Bankjegyeket számolgatsz,
mintha bármit is
megteremtenének a
mechanikus kézmozdulatok.
Szűkülő falak között
kuporogsz, reménymorzsákat
rágicsálva.
Szádból a kőfogak
egymás után
kihullanak.
Otthonnak nevezett
kőskatulyádban
váltogatod az álvilágokat
megnyitó ablakokat.
Kilépni
már régen nem mersz,
nem is várnak
megváltó újdonságok.
Mirelitpizzákkal folytatsz
érdemleges társalgást,
arcodon a heg
ijesztően formátlanodik.
Állni,
a Parlament előtt,
zászlók árnyai,
baljós árnyékok közt.
Média által
nem tudósított,
öncélú létezési forma.
Mindazzal együtt,
ami benned még elfér,
leadott voks nélkül akár.
Néhány kifejezés, szókép pongyola szerintem (reménymorzsa…), de “feeling”-esek a művek 🙂