Foglalkozása: kurva

Miklya Anna eddig megjelent két regénye fontos állomás a női elbeszélés magyar vonatkozásaiban. A szerző nő, aki végre nőkről ír, nem álnéven, mint (a bizonytalan nemi hovatartozású) Spiegelmann Laura. Női főhősök állnak a középpontban, akiknek történetét a vallomásregényekhez hűen, egyes szám első személyben meséli az elbeszélő.

A két eddigi regény több ponton is kapcsolódik. Főhőseik, Janka (Eloldozás) és Erika (A hivatásos) egyaránt keresik önmagukat, és próbálják kibogozni, értelmezni, elmondani az őket meghatározó érzelmi csalódottságot. A külvilág ugyanis megengedi, hogy totálisan üres életet éljenek, és ne kelljen túl sokat gondolkodniuk. A történeteket továbbá összeköti az elmúlás, ami első olvasásra talán fel sem tűnik: az Eloldozás és A hivatásos is egy-egy halálesettel kezdődik, előbbi Csicsi, a főszereplő unokatestvérének, utóbbi pedig a főhős, Erika anyjának halálával. A párhuzamok sorát gazdagítva mindkét regény főszereplője elveszíti anyját (A hivatásosban a főhős húga születésének következtében). Utóbbi a könyvben a traumát követően „kényszerűségből” prostituált lesz, mert ez a legegyszerűbb módja annak, hogy a kis Helgát felnevelje.

Miközben Erika a sivár légkörben nem találja a másokhoz és magához vezető utat, úgy viselkedik, mintha életének nem lenne tétje. Miklya Anna mindkét regényében azt követhetjük végig, hogy a főszereplők halottakhoz fűződő ambivalens viszonya miként teszi tönkre emberi kapcsolataikat. Erika anyja valódi áldozattípus: mindent megtesz alkoholista férjéért, így lánya is hozzá hasonlóan képzeli el a szerelmet. Ugyanakkor mindkét főhősnő apja tehetetlen, gyenge és nevetséges figura, segítséget és vigaszt nem nyújtanak lányaiknak.

Erika prostitúció előtti nemi életéről nem tudunk. A szexualitásról alkotott képe attól kezdve ismert előttünk, hogy elmeséli egy kliensével való viszonyát, ami nem különösebben bonyolult: dugni és elviselni a kurvának kijáró megaláztatásokat. Ám Erika ezt nem vereségként éli meg, mert mindezért pénzt kap. Luce Irigaray szerint a nő a patriarchális társadalomban a csere tárgya, az adás-vétel egyik tétje, a férfiak közötti harc bónusza. Erika szexuális élete szimbolikusan számtalan nő lelki életével válik azonossá, akik az áruforgalom szabályai szerint odaadják testüket és lelküket egy kapcsolatért. Ez összecseng Irigaray egyik gondolatával, mely szerint a házasság is a modern rabszolgaság egyik formája.

Erika természetesnek veszi, ha lekurvázzák, hiszen ez a foglalkozása. „Annyira hozzászoktam a szerepemhez, hogy amikor valaki megpróbált kedvesen hozzámérni, nem tudtam értelmezni a helyzetet. Hozzászoktam, hogy megdugnak és kész, hogy nincs semmi érzékenykedés, semmi lacafaca.” (22.) Miklya Anna új könyve lebontja a prostitúcióról való általános vélekedésünket, és társadalmilag meghatározott szerepként, munkaként írja le. „Milyen aranyos kislány, mondta az egyik samesza. Ez nem kislány, horkantott fel, miközben még mindig engem bámult. Ez csak egy szerencsétlen kurva, akit mind a hárman meg fogunk baszni. Valamelyik felnevetett.” (122.)

A hivatásos című regényben az elbeszélő kívül marad főhősnője érzelmeinek részletes és mélyreható szemléltetésén, helyette tárgyi leírásokkal mutatja be annak történetét. Nem ír Erika lelkivilágáról, pusztán a cselekedetei által jutunk hozzá közel. És éppen ez a távolságtartás vonja be mindinkább az olvasót a történetbe. Mint ahogy a szerző a PRAE.HU-nak adott interjújában elmondta, A hivatásosban tudatosan le akarta csupaszítani a nyelvet, hogy csak a történet maradjon meg, a „csontváz”. A magam részéről azonban kicsit hiányoltam az Eloldozás részletes és érzelmileg telített narrációját, a költészethez közelebb álló, szélesebb spektrumú nyelvet. Viszont tény, hogy egy sivár érzelmi közegben, elidegenedett emberi kapcsolatok között élő főhősnő világát könnyebb rideg, nagyrészt jelzők nélküli leírásokkal érzékeltetni.

Erikához messziről jut el minden, a falon szinte semmi nem megy át. Függővé válik a prostitúciótól, miközben érzelmileg folyamatosan torzul: kizárólag klienseivel történő együttléteibe egyre jobban beszivárog valamiféle szadista vágy, ami a pszichoanalízis szerint az öndestrukció egyik jele, hiszen mindegy, hogy a pusztító energia önmaga vagy másik felé irányul, mindenképpen a trauma miatt bekövetkező abnormális elhárító mechanizmusként ismerhető fel. Erre utalhat, hogy Erika sosem lesz szerelmes, nem hagyja kibontakozni magában ezt az érzést (ezzel szemben az Eloldozásban Janka szenvedésének oka egy be nem vallott szerelem).

