Stephen King és Dosztojevszkij nem is esnek olyan messze egymástól – legalábbis Ena Lucía Portela novellája (Hurrikán) alapján. Nemcsak azért, mert egy oldalon belül mindkettőt megemlíti a halálra rémült elbeszélő, hanem mert az antológia húsz novellájának egyik közös vonása, hogy ebben a világban Stephen King és Dosztojevszkij nagyon jól megférnek egymás mellett.
A jövőkép hiányáért persze nem Stephen King és Dosztojevszkij okolható, ugyanis a jelen, amelyben a szövegek játszódnak, meglehetősen zűrzavaros; a Diego Trelles Paz által szerkesztett, eredetileg egy kolumbiai online folyóiratban megjelent antológiából ez derül ki. A sokféle, sokszínű elbeszélésgyűjtemény darabjainak közös vonása a kilátástalanság, kiúttalanság, melyet a kötetcím is sugall. A szövegek szereplőinek esélye sincs a kristálytiszta jövőképre: kisiklott életű, hátrányos szociális helyzetű, személyiségzavaros, torz figurák szinte mindannyian, és ha nem a biztos társadalmi háttér hiánya okoz problémát nekik, akkor a közvetlen környezetükben élőkkel való viszonyaik kuszák. Jó példa lehet erre Andrea Jeftanovic novellája, a Családfa. Ebben a férfi elbeszélő saját lányával való vérfertőző viszonyát és annak kialakulását meséli el, de olyan nyugodt, tárgyilagos hangvételben, mintha ez lenne a legkézenfekvőbb dolog a világon; a vége felé már az olvasó kezd csodálkozni saját magán, mit is talált korábban ezen olyan megbotránkoztatónak. Ahol pedig látszólag hétköznapi mederben folyik a családi élet, ott a felszín alatt sistereg-bugyborékol valami nyugtalanító, mint Antonio Ortuño Pszeudoefedrin című novellájában: a vakációzni készülő, két kisgyerekes házaspár enyhe betegsége és az orvos utáni hajsza által metaforizálódik a kapcsolatuk kihűlése, kiüresedése.
De hogyan is alakíthatnának ki úgymond normális emberi viszonyokat azok, akik az identitásukkal sem képesek megbékélni? Lina Meruane Borotvapengék című szövegében a bentlakásos lányiskola tanulói lelkesen borotválják egymás szeméremszőrzetét, akaratlanul is a felnőtté/nővé válás elleni küzdelmet, saját női mivoltuk el nem fogadását generálva ezzel. Emellett az új tanuló megalázó beavatásával a női-férfi szerepekkel kapcsolatos sztereotípiákat is felrúgják: hagyományosan a fiúiskolákban terjedt el, hogy az idősebb diákok megalázó feladatokra kényszerítik a fiatalabbakat. Ronald Flores Valami mese című novellája viszont bizonyos nemi sztereotípiát aknáz ki végletesen: főhősnőjét magára hagyottsága, rossz szociális környezete és női mivolta révén használja ki mindenki, és ennek következtében válik áldozattá oly módon, hogy voltaképp nem is marad választása: neme és körülményei erre predesztinálják.
A Valami mese azonban műfaji játék is egyúttal. A cím eleve olyan kontextusba helyezi a szociológiai tanmesét, amely a narrációt a népmesékkel teszi rokoníthatóvá, annak hagyományos szerkezeti elemeit, motívumait használja fel és forgatja ki, mintegy antimesévé avatja (a koldusszegény lány elindul szerencsét próbálni, ám minden a lehető legrosszabbra fordul). A játékosság egyébként sem idegen a fiatal latin-amerikai elbeszélőktől: az antológia egyik legérdekesebb darabja Tryno Maldonado Variáció Murakami és Cao Hszüe-Csin témáira című, távol-keleti környezetben játszódó szövege, melyben a történet – nehéz volna másképp megfogalmazni – tulajdonképpen visszafordul önmagába, mintha saját farkába harapó kígyó volna. Ariadna Vasquez Naxoszi hajótörött című elbeszélésben két narrátor mesél felváltva, egy lány és a főbérlője, Sir Osbourne, aki felolvas, és kettejük látszólag különböző szólama a mitológiai motívumok révén fonódik a novella végére közös történetté.
A kötetről pedig elmondható, amellett, hogy hiánypótló, határozottan informatív is: Balázs Eszter Anna alapos, részletes utószavából mindent megtudhatunk arról, mi történt a latin-amerikai irodalommal Márquez és Borges óta (hiszen valljuk be, eddig nem sok minden jutott el Magyarországra az említett szerzők utánról). Tehát – amint az az antológiából is kiderül – a fiatal latin-amerikai próza számos izgalmas tendenciát mutat.
A jövő nem a miénk. Fiatal latin-amerikai elbeszélők. Fordította: Kertes Gábor. Szerkesztette: Diego Trelles Paz. József Attila Kör − L’Harmattan Kiadó, Budapest, 2011.
Kedvcsináló kis reci lett.