Ötvenegy év telt el a West Side Story első filmes változatának bemutatása óta. A musical sikere azóta is töretlen. A szegedi alkotók a darab sikertörténetére alapozva mutatták be a műfaj egyik leghíresebb szerelmi történetét Szegeden.
Vajon mi is garantálja a darab időtlen sikerét? Az érzelmes és ritmusos dallamok váltakozása, a páratlan koreográfia, a nagyszámú táncos, színész, zenész gárda, a monumentális díszlet elég, hogy magával ragadja a közönséget? Akik szeretik a klasszikusokat, egy kis kikapcsolódásra, érzelmi felfokozottságra vágynak, azoknak ideális ez a darab.
Februárban mutatta be a Szegedi Nemzeti Színház a legendás West Side Storyt. A történet filmbéli változatát mindenki jól ismerheti, hiszen minden idők legtöbb, összesen tíz Oscar-díjjal kitüntetett musicalfilmjének számít (1962-ben a Gigi című alkotást taszította le a trónról). A színpadi változat Jerome Robbins koncepciója alapján készült, aki a darab rendezője és koreográfusa is volt egyben. A fülbemászó dallamokat Leonard Bernsteinnek köszönhetjük, a dalszöveget Stephen Sondheim, a szöveget pedig Arthur Laurents írta.
A történet az 1950-es évek közepén, New York West Side negyedében játszódik, ahol két ellenséges banda, az amerikai Jets és a puerto rico-i Sharks mindennapi összetűzéseinek, majd tragédiába torkolló végső ütközetének lehetünk tanúi. A tragédia forrása – akár Shakespeare-nél – két fiatal tiltott szerelméből adódik, ami ezúttal a rasszizmus problematikájával egészül ki, így adva hiteles képet az ötvenes évek Amerikájának társadalmi helyzetéről. Vagy akár napjainkról.
A szegedi bemutatót intenzív kampány előzte meg, hiszen mégiscsak a világ egyik leghíresebb musicalje került a Nemzeti Színház pódiumára. A teátrum Facebook oldala időről időre újabb videókkal frissült, a produkció próbáiból, a készülési folyamatról is kaphatott előzetest az érdeklődő, február elején pedig az Árkád áruházban láthatott egy kis kedvcsinálót az arra járó. Mindez nem történt hiába. Az átgondolt felvezetés meghozta a várt sikert. Ez pedig nemcsak a darab ismertségének köszönhető, hanem a musical színpadra álmodóinak is: Juronics Tamásnak, a darab rendezőjének és koreográfusának, a jelmez- és díszlettervezőnek, Kentaurnak, a Szegedi Szimfonikus Zenekarnak, a színház tánckarának, a Kortárs Balettnak és persze a számos kiváló színművésznek. Utóbbiak igen összetett feladatot kaptak, hiszen ezúttal nemcsak a próza műfajában kellett jeleskedniük, hanem ének- és tánctudásukról is tanúbizonyságot tehettek. Juronics koncepciója szerint ugyanis együtt kellett táncolniuk a profi táncosokkal, gyakran ugyanazokat a lépéseket elsajátítva. És a szegedi színészek nem akármilyen színvonalon teljesítették ezt.
A társulat tagjain kívül vendégművészek is szerepelnek a darabban, melynek főbb szerepeit lekettőzték. Mariát, a női főszereplőt, Nánási Helga, valamint Kiss Diána Magdolna játssza, míg Tonyt a budapesti Operettszínház művészei, Kádár Szabolcs és Kocsis Dénes alakítják. Anita szerepében Sári Évit, valamint Kovács Lottit, Doc-ként Király Leventét, illetve Ádám Tamást láthatjuk. A Puerto Ricó-i banda vezérét Rédei Roland, Chino szerepét Bánvölgyi Tamás, az amerikaiak vezetőjét, Riffet pedig Poroszlay Kristóf alakítja.
A műfaj hagyományainak megfelelően a produkció nagyrészt a táncon és az éneken alapul. A koreográfiát beszédes táncmozdulatok jellemzik, melyek komoly szereppel bírnak a cselekmény alakításában is. A spanyol bandához tartozó Maria és a New York-i Tony például – hol máshol? – egy táncos estélyen szeretnek egymásba. A jelenet nem sokban különbözik a filmbéli változattól. Sőt, annyiban rá is játszik a vászon-verzióra, hogy a színen – az időt filmes módon kitágítva – egy lassított felvételhez hasonló jelenetben találnak egymásra az ifjak. Csak a két párra esik fény, de a háttérben ott vannak a táncosok, akik lelassított táncmozdulataikkal még jobban kiemelik az egyedi és mindent eldöntő pillanat jelentőségét. Ezt a részt végül Tony gyönyörű szólója zárja, mely igen hatásos, hiszen Kocsis Dénes nagyszerűen oldja meg a pianóból fortéba való átmenetet.
Ezután ismerjük meg Tony bandájának tagjait, akik jobbára egy bárban töltik idejüket. Ezután a spanyolajkú fiatalok lakóhelyére, ezen belül is Maria ruhaüzletébe csöppenünk. Legközelebbi barátnője, Anita hiába próbálja lebeszélni a lányt a szerelemről. Tony sem rest, minden áron Maria közelébe akar férkőzni. Amikor a lány szüleinek házához merészkedik, a híres erkélyjelenet ismétlődik meg, közben pedig a Tonight című számot éneklik a szerelmesek. Igaz ugyan, hogy Nánási Helga operastílusú éneklése kicsit furcsának hat a musicalben, de a gyönyörű, kimunkált hang kárpótol minket.
