Kaptam két tiszteletjegyet Vecára. A barátnőm kislánya nyakanincsvecának hívja. Annak van értelme. Sietünk, nem szeretek elkésni. Perec, ital megvan, pont szemben ülünk a színpaddal, az aréna felének a fele van előkészítve: kifutó, elől kisszínpad. Lassan gyűlik a tömeg, ilyenkor egyeztet vókitókin a szekuriti, hányan állnak még kinn, van-e sor, büfé vagy ruhatár.
Dj Dominik érkezik, felkonferál, meglepődöm, lesz előzenekar. A Fool Moon nevű acapella csapat érkezik, öt fiú drapp nadrágban, kék ingben, kettő zakóban, egy szemüvegben. Minden megkomponált, ki van találva, az előre kiszámítható poénok ülnek, kissé túlmozgásosok, ha becsukom a szemem, még Jason Mraz dala is jó. Jobb. Ha kinyitom, idiótára, ügyetlenre vett koreográfiát látok, rájátszanak, nem kellene mozogniuk, elég lenne az ének. Persze akkor meg csak öt jól éneklő ember lenne a színpadon, ez ma már kevés, kell hozzá a show is, a cirkusz. Ritmusképletet próbálnak tanítani, vagy tapsoltatni a közönséget, kisebb-nagyobb sikerrel. Kisebbel. Aztán Pici bácsi hangján megszólal a Csúnya fiúnak is van szíve, ez legalább paródia. Párábuléjalam. Meg sok más hasonló, amivel a zenét helyettesítik.
Veca előtt hangulatot hoz Dj Sterbinszky, aki a színpad közepén állva a legújabb Veca szupernótát adja elő, megpiszkálva, kicsit fura, ahogy minden kellék nélkül kiáll, kiabál a mikrofonba, mint egy óriási bulin, el is téveszti, este fél hétkor forró éjszakát emleget, de a mix jó, felvezet. Jöhet Veca. Jön is, a fények, a füst, a kiírás: Veca világa.
Úgy tűnik, Vecának alapból szűk ez a világ, rögtön a Ha volna két életemmel kezd, aztán narancstüzesre vált a színpad, indul vissza, a fényből a sötétbe. Aztán a New York jön, ezzel indult az X-Faktorban. Három lírai dal egymás után: a Nothing Compares to You, Whitney Always-e és Zorán Kell ott fenn egy országa. Veca nagyon jól adaptál, az angol nyelvű szövegek jól állnak neki.
Most veszem csak észre, hogy a fények rosszak, a vendégművészeket és a táncosokat is füstös félhomály, pubfeeling lengi be. Mintha elfelejtették volna, hogy ez az aréna. És az is csak most tűnik fel, hogy a színpadtól és a kifutótól is legalább két méterre állnak azok a rajongók, akik tudják a szövegeket. Márhogy azokat, amik nem adaptációk, feldolgozások, mert azokat én is tudom, hanem a Vecának írt dalokat. Pedig azok unalmasak. Közben nézelődöm, keresem a fényfelelősöket. Éjszaka, holdfény, ja, így már értem. Aztán artisták, majd egy zongora, vagy a hegedűs jön előre a csücskére állított négyzetes kisszínpadra, nekem Veca hiányzik onnan, de ő meglepően sokat tartózkodik a háttérben, messze van, a kivetítőkbe meg belelóg a hangosítás. És akkor hangos pukkanások zavarják meg a zenét, lángcsóvák csapnak fel, nem ütemre, nem jókor. A színpad, és közönség közti biztonságtechnikai távolság is megfejtve. Kedves Veca, több tüzet, több játékot, kevesebb tűzijátékot. Gyere közelebb, ne a ferde lejáróra ülj, hanem lógasd le a lábad a rajongóid közé. Engedd őket a kifutóra támaszkodni, pacsizz le velük. Volt szerencsém Gwen Stefani koncerten azt észlelni, hogy Gwen leszalad a színpadról, oldalt a tömeg mellett befut a hangmérnökök pultjához, ott minden hangdobozt és korlátot átugrik, és hopp, megáll tőlünk két méterre, köszön, helló. Addigra persze a kétméteres torony is mellette áll, de nem a személyes terében, csak mi látjuk, hogy jött ő is, előre kitervelve, de jött, egy szempillantás alatt ott voltak, és Gwen fejfénnyel énekel a nézők között. Varázslat.
Varázslat persze itt is volt, az utolsó három dal dramaturgiája jó, a vége most múlik pontosan, tegnap gyantáztattam, csak ezért nem állt fel a szőr a karomon. 2010 női énekhangja velőtrázóan vágtat az álmok foltos indián lován, kinn pedig már meg lehet vásárolni új albumát, pereces kosárból is. Nagy ívű lesz ez a karrier.
Janicsák Veca: Veca világa. Papp László Sportaréna, Budapest, 2011. november 6.
Én borzasztóan utálom azt, hogy emberek olyan néven nevezik magukat mintha valami ország babukája lenne. Minél kegyetlenebb és embertelenebb a világ annál több Veca, Prüntyi, Zséda meg Karamell, meg én nem is tudom milyen zombi jelenik meg. Én hányok ettől. A világban az embert semmibe veszik, és jön egy liba, és óriásplakáton kell néznem, hogy ő a Veca. Hát ki nem szarja le. Milyen lenne már, ha én Nyuszó-muszónak írnám alá magam akárhol. És van aki még ezért fizet is? Ha fizetnének sem nézném meg.
