hushegyi Gábor személyében két magyar tag is bekerült az idei zsűribe. A zsűribe, amelynek választása – sokakat meglepve – Tomáš Rafára esett. A művész, akinek hazájában eddig még sosem volt egyéni kiállítása, gyakorlatilag egyetlen, hatalmasra duzzadt videoprojekttel állt elő (New Nationalism in the Hearth of Europe). Rafa neve mégsem teljesen ismeretlen, hiszen idén megjárta már a Berlini Biennálét is, 2009 óta folyamatosan ezen az anyagán dolgozik, és hónapról hónapra frissíti, bővíti azt. Helyszíni képriportokat készít szélsőjobboldali demonstrációkról. Felvételein cseh, szlovák, lengyel és magyar bőrfejűek masírozását látjuk, ilyen-olyan tüntetéseket, egyenruhás erődemonstrációkat. A művész – aki jelenleg a varsói Képzőművészeti Főiskola tanársegédje – többnyire csak kézikamerájára hagyatkozik, mégis meglepően profi snitteket, éles és jó képminőséget, ragyogó színeket produkál. Fikció sehol, mégis gördülékeny dramaturgiája van minden percnek. Rafa a magyar-szlovák, a cseh-roma és a lengyel-zsidó konfliktusokat mutatja be a legalaposabban, de gondosan archivál minden más zászlólobogtató megmozdulást is, legyen az akár egy melegfelvonulás körüli balhé, vagy egy szoboravató ünnepély kapcsán szervezett ellentüntetés.
Videóiban amúgy nem használ semmiféle felsőbb narrátori hangot, nem mond ítéletet, a lefényképezett jelenethez nem fűz kommentárt. Gyűjtőmunkája eredményeit külön honlapon összesíti, ezáltal ténylegesen is egy szorongató erejű, igen tanulságos szubkulturális adatbank jön létre. Afféle folklór-streaming. A képkockák gyakran tényleg úgy hatnak, mintha csak egy idejében-hosszában kinyújtott esti híradóba csöppentünk volna. Sehol semmi felesleges dekoráció, zenei aláfestés vagy művészkedő kamerabeállítás. Minden perc vérprofi helyszíni munka, nem ritkán könnygázas-gumibotos közelharcokról, rohamrendőrös-kordonszaggató akciókról. Gyakran csak üvöltő torkokat látunk, nagyra tátott szájakat, leborotvált tarkókat és kiálló járomcsontokat, a kortárs neonáci-, punk-, antiglobalista- és queer-szcéna tarkabarka öltözködési mintáit, csupa félelmetesen érdekes arcot (egyiket-másikat egy pillanatra felismerni is véltem) – végső soron egy alternatív fiziognómiai wunderkabinettet.
Szinte biztosra veszem, hogy előbb-utóbb felfedezik maguknak néprajzkutató, szociológus doktoranduszok és belügyes vagy titkosszolgálati szakemberek is. Egyébként azok számára, akik még ma is szívesen feszegetnek „Mi a művészet?”, illetve „Ez is művészet-e?”-típusú ontológiai-recepcióesztétikai kérdéseket, valószínűleg nem fog bejönni Tomáš Rafa politkunsztos híradóanyaga. Aki viszont nem foglalkozik az ilyesfajta nyűgös és terméketlen kategóriákkal, az egész biztosan alaposan belemerül majd a képsorokba.
Ján Šipöcz és Katarina Poliačiková egy-egy eléggé halovány és felejthető munkával jelentkeztek. Šipöcz egy allegorikus minimál-fotósorozatot készített az Europe nevű óceánjáró turistahajó korlátjainak hervatag cserepes virágairól, „ah, merre tartasz, öreg kontinens?”-kicsengéssel. Poliačiková az idő múlását, a díjátadóig eltelt négy hónap alkotói kríziseit boncolgatja minimál art-utalásokkal megspékelt, finomkodó és eléggé enigmatikus assemblage-ában. Ezért aztán kanyarodjunk is máris a tárlat negyedik tagja (tagjai), a Kassaboys nevet viselő formáció felé!
