Pál Dániel Levente versei

Autoekphrasis

Lehettünk volna festmény egy úriház
falán, vagy elkent úriház egy festmény
hátoldalán, vagy egymásnak épp háttal
két keresztény, hogy megfeszítve rajtam
száddal keresd az istentagadást, vagy
maradást kérj, néhány skiccelt arcvonást
egy képen, amin egyikünknek talán
helye van, hogy másikunk vázlat legyen
neki épp háttal egy elkent úriház
falán kifeszített kép hátoldalán.

Felesleges

Éjszaka volt, természetesen,
órákig elvoltam azzal,
és nem csak a gondolattal,
hogy kiszedjem helyéről,
mert felesleges.

Elröppent az idő, felettem,
észre se vettem,
kiálltam az első tompa fénybe,
és széles ívben, a negyedikről,
lehajítottam, nem kell.

Az ismerős kurvák azonnal
guggolva köré telepedtek,
pislogtak felfelé, szívükben hála,
és tépték belőle, vitték magukkal
a benne elmentett éveket.

Törött üveggel sem álmodom

A testem átverejtékezte
az elmúlt éjszakát,
vagy négyszer ruhát cseréltem,
mit mondhatnék,
izzadós típus vagyok.

Ha átjössz, féltelek,
szilánkba ne lépj,
ha körülöttem mezítláb,
s ha mellém fekszel,
fel ne sértselek.

Elfekszem itt,
törött üveggel sem álmodom,
veled sem, bárki légy,
csak azt kalkulálom,
hogy nyolcvan kilóban
mennyi víz lakik.

Bárki vagy, inkább maradj
nálam vagy valahol nem itt,
egyszerre mindkettőt
még én sem kérhetem.