Az álomvilág és a realitás között a határok itt tényleg elmosódnak, az élmény mégis valóságos. Schall Eszter különleges, mesebeli világba vezet bennünket grafikáival, ahol bármi megtörténhet.
KULTer.hu: Kérlek, mutatkozz be azoknak, akik még nem ismernek: mivel foglalkozol és mióta? Milyen nagyobb állomások voltak az utadon?
Schall Eszter vagyok, grafikus, 2009-ben végeztem a Novus Művészeti iskolában, majd az ELTE Ifjúságsegítő szakára jártam. Jelenleg grafikusként dolgozom a saját vállalkozásom keretein belül. Reklámgrafikákat, illusztrációkat, ékszereket készítek, illetve kiállításokat rendezek a munkáimból.
KULTer.hu: Beszéljünk az alkotás folyamatáról. A képeidet mennyire határozza meg pillanatnyi hangulatod?
Az önálló képeknél, amiket magamnak festek, meghatározhatja a pillanatnyi hangulatom az alkotás folyamatát, ilyenkor ugyanis teljesen szabad teret engedek az érzéseimnek. Vannak olyan képek, amelyeken egészen rövid hangulatokat ábrázolok, egy éppen aktuális, intenzív érzést, és vannak bennem zajló hosszabb távú történések is, amiket megfogalmazok a műveimben. Amikor viszont megrendelésre dolgozom, vagyis egy szöveget illusztrálok, egyszerűen nem tartom helyesnek, hogy a munkában a hangulati állapotom legyen az iránymutató.
KULTer.hu: A grafikáid engem arra tanítanak, hogy vegyünk észre a csodákat az életünkben. Tudatosan próbálsz tanulságokat átadni, vagy ezek önmagad számára is figyelmeztetések inkább?
A képeimmel feldolgozom az életem történéseit, vagyis magam is tanulok, épülök belőlük. Szóval önmagam számára is jelenthetnek figyelmeztetést, de szeretem másoknak is elmesélni, hiszen bennük is jó gondolatokat ébreszthet.
KULTer.hu: Két fontos momentum jut eszembe a rajzaidról, vagyis inkább két nézőpont. Az egyik az, amikor a felnőtt megmutatja a gyereknek, hogy milyen a világ, a másik pedig, hogy a gyerek milyennek látja a világot: nagynak, félelmetesnek, kiismerhetetlennek. A másik párhuzam, ami eszembe jutott, hogy néha mintha a valóság reális bemutatására törekednél, máskor pedig megmutatod, hogy különleges, kiváltságos emberek szemével nézve milyen a világ. Mit gondolsz erről?
Úgy gondolom, hogy a felnőtt- és a gyermeklét közötti határvonalon állok, hiszen huszonnégy éves vagyok. Azt érzem, hogy felnőttem, de egész közeli még számomra a gyerek fejével gondolkodni, a gyerek örömével örülni. A képeim visszahozhatják a felnőtteknek gyermekkori rugalmasságukat. A kérdés második részére válaszolva: volt egy idő, amikor abszolút nem tartottam fontosnak, hogy milyen a világ, csak az érdekelt, ami velem van, ami bennem van, amit én gondolok, amit én látok. Ma viszont már fontosnak tartom, hogy bemutassam a valóságot is, hiszen ha nyitottak vagyunk rá, nagyon szép dolgok történhetnek velünk. Csodák, amik nem csak a képzelet szüleményei. Hogy mi a valóság és mi a képzelet, az egy újabb érdekes téma.
KULTer.hu: A grafikáid ékszerek formájában is megjelennek. Milyen érzés, hogy az emberek magukon viselik a pillanatnyi hangulatállapotod leképeződését?