Egy másik jelenetben a szerelmesek kirakatbabákat felhasználva, önfeledten játsszák el saját esküvőjüket. Aki ismeri a történetet, tudja, mindez a valóságban sohasem fog megvalósulni…
Amint Bernardo megtudja, hogy húga és Tony szerelmesek egymásba, a végső összecsapás a két banda közt elkerülhetetlenné válik. Nagyszerű megoldásnak gondolom, hogy a verekedés előtt Tony és Maria közös szerelmes énekét hallhatjuk, ám ezzel párhuzamosan a két banda – harci indulókhoz hasonló – éneke is hallatszik. A zenei diszharmónia egyértelműen a két banda közti konfliktust jelzi.
Tony ugyan nem akar kiállni a Puerto Rico-iak ellen, de a végén Bernardo hevessége arra indítja, hogy egy meggondolatlan pillanatban leszúrja szerelme testvérét. Innentől kezdve pedig nincs számára menekvés. Bernardo halála bosszút kíván. Maria megbocsát ugyan Tonynak, a rivális banda azonban forr a dühtől, míg Chico végül meg nem öli Tonyt.
Az utolsó színpadképben mindenki megjelenik. A központi figura Maria, aki siratja Tonyt és fájdalmában legszívesebben mindenkit meggyilkolna, hiszen az egész helyzetet elhibázottnak tartja. Maria és Tony korábban énekelt Van egy hely című száma itt nyeri el végső értelmét, ugyanis már Maria is tudja, hogy az a hely, ahol boldogok lehetnek majd Tonyval, az nem itt a Földön, hanem valahol máshol van. A lány mondja ki a darab tanulságát, miszerint a gyűlölködés soha nem vezet jóra, a szeretetnek van csak értelme. Egyértelmű, hogy a darab témája időtlen. Az ellentétes érzelmek, mint a szeretet, szerelem és gyűlölet örök téma.
Legutoljára, de nem utolsósorban a díszletezést, jelmezeket emelném ki. Kentaur hatalmas lakóépületei, melyek a technika csodájának köszönhetően varázsütésre táguló és szűkülő hátteret adnak, hűen tükrözik a rideg New York-i negyedet. Az amerikai kemény fiúk bőrkabátos, nadrágos viselete ellentétben áll a latinos, lila inget és fekete zakót viselő elegáns spanyolok, illetve a lányok ötvenes évek divatját idéző színes, ízléses öltözetével. Maria fehér ruhát hord, ami egyrészt kiemeli őt a pompás ruhát viselő barátnői közül, másrészt pedig jellemének tisztaságát, ártatlanságát is tükrözi. Jó megoldás azoknál a dalrészeknél, amelyeknél a szereplőket egyedül láthatjuk a színpadon énekelni, hogy a színpadi árok és a színpad között két kiugró rész van elhelyezve. Ezáltal a szereplők közelebb tudnak kerülni a közönséghez.
Röviden elmondható, hogy az alkotók sok változtatásra nem törekedtek a filmbéli változathoz képest, de tudatosan, a látványosságra és az érzelmek előhívásával, precíz munkával vitték színre a nagyszabású, világhírű produkciót.
Bernstein – Laurents – Sondheim: West Side Story. Szereplők: Riff: Poroszlay Kristóf, Tony: Kádár Szabolcs, Kocsis Dénes, Action: Szívós László, Diesel: Savanyú Gergely, A-Rab: Lazók Mátyás, Big Deal: Barnák László, Baby John: Bács Péter, Snowboy: Czár Gergely, Mouthpiece: Csetényi Vencel, Tiger: Horváth Miklós Gergő, Gee-Tar: Nemes Roland, Akárkié: Borsos Beáta, Graziella : Fekete Mercédesz, Velma : Markovics Ágnes, Minnie: Zsadon Flóra, Clarice:Tóth Andrea, Pauline: Fehér Laura, Ynes: Bakos Anett, Zenaida: Zanócz Petra, Juana: Baán Bettina, Lorena: Szabó Katica, Bernardo: Rédei Roland, Chino: Bánvölgyi Tamás, Pepe: Maka Gyula, Juano: Májer Gábor, Anxious: Tarnavölgyi Zoltán, Toro: Finta Gábor, Nibbles:Varga József, Indio: Bolla Dániel, Luis:Bujtor Krisztián, Moose: Bolla Bence, Maria: Kiss Diána Magdolna, Nánási Helga, Anita: Sári Éva, Kovács Lotti, Rosalia: Csorba Kata, Consuelo: Horák Renáta, Teresita: Kálnay Zsófia, Francisca: Szarvas Krisztina, Isabel: Hajszán Kitti, Susanita: Hortobágyi Brigitta, Estella: Gali Vivien, Margarita: Szitás Regina, Doc: Király Levente, Ádám Tamás, Schrank: Somló Gábor, Krupke: Koczor Kristóf, Gland Hand: Flórián Antal. Díszlet- és jelmeztervező: Kentaur. Vezényel: Koczka Ferenc, Kardos Gábor. Rendező-koreográfus: Juronics Tamás. Közreműködők: a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Kortárs Balett és a Szegedi Nemzeti Színház tánckara. (Bemutató: 2012. február 18.)
Fotók: Veréb Simon / Szegedi Nemzeti Színház.
