A sikeres, nagy bevételt hozó filmek nem kerülhetik el, hogy folytatásokat fabrikáljanak hozzájuk, illetve jól-rosszul másolják, utánozzák az általuk alkalmazott receptet. Így járt a 2009-es Másnaposok című vígjáték is, melynek második része az egzotikus Thaiföldön, míg Harmadnaposok című klónja Ausztráliában játszódik.
Amennyire bosszantó és fantáziátlan a film magyar címe (eredetileg A Few Best Men – mely a vőlegény tanúira utal), annyira pontosan behatárolja, mire is számíthatunk Stephan Elliott kilencvenhét perces alkotásában. És valóban: egy esküvő körül bonyolódnak az események, az ara ausztrál, jómódú család sarja, apja szenátor, húga viszont kövér és leszbikusnak hazudja magát. A vőlegény árva, ezért családja helyett három legjobb barátja utazik vele Londonból a koalák földjére. A húszas éveik második felében járó „cimbik” kilógnak a puccos lakodalom résztvevői közül, egyre több galibát és kínos percet okozva ezzel barátjuknak.
Míg a Másnaposok a legénybúcsún történtek kétségbeesett rekonstruálását és az eltűnt vőlegény utáni nyomozást helyezi középpontjába, addig az ausztrál filmben – bár a legénybúcsún ezúttal is komolyan bekarmolnak a cimborák – a lagzi és annak nem kívánatos eseményei képezik a cselekmény java részét. A történet bántóan kiszámítható, egyetlen fordulaton sem lepődhetünk meg igazán. A karakterek elrajzoltak, jóformán semmit sem tudunk meg róluk, hiszen egyetlen tulajdonság mentén épülnek fel. De hiába van a srác haverjai között flegma nagyszájú, szerelmi csalódás gyötörte önsajnáló és szerencsétlen kövér is, a fiatal pár szép szerelme minden akadályt legyőz. Az ausztrál dílernek pánikrohama, agyalágyult tirpák segítője és hatalmas puskája van, a zord apát csak a politika és Kisokos nevű hatalmas kosa foglalkoztatja (a háziállat birkatürelemmel tűri az őt érő megpróbáltatásokat), míg elhanyagolt felesége (Olivia Newton-John szétbotoxolt arcú ripacskodása) pezsgő-kokain kombinációval lazul el az oly fontos esküvőn. Sablon sablon hátán, ráadásul a kötelező tanulság sem maradhat el a barátság fontosságáról.
Bár a nyelvi komikum mellett (az egyik gyöngyszem a kóstolta – kos tolta rímpár) a jellem- és helyzetkomikum is megjelenik, mégis az alpári, közönséges poénok uralják a filmet. És mivel 16-os korhatár-besorolást kapott nálunk, pont attól a korosztálytól zárták el hivatalosan (nem kétlem, hogy így is sok kiskamasz nézi majd meg), amelyik értékelné a humor eme mély és bűzös bugyrait.
Pedig képileg meglepően ügyesen indul a film. A párocska megismerkedését a srác kézi kameráján keresztül követhetjük pár percben összegezve (a béna párbeszédek sokat rontanak az összhatáson), míg a fiatalok a napfényes tengerparton döntenek a házasság mellett. A fiút Londonban obligát eső és zsúfoltság fogadja, majd alakját acélhideg, eső pettyezte üvegfelületekről visszatükröződve láthatjuk, vagyis ismét közvetett módon, mégis érzékeltetve a paradicsomi idill és a nagyvárosi magány megalkotottságát. Az ígéretes kezdés után semmitmondó képi beállítások sorjáznak, a film végén pedig igazi CGI-katasztrófa teszi giccsessé az ausztrál naplementét.
Vannak üdítő nyári limonádé-filmek, amelyek megtekintése legalább a játékidő alatt kellemes hatást gyakorol ránk, vannak mézédes szörpök, melyeket főleg női ajkak értékelnek (sok szerelemmel és viharos érzéssel teli filmek), meg persze nehéz borok is, amiket csak lassan, szopogatva érdemes fogyasztani (őket az egyre fogyatkozó artmozi rendszerben érdemes keresni). Az Amerikai pite-filmek leggyengébb pillanatait felidéző Harmadnaposok viszont a hasogató fejfájással és kimondottan rossz közérzettel jelentkező katzenjammerhez hasonlítható. Szenvedés végigélni, és alig várjuk, hogy megszabaduljunk tőle.
Harmadnaposok (A Few Best Men), 2011. Rendezte: Stephan Eliott. Írta: Dean Craig. Szereplők: Rebel Wilson, Xavier Samuel, Olivia Newton-John, Kris Marshall, Kevin Bishop, Laura Brent. Forgalmazza: Fórum Hungary.