Radovan Čerevka, Tomáš Makara és Peter Vrábeľ Kassán élő és alkotó művészek, performerek. Származásukra igencsak büszkék, munkáikban gyakran heccelik az egyedüli kultúrbástya szerepében tetszelgő Pozsonyt. Nem egy videójuk kezdődik úgy, hogy a szlovák főváros logóját látjuk máglyára dobva, lángok martalékaként. Amúgy a kortárs szlovák szcéna egyik legeredetibb, legszarkasztikusabb triójáról van szó. Happeningjeikben és ál-kiállításaikon rendszerint egy-egy égető, sokszor kimondottan lokális színezetű közéleti problémára keresik a választ. Szociológiai nüanszokkal szórakozgatnak, vagy szimplán a kelet-szlovákiai művészek siralmas sorsát és megítélését tematizálják. Akcióik szinte minden esetben groteszk és irritáló műegyüttesekbe torkollnak.
A trió, mint számos más esetben, ezúttal is egy Kassához kötődő témát jár körbe: zátonyra futott projekteket, megbukott uniós beadványokat, elutasított, azaz dotációtól elesett nagy terveket karolnak fel, próbálnak saját erőből – groteszk eszköztárral – megvalósítani. Eközben arra is kínosan ügyelnek, hogy a „testet öltött” művek mellett (mintegy használati utasításként) megjelenjen a kérelmezési szövegek agyoneufemizált, nevetséges szakzsargonja is, ha máshogy nem, hát kísérő kommentárok formájában vagy éppen monumentálissá nagyított panelszövegeken.
A Kassaboys minden itt látható munkája egy-egy utólagos elégtétel. Egy videóban azt örökítették meg, amint egyikük a Szent Erzsébet-dóm tornyából trombitál szerteszét mindenféle híradásokat. Mindez arra a pályázatra utal, amely az ősi hagyományokra visszatekintő helyi harsonaegyletbe próbált volna – brüsszeli pénzből – új életet lehelni. Pár méterrel arrébb egy tekintélyes méretű cukormázas torta, a tetején Kassa híres szülötte, Márai Sándor képmása étcsokoládéból. A süteményes asztalka melletti vetítővásznon egy sosemvolt konferencia ál-rekonstrukciója fut, egy képzeletbeli Márai-szimpózium mozzanataiból mazsolázgatva. Fiktív pódiumbeszélgetéseket, öltönyös alakokat és kosztümös hölgyeket láthatunk, csoportos pózolásokat, svédasztalos fogadást. A határokon átívelő és kultúrákat egyesítő rendezvény Az igazi Márai – Ten pravý Márai néven futott (volna), ez lett hát a mű címe is.
Egy további, már-már katartikus erejű objektum (Kelet-Szlovákia etnoidentitásának kreatív manifesztációja) egy négy-öt méter magas totemszerű alak, egy nemzeti lomtár, egy formailag-szemantikailag is igen-igen túlzásba vitt Kelet-Szlovákia-szimbólum. Akárcsak az orosz krumplisalátában, itt is számos ingerencia érik össze egy ingerré. Hímzett párnák, lószerszámok és dísztányérok, fokos és kapanyél, fokhagymakoszorú és hétágú gyertyatartó, ostorszíj és pánsíp, szarvasagancs és fakanál – az így kirajzolódó kultikus állat olyan, mint egy hordozható szentély, mint egy igencsak félreszabott fesztiválos corporate identity. Mindenképpen hangsúlyoznunk kell, hogy valakik, viccen kívül, halálkomolyan tervbe vették ezt az egészet. És nem kis energiákat fektettek abba, hogy mire eljön a 2013-as év, ilyen és ehhez hasonló installációkon keresztül mutogathassák meg ország-világ előtt, mit is jelent az EU kulturális fővárosának lenni.
Hála a Kassaboys alapos terepmunkájának, a fenti neodadaista merénylettervek kikerültek a kerületi levéltár porosodó aktái közül, és minimum a kiállítás erejéig eleven, átütő erejű, társadalomelméletileg is releváns műalkotásokká nemesedtek.
Az Oskar Čepan Award-kiállítás 2011. november 11-ig tekinthető meg Pozsonyban, a Galleria Cvernovkában.
Fotók: Tomáš Rafa és Tomáš Benedikovič / SME.
Profi írás – informatív, stílusos, érdekes, jó volt olvasni.