Találkozások, nem tudni, hogy hol. A térben bárhol. Nem a hely számít, a kapcsolat a lényeg, hogy valami létrejön, ismert és ismeretlen személyek között. Titkos, és nem titkolt kapcsolat. Társas lények vagyunk, de erről sokszor elfelejtkezünk. Robinson is ezt bizonyította. A jeleket, a szavakat valahol el kellett tanulni. A Visszatérés egy ismeretlen, nem éppen emberre szabott tájba, inkább hat menekülésnek, mint eredendő helyünk örömteli újralátásának. Az Edzőtábor sem különb, ám itt alakot sem látunk.
„Van olyan, hogy bennem van, valahol a térben, lebeg egy kép, de lehet, hogy annak csak valamilyen előérzete. Ennek van ereje, nagyon beindít és ebből a szempontból én szeretem azt követni. De számomra a kiindulásnál és a kész állapotnál is fontosabb egy mű hangulata.” – vallja Fürjesi Csaba.
Látjuk a destruktív interferenciát. Fény terjed, de fehér és szürke foltokban, háló módján feszül ki és ernyed el, gyűrűzik, hullámzik. A gravitáció különleges formáit látjuk. Úgy érezzük, a figurákra nem hat a nehézségi erő. Huzamosabb ideje űrutazunk, végtagjaink elcsökevényesednek. Testünknek olyan formát kell felvennie, amely lehetővé teszi a hosszú utazást, nem máshol, mint az űrben. Fürjesi képein a tér mozgásba lendül, lebeg, nyújtózkodik, meggörbül, körré szerveződik. Madách leheletét érezzük, a falanszter levegőjét. A Derengők áttűnése és a Tépelődés egy tőről fakad. Saját árnyékunkra támaszkodunk.
Látjuk a hálózatot a Mikrokoszmoszban, mintha darabokból lenne felépítve, összerakva a kép. Várostérkép. Ha valakinek a kezébe adják, el fog tudni igazodni rajta. Műszaki rajz, méretekkel és méretek nélkül, a tapasztalat által. Középen a széttárt karú alak, fehérben jön, tisztán, ártatlanul, előítélet nélkül, és lehet, hogy nem csak a múltunkat ismeri, hanem a jövőnket is. Prófétával állunk szemben? A várakozók beleolvadnak a tájba, a titokba, a kiválasztottságba. Minket képviselnek? Ebben nem vagyunk biztosak, de mi mást remélhetnénk? Bíznunk kell! Mert lesznek elsők, a sors kegye, hogy nem szünteti meg a versenyt, a szembenállást (Dilemma). Elkelt a föld, lehet építkezni, ünnep van, fehér abrosszal?
Elkerülhetetlen a kapcsolatfelvétel, a befogadás, a várakozás, az üdvözlet, az újjászületés. A tér magába merül, lebeg, tengerré lesz, úszunk a nagy vízben, ha közel kerülünk hozzá, vonzása olyan erős lesz, hogy meghajlunk a közelében (Tengerpart). Dalí folyékony óráját látom szemem előtt, de a hasonlóság csak deviancia. Halljuk a sziréneket, de nem látjuk őket, és nincs Odüsszeusz sem. A gravitáció, a szökési sebesség eltorzítja az emberi arcot.
Az emberi lét sajátos, különös tulajdonsága, hogy csodálkozunk, rácsodálkozunk arra, ami minket elbűvöl, meglep, megfog. Ebbéli képességünkre hat Fürjesi Csaba. Figurái keresik az egymás közti kapcsolatokat, találkozásokat. Kiválnak, mégis fennmarad a törzs (Genealógia). Az emberi történelem folyamatos, kikerülhetetlen, bármilyen irányba is indulunk el.
Ikaromenipposz, avagy az űrhajós Lukianosznál a Holdra repül, onnan az Olümposzra. Fürjesi olyan világot mutat, teremt, amely akár meg is valósulhatna. Nem sci-fit látunk, bár felidéződik bennem E.T. és a Harmadik típusú találkozások emléke is. Téren és időn kívül lenni nem rossz, gyermeki óhaj, valami ismeretlen világba jutni és felfedezni valami újat, nem félni, de menni és menni, utazni és várni, várakozni, meg találkozni, ha kell, akár az ismeretlennel is. Nem tudunk sokat ezekről a találkozásokról, nem voltunk még tanúi egyetlen egynek sem. De a képzelet szárnyal, mai világunk üressége, korlátoltsága olyan igényt támaszt, amely mesét akar, új mesét, és hamar rájövünk, Harry Potter csak pótlék, több kell nekünk.
Fürjesi a fantasztikum világába is elkísér minket, felajánlja szolgálatait, időt és teret nyit szándékunknak, és csak rajtunk áll, hogy belépünk-e egy eddig nem észlelt világba. „A mindennapi életünkben olyan típusú dolgok kívánnak tőlünk viszonyulást, amelyek feltárása alkotó életünknek a szellemi kalandja” – így az alkotó. Ferrari írja, az újat azért nem látjuk, mert már létezik. Fürjesi találkozásait is azért nem látjuk, mert már megtörténtek? Az idegenek a spájzban vannak.
Fürjesi Csaba Szférák című kiállítása 2012. április 30-ig tekinthető meg Budapesten, a Léna & Roselli Galériában.
Deák Csillag írása a tárlatról.
