Jó emberek jó helyen

Láttuk már Visegrádot nyáron, gyönyörködtünk a Börzsönyben ősszel, és most május 4. és 6. között alkalmunk nyílt visszatérni a Mogyoróhegyi Erdészeti Központba, mely már harmadik alkalommal adott otthont az Ir(T)ás tábornak.

Első nap, amikor átszeljük az országot, és sikeresen megérkezünk

Hárman indultunk Szegedről, ásványvízzel, kevés ruhával, de annál több jegyzettel. A vonaton zötykölődve próbáltam használni a szövegkiemelőt, de a végén már a könyököm is zöld lett. Az úton nem történik semmi, a mellettünk ülő fiú Twittere folyton jelez, Gabi teleír egy füzetet, Ági beleönt valamit a teájába, azt mondja probiotikum, de sosem lehet tudni, az út végéig ő is csendben tanul. Aztán a Nyugatiban próbálunk jegyet venni, mellettünk egy bácsi leesik a bicikliről, a háttérben a rendőr meg írja a csekket, itt nem lehet tekerni. Átpakolunk a másik vonatra, az egyik állomáson ballagók szállnak fel, sörösüvegben viszik a virágot. Nagymaroson is ülünk egy órát, nézzük a visegrádi várat, aztán Visegrádon meg a nagymarosi vonatokat látjuk elhaladni a hegyekben. Közben begurul egy rabszállító, várja a kompot – mi meg a fuvart az Erdészeti Központba –, az egyik elsötétített, rácsos ablak mögül valaki nekünk integet. Mire a komp átkel a Dunán, mi meg lettünk örökítve egy külföldi turista fényképén, valamint már az ég is kitisztult, Kinga, a tábor szervezője ölelget minket. A csomagtartóba a sok Szívdesszert és Bögre azúr mellé rakjuk a csomagjainkat, közben Kinga boldogan meséli, hamarosan egy taggal bővül a család.

A táborban a lepakolás után három csoport alakul ki, egy-egy mentor irányítása alatt. Szabó Tibor Benjáminé egy háromfős csapat, Csapody Kingához kerültek az új táborozók, Babiczky Tiboré pedig a négyfős lánybanda, a tősgyökeres irtásosok, köztük én is.

Munka, Nyugalom, tábortűz

Nincsen tábor feladat nélkül: ősszel balladát kellett küldeni, most pedig a szerelemről írtunk, több-kevesebb sikerrel. A mi csapatunk Ottlikkal, Győrffy Ákossal, Rilkével és keleti tanmesékkel alapozott, majd egymás szövegeit kezdtük el tárgyalni. Házi feladat: írjunk a tábor végéig valami jót, röviden, örkényesen. Az esti vendégünk Bartis Attila volt, a beszélgetés elején szóba kerültek az első publikációk, melyek aztán önálló kötetben, a Lázár apokrifekben jelentek meg. Megosztotta velünk az alkotói módszerét, szerinte valami akkor lehet hiteles, amikor ő is átéli ugyanazt a folyamatot, melyet a regény szereplői. Be kell lépni az elbeszélésbe, és csak akkor szabad kijönni ebből a térből, ha a mű már lezárult. Így tette a Nyugalomnál is, és ezen a ponton áttértünk a karakterekre. Ez alapvetően nem egy önéletrajzi regény, a főszereplő csak annyira azonosítható a szerzővel, mint az összes többi szereplő. A regény anya figurája egyáltalán nem köthető egy valóságos anyához, az író elmondása szerint őt lepte meg a leginkább az, hogy egy ilyen zsarnoki, kegyetlen típust sikerült megörökítenie. A beszélgetés ezután lassan kezd feloldódni, meghallgatjuk az A séta című ezer oldalas kézirat sorsát, melyet Bartis Attila Kemény Istvánnal leengedett a Dunán. A megsemmisítés legjobb módja, ha már ugye a kézirat nem ég el. Maradt néhány megválaszolatlan kérdés, így a szalamandra esetére sem derült fény, és azt a kérdést sem hallottuk, melyet az író a legszívesebben megválaszolna, csak eddig még soha nem tettek fel neki.

