Nehéz eldönteni, hogy miért is volt más a hangulata a harmadik Prózarázás-estnek a korábbiakhoz képest. Vajon azért-e, mert Csapody Kinga személyében egy női prózaíró volt a vendég, vagy mert egy olyan szerző, aki valójában még csak egy-két éve foglalkozik prózaírással, saját szavaival élve prózaírói identitása még nem alakult ki, noha jóval régebb ideje mozog az irodalmi élet sűrűjében.
A női szerzőkkel kapcsolatos sztereotípiákról (ha vannak egyáltalán olyanok) nem esett szó ezen az esten, s a prózaírókról kialakult hamis képpel szembeni destrukciós törekvések helyett – amelyek akár Szabó Tibor Benjámin, akár Gerőcs Péter esetében hangsúlyozottan jelen voltak a beszélgetésben – sokkal erősebbek voltak a portrékészítési törekvések Falvai Mátyás kérdéseiben is. Semmi megpiszkálnivaló sztereotípia, csak Csapody Kinga.
A beszélgetés a prózaírói kényszerpályák felemlegetésével kezdődött. A mai magyar irodalmi életben egy író rendszerint valamilyen más tevékenység mellet ír, ez a más tevékenység pedig leggyakrabban a tanítás, a szerkesztés, illetve az újságírás. Csapody Kinga mindhármat kipróbálta, jelenleg szerkesztő a Manó Könyveknél, ami például sok új típusú ismeret megszerzésével jár együtt. Mint Csapody elbeszéléséből kiderült, egy gyerekkönyvszerkesztőnek ismernie kell a különféle papírfajtákat, a raklapok méreteit, a szállítási költségeket, és egyéb logisztikai problémákat is meg kell tudni oldania. Kétségtelenül nagy ugrás ez a kisvárosi tanári életformából, ahogy kiderült, nem is ment egyszerre, egy fél év kellett a budapesti akklimatizálódáshoz. (Már a Szabó Tibor Benjáminnal való beszélgetés során is előtérbe került, hogy milyen nagy változás volt a házaspár életében a költözés.)
Csapody szeretett tanítani, szerette a diákjait, csak a jellegzetes kisvárosi közeg volt zavaró, amelyben egy olyan ember, aki a várostáblán túl is képes látni, csak rosszul érezheti magát. A tanítás egyébként megmaradt kicsit más formában, az IrTáS-táborok szervezésében és az ottani foglalkozások vezetésében.
A harmadik kényszerpálya pedig (bár Csapody számára saját bevallása szerint egyik sem tekinthető igazán annak) az újságírói tevékenység, konkrétan tudósítások, interjúk stb. készítése. Az az időszak, amely hangsúlyozottan erről szólt, sok tapasztalattal szolgált. Egyrészt az elvégzendő feladat kényszerítő erő volt számára ahhoz, hogy egy olyan programot is végigüljön, amiről amúgy kirohant volna, másrészt az irodalmi életet, annak szereplőit így nagyon jól ki tudta ismerni, és rájöhetett, hogy „mindenki egyformán hülye”. Ezen kívül például a Fogasházban havonta megrendezett FISZ Klubokon moderátorként is hasznosítani tudja az akkor szerzett tapasztalatokat.
Érdekes témát vetett fel Falvai Mátyás, amikor arról kérdezte vendégét, milyen trendeket lát a mai magyar fiatal irodalomban. Csapody szerint nem trendek vannak, hanem inkább egymás mellett párhuzamosan élő témák, az egyik ilyen például, ahogyan a mai harminc körüliek a 80-as évekbe, valamint saját kamasz- és fiatal felnőttkorukba tekintenek vissza. Emellett örömtelinek tartja, hogy a hagymázas, szétfolyós szövegek kezdenek eltűnni, mintha leáldozott volna annak a felfogásnak a napja, hogy attól művészi valami, ha nem értjük. De a szétfolyós jelző nem csak a képzavaros asszociációkkal teli szövegre utal, hanem a túlzottan lassú, vontatott történetekre is. Akár még Jókaira is.
Falvai vitába szállt azzal, hogy a szétfolyó, az olvasó által nehezen megragadható szövegek háttérbe szorultak volna, szerinte éppen azokat a szerzőket igyekeznek a kritikusok „visszakergetni a susnyásba”, akik történetközpontú, feszes tempójú, lekerekített szövegeket alkotnak. Csapody továbbra sem gondolta így, megkérdezték a közönséget, szerintünk akkor most hogy, de mi inkább bölcsen hallgatunk.
Akadt még egy „fapados kérdés” is, egy egyszerű felvetés, hogy kik hatottak Csapody Kingára. A kérdezett közvetlen hatásról, egyfajta utánzási kényszerről nem tudott szólni, benne nincs ilyesmi, ahogy kislány korában sem szerette, ha másnak is olyan ruhája volt, mint neki, de jól esett, ha valamire azt mondták: „ez olyan Kingás”. Így van ez a szövegekkel is, egyéni hangra törekszik. Úgynevezett indikátorok persze vannak, például Tóth Kriszta, Háy János, Szabó T. Anna, Garaczi László, Nagy Ildikó Noémi.
Mitől próza a próza? – hangzott el az utolsó kérdés. Csapody számára attól, hogy ha fel tud idézni egy-egy szókapcsolatot, ha jellegzetes hangulat marad a szöveg után, ha érzelmet tud kiváltani. Afféle utolsó utáni kérdésként említésre került még egy készülő kötet is, ami a Könyvhétre biztosan nem, de még ebben az évben valószínűleg megjelenik. Csapody Kinga az est során a Nem válik és az Ideje van című írásait olvasta fel.
A Prózarázás negyedik estjének vendége Csepregi János lesz.
Prózarázás vol3: Csapody Kinga, Budapest, Púder Bárszínház és Galéria, 2012. április 12.
