Jó ideje próbálkoznak Magyarországon televíziós és újabban webes sorozatok készítésével − ha a nézőszám szempontjából nem is, színvonal tekintetében jóval kevesebb, mint több sikerrel. Nem akarom elkiabálni, de talán töredezik már a jég.
Azt hiszem, abban egyetértenek a jó ízlésű filmszerelmesek, hogy nehéz olyan hazai fikciósfilm-szériát találni, amelyet nyugodt lelkiismerettel lehet színvonalasnak, vagy egyáltalán élvezhetőnek nevezni. Egy már megszűnt, filmes témákat boncolgató rádióműsor adást is szentelt a ’89 óta gyártott tíz legrosszabb sorozatnak, lévén pozitív előjelű listát képtelenség lett volna összeállítani. Az utóbbi időszak televízióműsor-gyártást is érintő döntései miatt ugyan megnőtt a mennyisége az MTV csatornáin futó szériáknak, azonban ez a tendencia nem jelent egyszersmind minőségbeli progressziót is. A sorozatok „outsider” válfajában, a webszériák területén se túl fényes a felhozatal. Leginkább amatőr esetlenséggel vagy a magyar filmek gyakori fogyatékosságával, a nyugaton sikeres zsánerek izzadságszagú utánzásával lehet találkozni. Azonban nemrég − minimális költségvetésből − elindult egy olyan websorozat, amely − legalábbis az én receptoraim számára − átlépte az értékelhetőség, elemezhetőség ingerküszöbét.
Bár azon lehet vitatkozni, hogy mennyire reális a főszereplő reakciója a kialakult problémára, az bizonyos, hogy sikerült egy olyan keretet kialakítani ezzel, ami sok mindenre lehetőséget ad. Kissé a road-movie-kra emlékeztető módon, ahol a vándorlók különféle személyiségekkel kerülnek kontaktusba, a sokszor szellemi helyváltozással is járó trip során. (Néhány klasszikus és újabb keletű példa a tengernyi közül: A nap vége, Szelíd motorosok, Sem fedél, sem törvény, Otthonom, Idaho). A SzázbólEgy (szigorúan egy szó, nem összetévesztendő a régebbi kvízműsorral) idáig leforgott epizódjaiban a kínálkozó lehetőségek közül leginkább a helyzet- és jellemkomikumban rejlőket aknázták ki. Nagyrészt szellemesen, intelligensen méghozzá, ami nem kis teljesítmény a hazai komédia-palettán. Utóbbi időben ilyen színvonalú humorral szinte kizárólag az egyik részbe is beemelt Itt vagyokban (Szimler Bálint), A nyomozóban (Gigor Attila) vagy a Goda-Divinyi rendező-író páros filmjeiben (Csak szex és más semmi, Kaméleon) lehetett találkozni.
A különféle összekacsintások a monitorok előtt ülőkkel, mint például, amikor más kulturális termékeket citálnak, szintén jól működnek. Némileg ilyen hatása van az ismeretlen fiatal arcok közt epizodistaként feltűnő, nimbusszal bíró személyiségeknek is. Ezzel a gesztussal más sorozatokban is lehet találkozni, funkcionálhat bulvárreklámként, de önreflexív, ironikus szereplésként is. A SzázbólEgyben jobbára az utóbbival van dolgunk. Leginkább Kamarás és Hegedűs D. szerepei testhezállóak, SP viszont már problematikus, részint az alacsonyabb poén-faktor, részint az önirónia hiánya miatt, amire szükség lenne egy tinibálvány feltűnésénél. A kevésbé ismert, inkább színházban, mint mozgóképen látható Vándor Éva (Anyuuu) szereplése érdemel még említést, és így el is jutottunk a széria szinte egyetlen gyengéjéhez, a főhőshöz. Noha fotogén és rokonszenves, azonban nem bír se némely amatőrökre jellemző „aurával”, se profi színészi képességekkel. A sorozat rá épülő világában kívülállónak tetszik.
Ellenben szimpatikus, ahogy a film készítői a dramaturgiai, képalkotási konvenciókhoz viszonyultak. Nagy vonalakban betartják az írott-íratlan szabályokat, mondjuk nincsenek Jancsó-snittek, minden rész cliffhangerrel zárul, mégis teret ad némi formabontásnak. A harmadik részben a cselekmény kronologikus ábrázolását tördelték szét: az egész epizódon át tartó jelenetet folyamatosan flashbackek szakítják meg. Noha az idősíkokkal való játékra igen sok példát lehetne találni az Oxford Filmenciklopédiában, mégsem elterjedt módszer, főként nem olyan mozgóképeken, amelyeknél a nézőszám prioritást élvez a minőséggel szemben − ezzel nem azt akarom mondani, hogy ez a sorozat ilyesféle lenne, de a különféle médiumokban megjelenő anyagok többsége igen. Klasszikus példák az elbeszéléssel való játékra A tavaly Marienbadban (Alain Resnais), Tükör (Andrej Tarkovszkij), modernebbek közül − legalábbis a szó korszerű értelmében − a Ponyvaregény (Quentin Tarantino), Visszafordíthatatlan (Gaspar Noé).
A negyedik epizódban egy viszonylag hosszú, szubjektív beállítás látható, amiben ráadásul a felvevőgéphez kommunikálnak a szereplők. Ez az önreflexív gesztus szintén nem számít forradalminak napjainkban, mégse lehet vele a legtöbb olyan mozgóképen találkozni, ahol felrúgná a nézővel kötött „szerződést” – a nem fikciós műfajok, főleg a tévéműsorok igen gyakran élnek ezzel a technikával.
A SzázbólEgy szakmai elismerésben is részesült már, és legutolsó információim szerint tart még a szponzor keresése a folytatáshoz. Noha nem hibátlanok az eddigi részek, még így is magasan überelik az általam ismert magyar tévé- és webszériák színvonalát. A jelenlegi szűkös anyagi keretek mellett, ahol majd’ 200 millió forintot fordíthatott a köztévé egy sorozat előkészítésére, talán erre is akad forrás valahol.
SzázbólEgy, 2012. Rendezte: Hartung Attila, Kiss Viki Réka. Írta: Csaba Bálint, Hartung Attila, Osváth Gábor. Főszereplők: Csaba Bálint, Juhász Lajos, Vándor Éva, Michl Júlia. Gyártó: Play! Média Kft.
