CXVIII.
És megint úgy, ahogyan mi voltunk együtt,
ketten használtuk a több személyes terítéket,
szovjet pezsgőt ihattunk francia salátához,
orosz krémtortához, Yest hallgattunk,
aztán elmentünk akkori törzshelyemre.
CXIX.
Vodkáztunk, Bécó évek múlva is
emlegette, hogy bírja barátom az italt,
én azonban a szőnyeget az előszobából
behúzkodtam a vécébe, és abban a hiszemben
tértem nyugovóra, hogy ezzel minden nyomot eltüntettem.
CXX.
És még később egyszer eljött
a „szeretet napfogyatkozása” –
vacogtam, fényes nappal
sötét volt és hideg,
s az ég kárpitja meghasadt.
CXXI.
Olyan volt, mintha nem lenne Isten,
csak a céltalan szerkezetű anyag
– „A félkegyelmű”-t olvastam vigasztalásul –,
de a takarás mögött mindig
ott szikrázik a Nap.
CXXII.
Nevettünk, mindenen nevettünk,
bájosan, majd meg-megbántva valakit,
édesapját is felbőszítettük,
német magántanárunk feladta,
valahol tényleg idióták voltunk.
CXXIII.
Időről időre volt velünk
harmadik, ha fiú, ha lány,
olykor negyedik is, közös
vonzalom, barátság, és néha
szántam, hogy elsősége kizárt.
CXXIV.
Egyikükkel megyünk biciklivel,
egyikünk csomagtartóján pornóújság,
eufemisztikusan „szakácskönyv”-nek nevezzük,
és hasonlít a korai cigire,
amit azért szívunk, hogy a többiek lássák.
CXXV.
Kicsit mindketten szerelmesek voltunk,
bár a barátom tagadja,
abba a szőke lányba, osztálytársába,
egyik szeme kék, a másik barna,
és nem jött el a születésnapra.
© Nyilas Atilla Richárd, 2012. Minden jog fenntartva
A sorozatot a Gamax Kft. támogatja.