A debreceni Irodalmi beszélgetések sorozat vendége április 25-e „opálos” fényű késődélutánján Bodor Ádám Kossuth-díjas erdélyi magyar író volt. A beszélgetésnek a Líra Könyváruház adott otthont, s az írót Kovács Béla Lóránt kritikus kérdezte az íróvá válás folyamatáról, műveire ható alapélményekről, valamint új regénye – a Verhovina madarai – motívumrendszeréről.
A bő félórába illesztett diskurzus nyitó pontjaként a moderátor kérdése a szűkszavúság problematikájához kapcsolódott, mely a Bodor-féle novellakonstrukcióban, azaz a sűrített leírásokban s az ezekben szövegalakító erőként létező titokzatosságban, bizonytalanságban, kimondatlanságban érhető tetten. Az író megerősítette a moderátor benyomását: a szűkszavúságot mint stiláris értéket, írói attitűdöt sajátjának vallja amellett, hogy személyiségéből is eredeztethető az enigmatikus szófukarság, hiszen mint elmondta, a való életben is keveset beszél.
Az íróvá válás egyes állomásainak bemutatásánál Bodor Ádám azzal kezdte, hogy nála nem érvényes az írók által sokszor emlegetett belső indíttatás, s nem is tudja pontosan, hogyan és miként vált íróvá. Ehhez kapcsolódóan azonban felidézte a fiatalkori börtönéveket, melyek alkalmasak voltak arra, hogy töprengjen a sorson. A szamosújvári büntetés-végrehajtási intézetben fiatal politikai fogolyként töltött két év tapasztalata rendhagyó gondolkodásmódot adott számára, s úgy érezte, átélt élményei tükrében valamiféle többlettel rendelkezik. A továbbiakban viszont hozzátette, nem a kommunista rezsim elleni tiltakozás okán megtapasztalt erkölcsi világot akarta megjeleníteni, pusztán azt érezte, más szakmában nem képes kiteljesedni, így az írói pálya felé fordult. Elmondta ugyanakkor, hogy voltak más hivatáshoz fűződő álmai, például a meteorológusi szakma izgatta. A természetbéli folyamatok, a világegyetemmel való együttpulzálás, az őskozmosz alakulatai, a folytonos körforgás, s az antik kozmológiák elemei, a föld, a tűz, a víz, a levegő mint a Föld alaplétezői mind-mind a Sinistra körzet című szöveg motívumrendszerét gazdagítják. A meteorológusi szakma említésével – melyben metaforikusan egy bensőséges viszony teremtődik ember és kozmosz közt – a Sinistra körzetben megfestett natív világ és az ember archetipikus együttélésének, intim kapcsolatának mélységeire asszociálhattunk.
Bodor Ádám azonban nem lett meteorológus, mert ez a szakma a szocializmusban egy bizalmi állást jelentett, hiszen a kor legjelentősebb médiumán, a rádión keresztül kellett az észlelt adatokat közölni, amit politikailag megbízhatatlan személy nem végezhetett.
A politikai megbízhatatlanság apropóján az író elidőzött újra a börtönévek tapasztalatain, s szóba hozta a román vasgárdisták fasiszta szervezetének átnevelési folyamatát. Az átnevelést a román állami hatalom nyomására végezték. A fiatal vasgárdistákat, más pártállású és párton kívüli egyetemistákat veréssel és különféle megaláztatással, éheztetéssel arra kényszerítették, hogy addigi meggyőződésüket megtagadják, be nem vallott bűntényeiket bevallják, majd maguk is társaik kínzói, vallatói közé álljanak. Az átnevelési eljárásnak egy idő után túl sok áldozata lett, így a hatalom kénytelen volt beszüntetni azt.
Bodor Ádám arról mesélt a továbbiakban, hogy amikor ő a szamosújvári börtönbe érkezett, már az átnevelési folyamat véget ért. Ehhez kapcsolódóan hozzátette az író, hogy a börtön a novelláiban csak érintőlegesen szerepelhet, mivel relatíve kevés időt töltött ott, mások sokkal többet szenvedtek, ő maga pedig nem kívánt át nem élt élményekről szólni.
