Korunk zenei sokszínűségéből a japánok is kiveszik a részüket. A visual kei esetében a saját kultúrájukba integrálták a nyugati világ hangjait, és olyan elegyet hoztak létre, amely kinőtte a stílus fogalmát: tág határaival és képviselőinek sokaságával szubkultúraként emlegethetjük. A visual kei fertőző hullámként a Kárpát-medencét is elérte, és Magyarországot sem kíméli.
Amikor azt írom, visual kei, sokan a színes, nagy hajú, érdekes öltözékű lánynak sminkelt ázsiai fiúkra gondolnak, már ha mond nekik egyáltalán valamit ez a fogalom. Azonban ennél sokkal többről van szó. Zenéjében a metal, a punk, a glam rock, a pop, a heavy metal, a goth és sok más keveredik – gyakorlatilag bandától függ, mit mivel kevernek, és mit hogyan alkotnak meg.
A visual kei a ’80-as évek közepén indult az X Japan, a D’Erlanger, a Buck-Tick és a Color nevű együttesekkel (utóbbi már nem aktív). Már a kezdetekben ide tartozó zenekarok példáján láthatjuk, hogy nem egy egyszerű stílusirányról van szó, hiszen ezek a bandák olyan távol állnak egymástól zeneileg, hogy szinte lehetetlen az alapján egy kalap alá venni őket. A ’80-as, ’90-es években a független underground élethez kötődtek, majd szépen lassan kiemelkedtek ebből és megmutatták magukat a világnak. A visual kei nemzetközi népszerűsége a 2000-es évek utánra tehető.
A visual kei azonban nem csak a zenei sokszínűség miatt említésre méltó. Mindegyik banda egyedi kíván lenni, amit az öltözködésükön keresztül vélnek megvalósíthatónak, ám olyan erős a mainstream csapatok hatása, hogy kevesen tudnak elszakadni ezektől. A színes hajkoronák, a mázsás sminkek és a különböző stílusú ruhák használata épp annyira a műsor része, mint maga a zene. Egyes bandák a 16-18. század stíluselemeit használják, és az akkor divatos ruhákat, frizurákat minimális átalakítással építik bele imázsukba. Vannak zenekarok, mint például a Versailles, akiknek ez a védjegyük. Gyakran a zenéjükre is rányomódik a nosztalgikus bélyeg: párbajgitárok hangja, nehéz dallamok és mozdulatok, klipjeikben pedig a környezet teremt egyedi hangulatot. Mások a goth, vagy éppen az úgynevezett gothloli stílusba mélyednek bele, megint más csapatok lemondanak a sminkről és „megelégszenek” egy kis szemceruza használatával, hozzá szakadt öltözékkel, esetleg más kellékekkel.
Ami a legnagyobb különbség az európai bandákhoz képest, hogy a visual kei stílus rajongói nem elégednek meg azzal, hogy utánozzák kedvencük ruházatát és megveszik a hozzájuk kapcsolódó egyéb piacra dobott termékeket, hanem egy-egy animecon alkalmával jóformán a bőrükbe bújnak. Egy conra merészkedő beavatatlan számára egészen más világnak tűnhet a színes kavalkád, amelyet a sok „őrült” alkot. Köztük is pompázatos szigetet képez azon lányok csoportja, akik kedvenc együttesük tagjainak öltöznek, vagy a zenei irányzatnak megfelelő ruhákban virítanak. A visual kei hozzávalói: egy darab fura alakú, színes vagy egyszínű, de mindenképpen rikító hajkorona, sok smink, esztétikus vagy groteszk elrendezésben, végezetül rongyos vagy goth-osan divatos ruha.
A világ egy részének olyannyira bejött ez a fajta zeneiség, hogy némely csapat híresebb Japánon kívül, mint hazájában. Sok zenekar európai központtal rendelkezik és csupán a családos tagok utaznak haza. Ennek legfőbb oka, hogy náluk túl nagy a konkurencia, másrészt akik itt befutnak, azok a koncertek miatt nem érnek rá hazamenni, így egyszerűbb, ha itt rendezik be az életüket.
A magyarországi rajongók száma sem elenyésző, hiszen 2007 óta gyakorlatilag folyamatosan lépnek fel nálunk a visual kei előadók. Ez a szubkultúra tehát nem elhanyagolható és bár nem vetekszik a kifejezetten animés-mangás szféra rajongóival (nincsen saját fanzinjuk, tévés csatornájuk stb.), mégis egyre többen akadnak, akik aktívan sikítozzák végig az aktuális koncerteket.
A nálunk fellépett előadók közül három bandát emelnék ki. Elsőként a gitárvirtuóz Miyavit, a Neo Tokyo Samurai-t, aki világturnéja egyik állomásaként 2009-ben Budapestet jelölte meg. Az októberi koncert a Petőfi Csarnokban kapott helyett. A döntést nem más magyarázza, minthogy a homályból több mint 1700 lelkes rajongó mászott elő, hogy egy este erejéig a lelket is kitombolja magából, hisz ki tudja, lesz-e következő alkalom? Lett, ugyanis Miyavi idén áprilisban ismét ellátogatott a PeCsába. A zenész (igazi neve Ishihara Takamasa) egyébként a Dué le Quartz nevű bandában kezdte a pályáját 1999-ben, tizenhét évesen. Ekkor vette fel a Miyavi nevet is. 2002-ben – a banda feloszlása után – úgy döntött, hogy választott művésznevével meghódítja a világot. Az eddigiek alapján ez sikerült is neki.
A D’espairsRay nevű együttes szintén egy nagyszabású koncertsorozat közepette csöppent hazánkba, hogy felrázza a honi rajongókat. A Human-Clad Monsters című turnéjuk során a negyedik, Monsters című albumukat mutatták be. A 2010. szeptember 29-én megtartott buli a j-rock (japán rock) koncertek megszokott helye, a Diesel Club zsúfolásig megtelt falai között zajlott. A fellépésen izzott a levegő, és a hallgatóság vibrálása szinte tapintható szintre fokozódott. A zenekar nagyszerűen értett a kedélyborzoláshoz, és megmutatta milyen is egy belevaló j-rock (japán rock) koncert. A zenekar 1999-ben alakult, és idei feloszlásáig változatlan, négytagú felállásban járta a világot.
2011. március 12-én este a budapesti Diesel Club kapui újfent megnyíltak a j-rockra éhező rajongók tömegei előtt. A zenét ezúttal a Girugämesh nevű banda szolgáltatta. A formáció 2003-ban alakult, a tagok azóta ugyan cserélődtek, de a lelkesedésük töretlen maradt. Az együttes a Go című albummal utazta körbe a világot – több-kevesebb sikerrel. A csapat ugyan meghódította a nyugati és keleti világ zömét eklektikus, egyedien összegyúrt zenéjével, ám az új korong megosztotta a rajongókat. Talán ennek köszönhető, hogy csupán három szám hangzott el róla a koncerten.
A szubkultúra virágzásával olyan új fogalmak költöznek be a szótárunkba, mint a visual kei, a j-rock vagy a gothloli. Ezektől eltekintve itt is az ősi recept működik: szex, drogok, rock and roll. Egy eladható, karizmatikus frontember, és egy viszonylag működő zenei összetétel. Nyugati szemmel furcsának tűnhet az egész, azonban ugyanannyira üdítő is lehet a kirívóan más zenei kultúra, mint amennyire különc. A rajongótábor pedig épp olyan, mint a visual kei zene nagy része: világkeverék.