Az este a tábortűznél folytatódik, itt meleg van, de a szemünk könnybe lábad a füsttől, és megégetnek a kipattanó parazsak. Előkerül egy gitár, a kezdeti hangos éneklés halkul, és már csak kevesen maradunk a tűz körül, amikor Bartis Attila halkan játszani kezd.

Szeminárium fagyival, este Királlyal

Reggel a fürdő előtt sorban állás fogkefével és törülközővel, reggelire kávé, tea – talán csak álmodtam, hogy valaki lekvárral ette a tojásfehérjét –, és egy aláírás a Nyugalomban: „Annának szeretettel!” A szemináriumokon csendben zajlik a munka, Kinga Tóth Krisztinát olvas, a feladat egy kilinccsel kapcsolatos szöveg megírása. SzTB csapata félrevonul, titokban zajlik a műhelymunka. Mi meg fagyit kapunk a mentorunktól és időt, hogy dolgozhassunk. Délutánra már minden padon jegyzetek hevernek, mi keressük a legjobb helyet az íráshoz, küzdünk a fehér papírral. Az utolsó szemináriumon olyan, a szövegekkel kapcsolatban felmerült kérdésekről vitatkoztunk, hogy vajon a kacsa tényleg fehér-e, és a dugó cuppanó hanggal válik-e el a borosüvegtől. Részben mindenre adtunk választ. Miután kiveséztük egymás szövegeit, egy tea mellett beszélgettünk a jövőről, irodalmi hatásokról, olvasmányélményekről, filozófiáról.

Este Király Levente költő csatlakozik hozzánk, a beszélgetést SzTB vezeti. Sokáig téma a Sárkányfű című folyóirat, a kapott válaszokból megelevenedik előttünk az a generáció, amelynek tagjai e folyóirat hasábjain publikáltak először, így például Grecsó Krisztián, Varró Dani, Cserna-Szabó és Karafiáth Orsolya. A lap, miután elvesztette legnagyobb támogatóját, megszűnt, nagyjából ekkor került Király Levente a Magvető Kiadóhoz. Kitért a kezdeti nehézségekre, melyet az okozott, hogy fiatalon – huszonhárom évesen – látta el a szerkesztői feladatokat. Körvonalazódik, hogy milyen a jó szerző, szóba kerül Kertész Imre precizitása, valamint kitér arra, hogy meddig terjed a szerkesztő hatalma, és hol ér véget az íróé. Zárásként az Énekek éneke című kötetéből, majd verseiből olvas fel.

Újra áttesszük a székhelyünket a tábortűz köré, melengetjük a talpunkat a forró kövön, hajolunk a parazsak elől, és felettünk a szuperhold még soha nem volt ilyen közel.

Jó utat

Én már csak reggel értesültem arról, hogy az éjszakai tábortüzezés hajnalig tartott, sokan nem jönnek le reggelizni, mindenki fáradt, de nekünk indulnunk kell. Elbúcsúzunk, akiktől tudunk, Kinga levisz minket a kompig és ígéri, hogy hamarosan a honlapon lesz a nyári tábor programja. Majd egészen Pestig nem történik semmi, csak összegezzük a hétvégén történteket. Miközben távolodunk, úgy kerülnek elő a táskámból a zölden kiemelt fénymásolatok és velük együtt a határidők, majd arra gondolok, még nem lenne késő visszafordulni. Már a Nyugatiban ülünk, amikor kapom az sms-t arról a hírről, amit már én is tudok: ott maradt a Nyugalmam.

Ir(T)ás tábor, Visegrád, Mogyoróhegyi Erdészeti Központ, 2012. május 4-6.

A fotókat Csapody Kinga és Szabó Tibor Benjámin készítette.