Az íróvá válás tényleges folyamatát érintő kérdésre Bodor elmondta, hogyan alakult az élete a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben töltött tanulóévek, a teológia szak elvégzése után. Novellákat azt követően kezdett írni, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában, illetve egy másoló-fordító irodában dolgozott, de úgy érezte, el kell onnan mennie. Első műve az Utunkban jelent meg, s ettől kezdve szabadfoglalkozású író lett.
Az írás aktusához illeszkedett a következő moderátori kérdés, mellyel Kovács az írói indíttatásra terelte a szót. Bodor Ádám a képzelőerőt emelte ki, s elmondta, az írónak mindig kószál a képzelete, ami azért is fontos, mert saját, átélt tapasztalatai átsejlenek ugyan a szövegein, de a megjelenített atmoszféra, mely egyszersmind a belső (társadalmi, erkölcsi), illetve külső (természeti) tájat is hordozza, minden esetben fikcionált környezetet jelent.
Az írás aktusának felidézésekor az író elmondta, hogy amint belehatol a történetbe, az elkezdi alakítani önmagát, s az írás folyamatában születik meg a szövegek megoldása is. Bodor elmondása szerint sosem tudja, hogyan fogja lezárni művét, s ez teszi őt is kíváncsivá, izgatja a megoldás. Minden részletet akkor talál ki az író, miközben mesél. Az ismétlődő mondatszerkezetek pedig egy játék részei, elmondta, szeret játszani a mondatokkal szövegírás közben.
A beszélgetés utolsó harmadában a Verhovina madarai című legutóbbi könyvére terelődött a szó. Kovács Béla Lóránt a 2011-ben megjelent regény kapcsán arra volt kíváncsi, hogy milyen új izgalmak járultak hozzá a szöveg elkészültéhez. Bodor ekkor arról mesélt, hogy megjelent előtte egy táj, s annak kellékei, majd hozzátette, a regénybéli táj egy létező, általa ismert terület elemeiből építkezik, mindazonáltal a képzelet szüleményének tekinthető. Ha be akarnánk azonosítani ezt a helyszínt, az Északkeleti-Kárpátok tájegységéhez jutnánk, Máramaros környékére. A konkrét nevektől azonban óvakodik az író, minden szövegbéli nevet ő maga talált ki.
A regényben a magyar nyelv idegen nyelvként jelenik meg, nem egy magyarlakta vidékről van tehát szó. A magyarság emlékei csak szórványosan vagy nosztalgikusan kerülnek elő. Bodor ehhez kapcsolódóan elmondta, az idegenség az, ami izgatja. Arra nem kívánt utalni, hogy kikkel azonosíthatóak a szereplők, de végül a szlávságot nevezte meg a téma kapcsán. A határhelyzetek fizikai, elméleti, filozófiai kérdésköreit előszeretettel feszegető író az új kötet elkészülése után így szólt a Verhovina madaraiban érzékelhető határproblematikáról egyik interjújában: „A regény tizenhárom fejezetből áll, és valamennyi egy határhelyzetet közelít meg. Majdnem azt mondtam, hogy megoldja ezeket a helyzeteket, de éppen ellenkezőleg: függőben hagy kényes határhelyzeteket.”
A beszélgetés végére fölolvasást vártam, ez elmaradt, és valószínűleg sok kérdést intézhetett volna még a moderátor is az íróhoz, de a rövidségével együtt tartalmas beszélgetés így akaratlanul is beidézhette a Bodor-művészet egyes alappilléreit: a már emlegetett titokzatosságot és szűkszavúságot.
Beszélgetés Bodor Ádámmal, Líra Könyváruház, Debrecen, 2012. április 25.
A fotókat Csonka Zoltán készítette.
