XCVII.
Az első nyári vakációnkon
kölcsönkértem a biciklijét egy körre,
aztán ő is ment egyet, aztán adta,
látom, ahogy ereszti le a fűbe,
később sokszor fejeltünk ott alkonyatig.
XCVIII.
Talán már aznap náluk
és nálunk is, de főleg náluk,
mert az édesanyja otthon volt,
jobban éreztük magunkat ott,
és később kitiltották tőlünk.
XCIX.
Plédekkel, párnákkal berendezett
loggiájuk lett hamar a kuckónk,
társasoztunk, ábrándoztunk,
vagy csak kihallgattuk és -nevettük,
amit az utcán beszélnek.
C.
Ott játszottunk békességben,
amíg el nem mentek a vendégek,
s akkor rávetettük magunkat
a maradék szendvicsekre,
egész tálakat tüntettünk így el.
CI.
Az olaszos talán jobb volt,
de a párizsis ugyancsak finom,
a szardíniás citromkarika-darabokkal
igazi csemege, és édesanyja
mindig bőkezűen szervírozott.
CII.
Az évtizedek során jó néhányszor
a szemére vetettem, hogy pazarol,
egy-egy nagy családi ebéd alkalmával,
míg végül elmagyarázta, inkább többet főz,
minthogy egyszer is elfogyjon az étel.
CIII.
Szóval odaszoktam, „pótgyerek” lettem,
és az övék a másik családom
addig is, míg gyermekeink
kereszt-testvérsége révén
eggyé nem vált a családom.
© Nyilas Atilla Richárd, 2012. Minden jog fenntartva
A sorozatot a Gamax Kft. támogatja.