Sem a lányba beleszerető Beni, sem a legrégebbi ügyfele, Gábor nem tud hozzá közel kerülni. Később Beni úgy áll bosszút Erika érzéketlenségén, hogy teherbe ejti annak húgát, Helgát, akinek abortusza lesz. Így Erikának be kell látnia, hogy semmitől sem tudta megóvni Helgát, amitől akarta, s minderre anélkül jön rá, hogy bármiféle konklúziót megfogalmazna ebben a következmények nélküli világban. Erika tárgynak látja magát, és ebből egyenesen következik, hogy gond nélkül kerüli el a szembenézést önmagával. Miklya kérdése: meddig lehet így élni? A mi kérdésünk pedig, hogy megalapozott-e a regényben ez az elgondolás.

A psziché ismétléses működése szempontjából lényeges a prostitúció, ami ebben a regényben a droghoz hasonló elven működik. Erika rossz viselkedési mintáit az anyja halála, gyerekkorának érzelmileg sivár és üres környezete, valamint alkoholista, nemtörődöm apja okozza, aki az ő gondoskodására szorul. A szerző nagyszerűen érzékelteti, hogy a főhős tragédiája abból ered, hogy túl hamar fel kell nőnie: Erika nem tud kilépni a helyzetéből, nem ismeri magát, és abszolút üresen reagál, mint egy gép. Függővé válik a prostitúciótól, csak klienssel, szadista módon tud szexuális életet élni. Soha nem tapasztalta meg, mi az a szerelem, hiszen azt anyja áldozathozatalával kapcsolja össze. Janka (Eloldozás) ebből a szempontból pontosan az ellenkező véglet: „vérfertőző” szerelmet érez saját unokatestvére iránt, annak halálát nem tudja feldolgozni, ugyanakkor már Csicsi életében sem tudott vele mit kezdeni. Az Eloldozás alaptörténete egy visszaemlékezés Csicsi halálára: Janka tudattalanul azt hiszi, ő az oka a halálesetnek.

A hivatásosban, mire Helga felnő, már nem bírják testvérével egymást elviselni, annak ellenére, hogy Erika régen minden cselekedetét Helgával magyarázta. „És én bármilyen dolgot meg tudok bocsátani magamnak, főleg ha Helgáért teszem.” (158.) Erika nő, és ez minden reakcióján, rezdülésén meglátszik. Nem tud kötődni: amint valami komolyra fordulna, rögtön elvágja az érzelmi szálakat, és pánikszerűen menekül. Hiába mond el magáról annyi mindent Agácsnak, az iskolapszichológusnak, nem érdekli a véleménye. Erika karaktere szempontjából érthetetlen, miért nem tud az iskolapszichológuson kívül mással beszélgetni a magánéletéről. A főhős nem reflektál önmagára, helyette a szerző szócsövének is felfogható Agács értelmezi a lány cselekedeteit. Ennek ürügyén létezik Agács, mert lélektani szempontból nem hiteles az, hogy Erika valakinek egyáltalán meg tud nyílni. Viszont ha igen, akkor a szerző árnyalhatja a képet főhőséről azzal, hogy Agács korántsem mélyrehatóan, de valahogy mégis értelmezi Erikát, amit ő maga nem vesz figyelembe. A vallomásos műfajban így nem túl hitelesen, de lehetővé válik az, hogy Erika mégis elmond magáról olyat, amit amúgy nem tudhatna, és az olvasó sem sejthet máshonnan, csak Agácstól, ami nem baj, ha egy párbeszédben nyilvánul meg, de itt az érzelmi kötődése Agácshoz nem nyer kellő indoklást.

Megjegyzendő, hogy az iskolapszichológus homoszexualitásának regény végi diszkriminációja kissé erőltetett. Biztosan befutó és divatos téma a homoszexualitás miatti üldöztetés, én ellenben szenzációhajhásznak érzem, hogy az egyházi iskola tantestülete és diákjai jóváhagyásával Agácsot nyilvánosan el kell távolítani az iskolából. Agács esetére Erika önmagához híven, abszolút üresen reagál.

Miklya legújabb regényének lecsupaszított nyelvén arra tett kísérletet, hogy bemutassa, milyen az, amikor valaki érzelmeit lefojtó, öntudatlan gépként van jelen a világban. Erika azért válhat ilyenné, mert a társadalom nem ad támpontot önmaga értelmezéséhez, és körülményeinek teljesen kiszolgáltatott.

Regényei rövidek, de annál pontosabbak. Sejtetik azt is, ami nem lett megírva, ahol még továbbmehetne a történet. Mégis mindkét szöveg olvasása után ott van egy kicsi még, egy apró hiányérzet. Az Eloldozás − a feszültség megteremtésének mesteri módja miatt is − sikerültebb, Janka lelkivilágának mélyebb leírása, hangulati hullámai közelibbé tették a központi karaktert. A hivatásos helyenként túlontúl biztonságosan adja azt, amit várunk tőle: van titok és csúcspont is, és néhol már túl kiszámíthatóan fordulatos a történet.  

Miklya Anna említett interjújában azt is elmondta, hogy leszámolt a magányos és érzelmileg terhelt nőkről szóló könyvek írásával, következő regénye, ami a könyvhétre fog megjelenni, egy olyan nőről szól, aki a múltját keresi saját szülőföldjén, és az anyjához való viszonyán keresztül próbálja megérteni a saját gyermekével való kapcsolatát.

Reméljük, hogy a következő könyvében részletesebb és megalapozottabb lesz a nő lelkivilágáról és problémáiról szóló beszédmód, és a szerző kísérletezéseinek eredménye egy masszív, mély és terjedelmében mindenképpen hosszabb regény lesz. Miklya Anna figyelemreméltó és tehetséges szerző. Jó olvasni a könyveit, és ez nem kis érdem.

Miklya Anna: A hivatásos, Jelenkor, Pécs, 2011.