Amúgy milyen az ha az ember guru? Én nem szeretném ha engem leguruznának. Én szégyellném. Vagy ez most az elit neve? Ezt régen úgy hívták, a Stott pilates-gurut, hogy tornatanár, csak az nem hangzik olyan jól, és akkor még nem kellett hülye gépeken bohóckodni. De belátom, hogy ma már másképp nem megy.
Azért érdekes egy szépíró marketing guru. Hát ilyen is van, majd a többi guru elolvassa, azoknak is kell valami, a saját köreikből, a guruirodalom.
Vajon egy marketinges szépírónak feltűnik egy olyan hír, hogy egy harmincéves anya a vonat alá lépett a hároméves gyerekével? Tényleg érdekel, mert annak idején Kosztolányi hasonló hír alapján regényt írt. De ma már ez nem téma. Ma a tornázó manager hátfájása és nemi aktivitása és nem létező lelkének bonyolult problémái az eladhatóak, de nem is fogják remélem száz év múlva olvasni.
Hát dióhéjban, és elnézést, de ez így kikívánkozott, ahogy elnéztem az ön gurui képmását, a Vecával súlyosbítva. Nem baj ha elküld a francba, már megszoktam, az ilyen típusok a köszönésem sem szokták fogadni, mert nem vagyok az a kategória ránézésre sem, inkább a vonat alá ugrós.
Ha egy emberben egy kevés jó ízlés lenne, akkor soha nem teszi egymás mellé a marketing és a szépíró szavakat. Mert a szépíró az nem vegyül a marketinggel. A szépíró az egy rang. És nem keverendő a szarral.
“A szépíró az egy rang” – én ebben nem feltétlen hiszek, de amúgy totálisan egyet értek a fenti hozzászólásoddal
Igaza van, csak indulatból írtam, nem gondoltam át. Nem rang, mert nem adható, és kapható.
Bocsánat, ha semmi jó ízlésem – a “szépíró” szót én írtam a bióba, mert Ágota az (is)!
és ráadásul nem is rossz
Jajj ne misztifikáljuk már ennyire a szépíróságot könyörgöm kedves vonat alá ugrós
Kedves Hunor, azt misztifikálok amit csak akarok, én nem tartozom a maguk köreihez, ahol egy velejéig romlott kapitalista patkány bármi lehet. Megjegyzem a Guru az nem misztifikálás? Még jó hogy nem megváltó, a marketinges megváltó.
Egyáltalán mit ért maga nyegle barom azon, hogy misztifikálás?
A szépírás pedig az nem az, amikor első osztályban Ágota szépen írt. Engem nem érdekel kapitalista marketingesek szép írása. De most hogy jól belegondolok, érem én a szépírást, a szép írás az, ami nem csúnya, vagy az esztétikusan csúnya, ami olyan dizájnos szar.
Épp egy ilyen dizájnos műkörmös vette el tőlem az életlehetőséget, mert eldöntötte, hogy én nem tudok szalag mellet robotolni. Ott ült egy ilyen műkörmös picsa, aki egy tárgyat nem tudna arrébb tenni a műkörmei miatt, és eldöntötte, hogy a vele szemben ülő ember az nem tudna egy kibaszott multinacionális cégnél megdögleni a munkában, inkább dögöljön éhen. Ma ahogy tapasztalom a szelektálást ez a típus végzi, ilyen kinézetű humán guruk döntenek arró,l hogy legyen munkád vagy ne legyen, és szemberebbenés nélkül küld a halálba. Aztán hazamegy és ír egy szépet.
És én most elnézést kérek a szépírótól, hogy itt anélkül mondtam véleményt, hogy ismerném. Én nem az Ő személyét akarom bántani, és valóban elnézését kérem.
Valójában megmondom mi az ami irritálja azt az embert, aki látja ezt a maguk irodalmi világát, és nem tagja, és nem is annyira eltompult, hogy ne érdekelné, és van véleménye, és gondolkozik. Az irritálja, hogy ez a maguk világa, az őket alkotó emberek kinézetétől, a világuk szervezettségén át, minden apró részletében leképezi azt a világot, ami a kívülálló embert tönkreteszi. Ha magukra nézek, én nem azt látom, hogy az én életemmel szemben vannak azok, akik látják az én életem, és velem együtt azokét akik naponta nyomorban és kilátástalanságban élnek, hanem azt látom, hogy maguk ugyanolyanok. ugyanolyanok, mint a szelektáló dizájnos hölgy, mint az adminisztrátor a hivatalban, a hely ahol maguk léteznek olyan, ahova egy magamfajta soha be nem menne, mert kinéznék. Tehát én azt érezem, ha magukat látom, és olvasom, hogy semmi remény. Pedig ennek épp az lenne a célja ennek a szépírásnak, hogy ezt az ember ne érezze. És én még értelmes vagyok, de vajon magukban mit lát az, aki még csak nem is az. Semmi különbséget nem lát. A tanulatlan ember soha a magukfajta értelmiségivel nem találkozik, csak úgy, hogy az őt tönkre akarja tenni. És ha magukra néz, ne legyenek illúzióik, nem fogja látni, hogy szépírók.
Amúgy énnekem ehhez semmi közöm. Engem belekényszerítettek ebbe, hogy ezt olvassam. De nem bánom hogy ezt láttam, mert nem jó az ha az ember hisz valamiben, ami nincs.