Most első alkalommal látogatott el az Apokrif irodalmi folyóirat csapata a Debreceni Egyetemre, mégpedig a LÉK irodalmi kör meghívására. Az ELTE lapjának szerzői és szerkesztői először a folyóirat történetéről meséltek az érdeklődőknek egy baráti beszélgetés keretében, majd felolvastak már megjelent írásaikból, de próbára tették az eddig csak a „fióknak írt” szövegeket is.
Az Apokrif-est moderátora, Barna Péter köszönti a megjelenteket, és rövid bevezetője után a szerkesztőkhöz, Torma Máriához, Erdei Tamáshoz és „veress dani”-hoz intézi első kérdését: „Mióta és mi célból létezik a lap?” A válaszból megtudjuk, hogy Nyerges Gábor Ádám és Török Sándor Mátyás egyetemi hallgatók, valamint Fráter Zoltán irodalomtörténész, egyetemi docens ötletének és szervező tevékenységének köszönhetően 2007 óta él az Apokrif, nem sokkal az indulás után a szerkesztőséghez csatlakozott még Tarcsay Zoltán is. Kezdetben összetűzött A/4-es lapok formájában terjesztették csak a lapot, de céljuk az volt, hogy megfelelő irodalmi fórumot hozzanak létre az ELTE és a PPKE diákjai részére, ahol megbeszélhetik az írás és a szerkesztés ügyes-bajos dolgait, és később ez a kezdeményezés egyfajta műhellyé is vált. Torma Mária beszél arról, hogy 2009 ősze jelentős előrelépést hozott, hiszen ekkor kapott az Apokrif gerincet, színes borítót, majd változott a lap képi világa, valamint a szépirodalom mellett megjelent a kritikai rovat, aminek szerkesztője máig is ő maga.
„Eddigi utolsó evolúciós lépésnek” az országos terjesztést tartják a szerkesztők, hiszen azelőtt csak az egyetemen belül volt lehetőség a lap népszerűsítésére. Barna Péter a következőkben arról érdeklődik, hogyan sikerült mindezt elérni, és a válaszból kiderül, hogy a Prae.hu–Palimpszeszt kiadó „örökbe fogadta” az Apokrifet, de jelentős segítséget kapott a lap az Irodalomtörténeti Társaságtól és az ELTE-n oktató mentortól, Fráter Zoltántól is. „A most induló országos terjesztés lehetővé teszi, hogy minél több író és olvasó felé megnyissuk kapuinkat” – folytatja veress dani –, és így minden számban közölhet új, valamint befutott szerző is.
A képszerkesztőktől, Erdei Tamástól és veress danitól hallunk pár gondolatot a folyóirat képzőművészeti anyagáról: a fiatal művészek számára az alkotás egyben kihívás és öröm, ez segíti a koncepciót, hogy egyre színesebb, érdekesebb és befogadhatóbb számok jelenjenek meg. A képszerkesztők válaszolnak arra a kérdésre is, hogy mennyibe kerül egy lap, és honnan szerzik az előállításhoz szükséges forrást: eleinte csak az ELTE-BTK forgalmazta a folyóiratot, és a kiadást a HÖK is hamar támogatni kezdte, hiszen számára is presztízskérdés, hogy egy egyetemi lapot segít – tudjuk meg. Így most kb. 200 példányban jelenik meg a lap negyedévente, és 350 forintba kerül egy szám.
A beszélgetés rövid időre félbeszakad, felolvasás következik, melyben az Apokrif szépírói – Evellei Kata, Torma Mária, Tinkó Máté és Vass Norbert – olvassák fel néhány versüket vagy egy-egy novellájukat. „Az aranykárpit fölhasad, s kiomlik az összegyűlt sötét” – halljuk a Bebábozódás című Evellei Kata-versből, s hasonló hangulatban figyeli a közönség Tinkó Máté sorait is: „a boldogság megalázható”. Vass Norbert Gyuláék című prózájának köszönhetően viszont a hallgatóság már jókedvűen nevet – a szomszédok kellemetlen szokásait el nem tűrő hős mindent elkövet, hogy jobb belátásra bírja a hangos „barátokat”, s eközben a helyzetkomikum, a finom megalázás, és a kissé élcelődő hangvétel görgeti előre a cselekményt, amely szerint Gyula (vajon csak Gyula?) „szeret szerelmeskedni, de nem szeret veszekedni”.
A felolvasást követően a moderátor műhelymunkára irányuló kérdésére a szerkesztői válaszokból kiderül, hogy ez alatt inkább személyes találkozó, baráti beszélgetés, mint szigorú értelemben vett műhelyi gyakorlat értendő. Azt is megtudjuk, hogy a pesti egyetemi lapok között az Apokrif helye igen előkelő, a „fiatal pesti irodalmi életben” pedig nagy előny az első publikációs kísérleteknél, hogyha nem ismeretlenül küldik a szerzők írásaikat a lapnak. Az évek óta tartó közös munka miatt „az Apokrif a szívemben van”, vallja Vass Norbert, de hozzáteszi, hogy azért a szerzői távolság megmaradt, így nem válhat a lap belterjessé és mindenki kap építő kritikát, ha a szöveg azt kívánja.
Barna Péter az est zárásaként a hangnemről érdeklődik: „Van-e csak az Apokrifre jellemző stílus?” Torma Mária válaszában hangsúlyozza, hogy nincs, és a szerkesztőség erre kifejezetten büszke is, hiszen a lap egyik erénye a heterogenitás. A szabad forma, a szerkesztők ízlése dönt. „Nem lenne érdemes behatárolni az arculatot, a hangnemet” – halljuk végül, de persze vannak alapvető stilisztikai elvárások, és az igényességre nagy gondot fordítanak. A hivatalos beszélgetés ezzel véget ér, az Apokrif és a LÉK csapata együtt folytatja a baráti irodalmi társalgást a debreceni éjszakában. Hamarosan pedig újra találkozhatnak a debreceni érdeklődők a lap szerzőivel a KULTműhelyek Országos Konferenciáján 2012. április 20-21-én a Modemben, de addig is marad az online ismerkedés: ide kattintva elérhető az Apokrif Online.
Apokrif-est a LÉK irodalmi kör szervezésében, Debreceni Egyetem, Irodalom- és Kultúratudományi Intézet könyvtára, 2012. március 6.
A fotókat Áfra János készítette.
