Így, felkiáltójel nélkül. Vagy címszereplőnk amott nem is Johnt, de Justint játszotta volna?! Csupán másodhegedűsként asszisztált ama kusza komédiázáshoz (John Tucker Must Die)? Akkor ezzel meg is villanthattam valamit a képességeiből. Vagy azok hiányából. Kiváló lovasunk, remek kardforgatónk aranylázát egyébként sem csillapítanák.
A felkészülés munkálatait megszenvedő Taylor Kitsch ezúttal egy mega-giga, szuperszonikus, intergalaktikus, felfújt űrfogócskában domboríthat. Ám a nem túl acélos előélettel, ám annál több felkéréssel büszkélkedő ifjú titán vér- (PG-13) és ingerszegény kiállása lenne a legkisebb baj e puffasztott péksüteményben, melyről gyorsan leolvad a csokimáz. A forma egyébként is csak „álcázni próbálja a valódi teljesítmény hiányát”– ahogy Soderbergh mester mondta volt. A hozzávalók „mutatósak, akárcsak a Jézus által megátkozott fügefa levelei, de nem hoznak gyümölcsöt, hacsak nem olyan undorítót, mint a szodomai, amelyiknek szép a héja, de kátrány a húsa.” (Jean Gerson szavai Sághy Marianne gondolatai között). A részeges kamera- (Daniel Mindel) és a szapora vágómester (Spike Jonze embere: Eric Zumbrunnen), Phobos és Deimos eszközeinek él(ess)é(gé)n (ke)ring a Vörös Bolygó. A mesterséges holdak azonban letéríthetik pályájáról…
„Bolygót mondtál? …Hol a pokolban vagyok?! …Te, jó ég, a Marson? …Akkor viszont már mindent értek.” Az itt van egy köp… Ugrásnyira! A szomszédban. Szabad szemmel is látható. Legszélesebb vállú polgárháborús (1861–1865) veteránunk némi kalamajkát követően landol az „agyaras, négykezű sáskák” (indiánok?) kősivatagában. Kiváló lovasunk, remek kardforgatónk aranylázát pusztító háború csillapítja, melynek kellős közepén találja magát. Fogságba esik, megszökik, hisz’ semmiféle érdek nem fűzi helyi konfliktusokhoz, míg nélkülözhetetlenné nem válik az ügy szempontjából…
Támad a Mars! „Hajmeresztő (keret)történet” – katonai emlékekből. Az egykoron rendőrként is szolgáló Edgar Rice Burroughs (†1950) tarsolyából, átültetve (magyarokról is elnevezett) kráterekkel, porviharokkal, villámokkal, sugárzással és jégsipkával sújtott égitestre. „Ismeri? – Nem annyira, mint kéne. De igyekszem.” Pedig a mozi kiindulási pontját nyújtó Barsoom-széria a huszadik század legnagyobb tudósait, művészeit inspirálta. Ihletőként aposztrofálta Robert A. Heinlein (Csillagközi invázió), Arthur C. Clarke (2001: Űrodüsszeia) és Ray Bradbury (Marsbéli krónikák) is… Carl Sagan (Kapcsolat), a sokoldalú csillagász Burroughs álomvilágának térképét is kiakasztotta a Cornell Egyetem falára.
Az először épp’ száz esztendeje, álnéven megjelentetett irományait már nyolcvan éve is aranybányának hihették, akkor Robert Camplett (Looney Tunes) animálta volna azokat. Az MGM kötelékeiből kiszakadt jogokat átmenetileg Andy/Andrew G. Vajna is birtokolta, majd a John McTiernan-Tom Cruise páros birizgálta, aztán a Paramount csapott le rá. Mamelukjai a vérkorcsolyákat szervírozó Robert Rodriguezt bízták meg tálalásával, aki Frank Frazetta (production designer) felkérésével is bajlódott. Legalább a storyboard miatt nem kellett volna aggódnia… Botrányos távozását követően Kerry Conran (Sky kapitány és a holnap világa), aztán Jon Favreau (elmaszkírozva a filmben is felbukkan) hihette, rendezgethetik a sorokat. Utóbbi aztán inkább cowboyokat eresztett össze űrlényekkel… A pokolt is megjárt vállalkozásra (development hell) az Asylum 2009-es műveletének (direct-to-video) árnyéka vetült, ám végül a Disney csak nyélbe ütötte azt! 250 millió dollárt eltapsikolván. Nem tanultak volna anya (Anyát a Marsra!) kudarcából?
A sci-fi/fantasy egyik nagyatyjának, Tarzan megteremtőjének hagyatékával, pontosabban annak is egyik (csoki)szeletével (A Princess of Mars) az éjjeli lámpást kapcsolgató Andrew Stanton (Egy bogár élete, Némó nyomában, WALL-E) jegyezte el magát. Első élőszereplős próbálkozásánál Mark Andrews és Michael Chabon társaságában látogatta a virtuális antikváriumokat. Korábbi sikereiket a kőzetbolygó felszáríthatja, s akkor még Brad Bird (Mission: Impossible: Fantom protokoll) egész jól járt…
A Steve Jobsnak dedikálta, franchise-nak szánt zűroperába kerülőutakon jutott be Thomas Haden Church, Willem Dafoe vagy Mark Strong. A plusz egy dimenziót mégse’ szállították! Ahogy a lieMAX se’. Hogy’ lesz ebből folytatás (John Carter: The Gods of Mars)? Vasoxid túladagolással nehézkesen. Miki Egér örökösei a (Marsbéli) krónikákból merítő Csillagok háborúja és az Avatar (s talán a John Charles Carteres Ben Hur) után nem sok újat találhatnak/tálalhatnak a Nap alatt. Ez így gáz lehet. Ha nemes is. Legalább Michael Giacchino zeneszerző ismét elhúzhatja nótájukat…
Mondanám, feledhető látványmozihoz lehet szerencsétek, DVD-n áttekerhető rész(let)ekkel, melyeken bevacsorázva szundikálni is lehet, ám ez így megtévesztő. Bár! LOST IN OUR WORLD, FOUND IN ANOTHER – hirdették óriásplakátjai. Akár egy Mudvayne albumot is promotálhatnának, s akkor értelmet nyernének a „Ha a poszterek igazat mondanának” mozgalom törekvései, hisz’ szabadon szemezgethetné(n)k beszédesebb, alternatív címekből: Fall Into Sleep / Forget To Remember…
John Carter (John Carter), 2012. Rendezte: Andrew Stanton. Írta: Edgar Rice Burroghs. Főbb szereplők: Taylor Kitsch, Willem Dafoe, Lynn Collins, Mark Strong. Forgalmazó: Forum Hungary.
