„Ha én felnőtt volnék” − Írónő, gyerekirodalom, Kádár-korszak címmel hirdették meg a Rózsaszín Szemüveg szervezői legutóbbi estjüket. A nőírók életművét, női irodalmat középpontba helyező programsorozat keretében (Kiss Noémi szavaival élve) mindig a nagy durranást keresik. Janikovszky Éva esetében sikerült is megtalálniuk.
Azt hiszem, egyszerűbb, ha mindjárt az elején elmondom: nem vagyok Janikovszky Éva rajongója. És az ellenkezője sem. Ráadásul a gyerekirodalom iránti fokozódó érdeklődést is távolról figyelem csak. Amiért a téma mégis felkeltette az érdeklődésemet, az a program címében feltüntetett harmadik aspektus volt, vagyis a Kádár-korszak. Ennek megfelelően tudósításomban is elsősorban erre helyezem a hangsúlyt, hozzátéve, hogy újfent egy rendkívül tartalmas és sok szempontból hasznos beszélgetésnek voltunk részesei mind, akik összejöttünk a Nyitott Műhelyben. A vendéglátók szokás szerint Menyhért Anna és Kiss Noémi voltak, a meghívottak pedig ezen az estén Keresztesi József és Kálmán C. György.
Janikovszky Éva halála után majd egy évtizeddel még mindig rendkívül népszerű írónak számít, kötetei újabb és újabb kiadásokat érnek meg, valamint rendszeres a külföldi, idegen nyelvű megjelenése is. Nemzedékek nőttek fel könyvein, s amit talán nem sokan tudnak, megjelentek nem csak gyerekeknek, de felnőtteknek szóló írásai is. Nem túlzás azt állítani, hogy egyike a huszadik század második felében alkotó legismertebb magyar szerzőknek. Sikerének titka az lehet, ahogyan ezt Kálmán C. György kifejtette, hogy sztereotípiákról ír, de viccesen, s hogy nyelvi paneleket helyez át más szövegkörnyezetbe, a felnőttektől a kisgyerekek által átvett, ám nem feltétlenül értett szófordulatokat használja a gyermeki beszédben, így kiforgatva, parodizálva azt. Ennek és a (Réber László által készített) kiváló illusztrációnak köszönhető külföldi sikere is, tulajdonképpen csak ezeket a paneleket kell megtalálni minden nyelvben, és máris működik a szöveg. Ez utóbbiról már az est végén a mikrofont magához ragadó Rigó Béla beszélt.
Janikovszky sikeressége, hatása több generációnyi olvasóra persze felvet néhány problémát is, az est egyik célja nyilvánvalóan az volt, hogy ezekre a dilemmákra felhívja a figyelmet. A legtöbbször minden bizonnyal a didaxis szó hangzott el a beszélgetés folyamán. Vajon mennyire didaktikusak Janikovszky Éva írásai? Mennyire tolmácsolják benne a Kádár-rendszer ideológiáját? Keresztesi József szerint mindez ki van lúgozva a szövegekből, és inkább az arra való törekvés érződik, hogy minél kevesebb legyen a korhoz kötöttség bennük. Bár ezt elsősorban a legsikeresebb, a monológoknak nevezett könyvekre érti, de az est során a többször is kritikus hangnemben emlegetett lányregényeket sem ítéli el. Szerinte nem több bennük a korhoz köthető elem, mint más időszakok más lányregényeiben, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy ismernie kellene a műfaj ekkoriban született többi alkotását, hogy reális képet kaphasson minderről. Kálmán C. György pedig nosztalgiát vélt felfedezni a szövegekben a polgári világ iránt (gondoljunk csak a névadásra: Emil bácsi, Jolán néni), ami szerinte amúgy is a Kádár-rendszer egyik jellemző vonása volt.
Az est háziasszonyai sok mindenben igen, de ebben egyáltalán nem értettek egyet férfi vendégeikkel. Mind Kiss Noémi, mind Menyhért Anna szerint igenis rendkívül didaktikusak a könyvek, hangsúlyozottan jelen van bennük a Kádár-rendszer etikája, méghozzá sablonos és kiszámítható módon. Galgóczy Erzsébet írásaiban például (őt Kiss Noémi említette meg) sokkal erősebbek és szuverénebbek a karakterek. Menyhét Anna pedig Szabó Magda Mondják meg Zsófikának című regényét hozta fel ellenpéldaként. Szerinte annyira, mint Janikovszky szövegei, még ez a könyv sem didaktikus. Hozzá kell tenni, hogy a kritika a vendéglátók részéről elsősorban a két lányregényt (Szalmaláng, 1960; Aranyeső, 1962) érte. A problémát a Kádár-rendszertől nem függetleníthető motívumok jelentették, például, hogy egy lány disszidáns apja miatt lesz ellenszenves karakter, vagy hogy mindig a KISZ-esek (ráadásul így, együtt, közösségként) véleménye a jó.
Menyhért Anna a didaktikusságon túl még egy fontos szempontot hozott fel, és ez ugyancsak a szerző népszerűsége okozta problémák közé tartozhat, hogy Janikovszky regényeiben nincsen a nőknek teste. A testiség aspektusa (ahogy egyébként Szabó Magdánál is) kimarad, a nő a társadalmi nemi szerepek, valamint az ahhoz kapcsolható tevékenységek (mint például a házimunka) által definiálódik. E szempontból a második világháború előtt alkotó női szerzők, Halmos Ilona, Lesznai Anna szolgáltak ellenpéldaként. Menyhért Anna egyébként erre a női testnélküliségre használta a „kilúgozott világ” kifejezést.
A beszélgetés során felmerült a kérdés, miért maradt ki Janikovszky Éva a kánonból. A diskuráló felek egyrészt a gyerek- és ifjúsági könyvek irodalomkritika szempontjából eleve marginális helyzetét említették, valamint szóba került esetleges aspektusként, hogy Janikovszky Éva életrajzának néhány eleme meglehetősen kényes témát jár körül (férje államvédelmis volt, ő maga pedig a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium azon osztályán dolgozott az ’50-es években, amelynek a tankönyvek cenzúrázása volt a feladata). Hogy a kánonban mégis hol lenne a helye, arra a legtöbb ötlettel Kálmán C. György szolgált, amikor a nyelvi panelek felhasználási módja, a különféle (sőt: sokféle) nyelvi regiszterek alkalmazása miatt többek között Esterházy Pétert, Nádas Pétert és Kukorelly Endrét is megemlítette. Valamint egy érdekes felvetéssel is szolgált: meg kellene nézni, hogy Janikovszky Éva honnan is merít. Valódi gyermekbeszédet imitál-e vagy pedig irodalmi előképeket idéz fel?
A beszélgetés végkicsengése amúgy is az volt, hogy foglalkozni kell, hogy igenis érdemes foglalkozni Janikovszky Éva életművével szakmai szempontokból is, fontos lenne róla tanulmányokat írni (a hírek szerint egyébként Komáromi Gabriella épp egy Janikovszky-monográfián dolgozik). De ez nyilván az irodalmárok önmagukra kirótt feladata kell, hogy legyen. Az olvasó meg tudja a dolgát ilyen beszélgetések nélkül is. Olvas. Jankovszkyt is. Sokat. Örömmel.
„Ha én felnőtt volnék” − Írónő, gyerekirodalom, Kádár-korszak, Budapest, Nyitott Műhely, 2012. február 1.
