Az Arany Medvére – az Oscar-díjtól eltérően – talán még többségében kitüntetésre (de legalábbis említésre) méltó filmeket jelölnek, így érdemes odafigyelni azokra az alkotásokra, amelyek felmerültek a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál esetleges díjazottjaként. Ha a rangos mustrán érdeklődéssel fogadták Ursula Meier rendező Nővér című filmjét, akkor okkal gondolhatjuk: nem nagy tévedés beülni rá a moziba.
Noha kétségkívül megnehezíti a kritikaírást, mégis nagyon tudok örülni annak, ha olyan filmet látok, amiről nincsenek könnyen formába önthető gondolataim. Ilyen volt a Nővér is. Alaptörténete néhány rövid mondatban összefoglalható. Nem igyekszik mélyebb mondanivalót közölni, inkább a realisztikus ábrázolásra törekszik. Cselekményszövése teljesen lineáris, nincsenek benne időbeli előre- és visszaugrások. Szereplői nem kerülnek életüket felborító kalandokba, hanem egyszerű helyzeteket élnek meg. Ennek ellenére (vagy éppen ezért) Ursula Meier mozija nagyon erős hatással tud lenni a nézőjére.
Kicsit azért döcögősen indul a cselekmény. A rendező nem sajnálja az időt az atmoszféra megteremtésére, a főszereplők mindennapi rutinjának, lényegében eseménytelen hétköznapjainak részletes bemutatására. Ami kimarad, az a magyarázkodás, a karakterek múltjának felvillantása. Láthatjuk, hogyan lopkodja az alig tizenkét éves Simon (Kacey Mottet Klein) a gazdag síelők holmiját a síparadicsomban, hogy aztán minél hamarabb túladhasson rajtuk odalent a városban. Nem kleptomániáról van szó: a létfenntartásra kell a pénz. A nap végén aztán a fiú otthon vagy a buszmegállóban várja az olykor hosszabb időre eltűnő nővérét (Léa Seydoux). A lányról nem tudni pontosan, mit csinál (dolgozik-e egyáltalán?), mindenesetre az ember bizonyos jelekből arra következtet, hogy prostituált.
Bár a testvérek keveset találkoznak, rövid együttléteiket látva úgy tűnik, felhőtlen a köztük levő viszony. No de hol vannak a szüleik? Miközben azt vártam, hogy választ kapjak erre a kérdésre, kezdtem már azt hinni, hogy itt egyszerűen a fiatalok hétköznapjainak bemutatásáról lesz szó, amit esetleg a fiú lebukása követhet, hogy aztán a rendőrség kutakodása során fény derüljön a múltjukra is. De a gyerekek titka nem így, hanem teljesen váratlanul és sokkal drámaibban tárul fel. Szó sincs arról, amire számítottam. S mikor lehull a lepel, a film hangulata is éles fordulatot vesz: onnantól kezdve komorabbá és nyomasztóbbá válik. A befejezés pedig még annak ellenére is nagyon reménytelen és lehangoló, hogy tulajdonképpen teljesen nyitott.
Különösen tetszett a filmben a kamerakezelés. Nincs szigorú koncepció, teljesen szabadon, felváltva alkalmaz különféle módszereket. Az expozíció például olyan, mint egy rejtett kamerával felvett jelenet, sokszor a főszereplő ki is takarja előlünk a képet. Az objektív tekintete időnként elfordul, máskor a szereplők sétálnak ki látómezejéből. A film a szubjektív és objektív kameraállások összetéveszthetőségével is játszik. Ez ugyan kicsit eklektikusnak hat, de mégis talán pont emiatt olyan életszerű az egész. Kevés zenét használ a mozi, s legtöbbször ugyanaz a rövid, melankolikus dallam ismétlődik. Egyes jelenetekben teljes csend van. Így a zene, illetve annak hiánya is erősen hozzájárul a film alaphangulatához.
Szerintem azonban Léa Seydoux alakítása az, ami leginkább megfogja a nézőt. Teljesítménye a többi szereplőét messze meghaladja. A kisfiút játszó színész – Kacey Mottet Klein – ugyan teljesíti a feladatát, de szerepe nem igényel különösebb színészi munkát. Az amerikai turistát megformáló Gillian Anderson eléggé sekélyes alakítást nyújt, ami talán csalódás lehet egyeseknek. Az angol vendégmunkást játszó Martin Compston játéka pedig esetlenül amatőr. Seydoux ellenben úgy játszik el érzelmeket, hogy közben mindvégig ott ül az arcán a fiatal lány megtörtsége, minden bánata és fájdalma – az a gyötrő élményekkel teli múlt, amit egyébként nem ismerünk meg, amiről nem láthatunk képeket. Játéka olyan, mint maga a film: egyszerű, letisztult, természetes és magával ragadó. A forgatókönyvön és rendezésen túl Meier külön elismerést érdemel a főszereplő kiválasztásáért. Teljesen jogos a berlini jelölés!
Nővér (L’enfant d’en haut), 2012. Rendezte: Ursula Meier. Forgatókönyv: Antoine Jaccoud, Ursula Meier. Főbb szerepekben: Léa Seydoux, Kacey Mottet Klein, Martin Compston, Gillian Anderson. Forgalmazza: Mozinet Kft.