Érdekes érzés, mikor állok a metrómegállóban, és a szemben álló lány a grafikámmal díszített medált visel. Ő persze nem tudja, hogy én ki vagyok, én viszont tudom jól, hogy egy borzasztó fontos dolgot ábrázoltam azon a képen. Ez néha ijesztő, de egyszerre nagyon jó érzés is. Hogy másnak teljesen mást jelent, mint nekem, és erről jó beszélni. Szerintem nagyon fontos mozzanata a művészetnek, hogy mindenki máshogy képezi le a saját életére.
KULTer.hu: Illusztráltál két könyvet (Nyulász Péter: A baba bab és Alfred Jarry: Két ÜBÜ-dráma). Hogy kell elképzelni ezt a munkát? Nehéz volt ráhangolódni a feladatra, az író stílusára, vagy megtaláltad benne önmagad, és ez megkönnyítette a feladatot?
Minden illusztrációs munkámban hatalmas örömömet leltem, alkotás közben azt éreztem, hogy nekem ezt kell csinálnom. Magát a munkát úgy kell elképzelni, hogy kezdetben napokig csak ötletelek, ízlelgetem a szöveget, gondolkodom, inspiráció után kutatok. Mindig az első grafika megszületése a legnehezebb. Aztán minél többet foglalkozom egy témával, annál könnyebben hangolódom rá és annál pontosabban kristályosodik ki előttem az író világa, ami sok energiát ad a folytatáshoz.
KULTer.hu: Nem tudok szótlanul elmenni mellette: az ELTE-n végeztél Ifjúságsegítő szakon. Szerinted vonható valamiféle párhuzam a segítő szakma és az alkotó tevékenység között? Művészet vagy segítő szakma, esetleg mindkettővel kapcsolatosan vannak terveid a jövőre nézve? Volt olyan, hogy a művészeteddel tudtál segíteni valakinek?
Minden úgy kezdődött, hogy egy hosszú betegségem során selymet kezdtem el festeni, vagyis önmagamon kezdtem el alkalmazni a művészetterápiát. Amivel jelenleg foglalkozom, az nem csupán a munkám, hanem a legkedvesebb szabadidős elfoglaltságom is. Ha lesz alkalmam, akkor a későbbiekben művészetterápiát szeretnék tanulni, tehát szeretném a segítő szakmát és a művészetet összevonni. Jó élményekből nincs hiány, például egy lány nagyon megszerette az egyik képemet, a mondanivalója ráébresztette arra, hogy el kell tudnunk engedni a dolgokat, így tudta elengedni azt a görcsös ragaszkodást, ami a volt párjához fűzte. Fantasztikus érzés volt, hogy ilyen hatással lehet egy emberre az, amit én alkottam.
KULTer.hu: Mesekönyvben gondolkodtál már? Saját történet, saját grafikákkal. Ha mesekönyvet készítenél, ki lenne a főszereplő, mi lenne a történet?
Vonzó dolog, hogy a történet egészét én alkothassam meg az ötlettől, szereplőktől, mondanivalótól egészen az illusztrációig. Van egy ötletem, egy hátrányos helyzetű fiú kalandjairól szólna a történet, de jelenleg még félek az írástól, talán még nem találtam meg az írói stílusomat, így nem is árulnék el erről többet.
KULTer.hu: Végezetül játsszunk kicsit. A jelenlegi hangulatodnak megfelelően milyen képet festenél? Milyen színek dominálnának, milyen élményt ragadnál meg?
Sárga és narancssárga színek dominálnának, mert nagyon vidám, intenzív lelkiállapotban vagyok. Érdekes, most sárga és narancssárga tapaszok vannak a hátamon, a betegségem miatt. Ma úszni voltam, a feltűnő tapaszokkal a hátamon, ezért a mai nap tanulsága az volt számomra, hogy csak ússzak az életben és élvezzem. Sok dolog van az életünkben, amire túl sok időt, energiát szentelünk, pedig nem is igazán fontosak. Ott vannak a ronda és feltűnő tapaszok, de nem feltétlenül fontosak. Nem tudom, hogy mit festenék, de ezt a mondanivalót próbálnám meg átadni: arra koncentrálj, ami igazán fontos!
