Pilinszky Jánosra emlékezett a Tiszatáj 2011 decemberi számában, a költő ugyanis kilencven éve született, a lap ennek alkalmából rendezett beszélgetésén Urbanik Tímea irodalomtörténész Takács Zsuzsa költőt és Hankovszky Tamást, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanárát kérdezte február 28-án, a szegedi Grand Caféban.
A decemberi emlékszámban Takács Zsuzsától egy esszé, míg Hankovszky Tamástól egy tanulmány jelent meg Pilinszky Jánosról. Vajon a már leírtakon kívül milyen más, új megközelítésekkel ismerkedhetünk meg az est során, kérdezhette volna az érdeklődő olvasó. Nos, érdekes hátteréül szolgált a beszélgetésnek például az a tény, hogy Takács Zsuzsa személyesen is ismerte a költőt. A Grand Cafét vezető Erdélyi Ágnes és Urbanik Tímea rövid bevezetője után a költőnő elmesélte, hogy 1957-ben ismerkedett meg Pilinszkyvel, akivel egészen véletlenül ugyanabban a házban éltek. Ebben az évben részt vett egy a közelükben megrendezett irodalmi esten, melynek meghívottjai Pilinszky János és Ottlik Géza voltak, ahol azonban, ma már meglepődnénk ezen, Ottlik előtt senki sem állt sorba.
Nem csak Takács Zsuzsára, verseire is nagy hatással volt Pilinszky költészete. Ő volt az, akinek ajánló soraival útra keltek a költőnő versei is: „Két vonását emelném ki: hangjának tisztaságát s egyfajta tétovaságát, mely azonban végül sose hagyja eltéríteni magát, s épp bolyongó, kereső célba találásával, megérkezéseivel tölti be sajátos feladatát, térképezi fel a számára rendelt tájakat, másokénál talán omlékonyabb külső és belső vidékeit.”
„A Pilinszky-féle örökség mennyire van jelen napjainkban, mennyire folytatható?” – teszi fel következő kérdését Urbanik Tímea. A költő esztétikai nézeteinek Hankovszky Tamás szerint helye lenne mai gondolkodásunkban, még ha a művészetről való beszéd más eszmények alapján is fogalmazódik meg. Takács Zsuzsa a költészet felől közelít, úgy gondolja, kezd kialakulni hiteles, fiatal költőknek egy olyan köre, akik Pilinszky nyomdokain járnak, közéjük tartozik például Győrffy Ákos vagy Szöllősi Mátyás.
A beszélgetők egyetértettek abban, hogy az Apokrif, illetve maga a Harmadnapon kötet Pilinszky életművének csúcspontja. Ahogyan abban is, hogy ezt követően mintha tudatosan mondott volna le költői képességeiről, s arról, hogy verseit azzal az alapossággal írja meg, mint korábban. Takács Zsuzsa e folyamatot az evangéliumi esztétikával párhuzamban értelmezi: „Ahhoz, hogy az ember valóban találkozni tudjon Istennel az kell, hogy a lélek sötét éjszakájába vesse magát, hogy sorra lemondjon képességeiről.”
Az evangéliumi esztétika meghatározására tett kísérlet fontos pontja a beszélgetésnek. Hankovszky Tamás tavaly megjelent kötete, Pilinszky János evangéliumi esztétikája szintén e témát járja körül, amely azért is problematikus, mivel nyilatkozataiban, írásaiban a költő azt nem egységes rendszerként mutatta be. A rekonstrukciót nehezítette, hogy e terminus hatszor fordult elő Pilinszkynél – időben nagyon távol egymástól. Hankovszky Tamás szerint az evangéliumi esztétika először is egy eszmény, melynek többé-kevésbé meg is felelnek bizonyos művek. Ebből különböző formai kívánalmak származnak, így például a lemondás, az egyszerűség, hiszen az evangéliumok is egyszerűen íródtak. Pilinszky úgy gondolta, miközben az evangélisták valami fontos dologról írtak, olyan formát valósítottak meg, mely eszményül szolgálhat a költő számára. Mindazon súlyos dolgok, amelyekkel a költő szembesül, arra késztetik, hogy elhallgasson, s ez a Pilinszky-verseken is jól megfigyelhető. A csönd beépül a versekbe, mígnem tényleg megtörténik az elhallgatás.
Ezen kívül az evangéliumi esztétika egyfajta elvárást is jelent: a művészet a jóvátehetetlen jóvátétele, az elesett ember és dolgok megsegítése. A költőnek a múltba kell behatolnia, ahol valamit meg kell változtatni, de nem az emlékezés szintjén. Az evangéliumi esztétika azért evangéliumi, mert Jézus is valami hasonlót hajtott végre: jóvátette Ádám bűnét. Ehhez azonban hozzátartozik, hogy a külső szemlélő nem látta meg Jézusban azt, amit a hívők hittek róla, ők csak meghalni láttak egy embert, feltámadni nem. Ugyanígy, ha a művészet tényleg véghezvinné azt, amit az evangéliumi esztétika értelmében tennie kellene, akkor az nehezen lenne tetten érhető. Hankovszky Tamást nagyon zavarja, hogy csak töredékeit vagy utalásait látja Pilinszky költészetében annak, hogy tényleg evangéliumi esztétika történik, ugyanakkor az elmondottak alapján világos, hogy ez a dolog lényegével függ össze. „De akkor honnan tudjuk, hogy ez nem csak fikció, esetleg belemagyarázás?” – veti fel végül joggal.
Befejezésül Takács Zsuzsa készülő kötetének India-ciklusából olvas fel, melyet Kalkuttai Teréznek ajánlott. Lírai beszélgetés Pilinszky Jánossal, ez az 1965-ös riportfilm címe, melyet zárásképp vetítenek − egy Pilinszky Jánosról szóló lírai beszélgetés végén.
Beszélgetés Pilinszky János költészetéről, Szeged, Grand Café, 2012. február 28.
A fotókat Horváth László készítette.
