Szűz vizekre evezett a Pixar, amikor úgy döntött, hogy a lázadó kamaszlány karakterét, a női problémákat és a hullámzó anya-lánya viszonyt helyezi legújabb animációs filmjének középpontjába. Bátorsága azonban eltűnt az ötlet megszületése után, így a házasság elől menekülő fruska története – bár vizuálisan minden várakozást felülmúlt – a cselekmény szintjén bántóan középszerű és üres maradt.
A Pixar sohasem a bátortalanságáról volt híres, ennek megfelelően többször élt merész, kreatív megoldásokkal, mint szokványos, jól bevált mesereceptekkel. Vakmerősége végül mindig kifizetődött: szédületes sikereket ért el a beszélő játékok történetével (Toy Story), az apjától elszakított bohóchal utáni hajszával (Némó nyomában), a szörnyek városának bemutatásával (Szörny Rt.), de a morcos öreg bácsi utolsó nagy kalandjával (Fel!) is. Noha az animációs stúdió legújabb dobása, a Merida, a bátor ugyancsak úttörő szándékkal készült, a makrancos női főszereplő köré épített, mesei sablonoktól és kliséktől hemzsegő történet a híres Pixar-kurázsi eltűnését jelzi.
Merida, az öntörvényű hercegnő a legendáktól és mítoszoktól övezett Skót-felföldön él királyi családjával. A lány előkelő származása ellenére olyan férfias szenvedélyeknek hódol, mint az íjászat, a lovaglás és a hegymászás, amik miatt többször összetűzésbe is kerül édesanyjával. A konfliktus még jobban elmélyül anya és lánya között, amikor Merida kijelenti, a hagyományok ellenére sem megy férjhez, és számos kérőt visszautasít. A szülők természetesen hajthatatlanok a kérdésben, így a lány egy erdei boszorkányhoz fordul segítségért, aki ahelyett, hogy megoldaná a problémát, tovább bonyolítja a szálakat.
Bár a Merida, a bátor nem lenne rossz alkotás, a Pixar eddigi teljesítményéhez képest túl kevésnek és egysíkúnak tűnik. Az animációs stúdiótól megszokott ötletes történet helyett egy ismerős, már-már elcsépelt helyzet alapozza meg a cselekményt: hiába keresnénk a mesefilmben olyan kreatív fogásokat, mint a Szörny Rt. kötelességből rémisztgető szörnyeinek gyerekmentő akciói, az alkotás gerincét a házasságot elutasító uralkodói sarj és a hoppon maradt kérők közti jól ismert huzavona adja. Ez a régimódi, klasszikus egyszerűség a történet későbbi csavarjait logikátlanná, a kötelező mesei tanulságot és a szereplők elmaradhatatlan jellemfejlődését pedig kissé hatásvadásszá teszi.
Az ügyetlenül alakított cselekmény miatt az alkotás a humor terén is hagy némi kívánnivalót maga után. Jóllehet a készítők nem fukarkodnak az aranyos csipkelődésekkel és a nevettető szituációkkal, számtalanszor érződik, hogy egy-egy poénban akár több is lehetne. A kurtán-furcsán abbahagyott történetszálak (mint például a boszorkány-jelenet, amelyben sok mókás lehetőség rejlene még) és a tipikus szereplők (a harctéren rettenthetetlen, ám otthon papucsférj szerepbe kényszerülő Fergus király alakja például inkább közhelyes, mint szórakoztató) gátat szabnak az igazán jó helyzet- és jellemkomikumnak.
Merida karaktere azonban – annak ellenére, hogy minden eredetiséget nélkülöz – egy leheletnyivel érdekesebbé varázsolja a cselekményt. A hóbortos hercegnő, aki a maga útját kívánja járni egy olyan korban, ahol egy lány legfőbb erénye az engedelmesség, érzelemmel és energiával tölti fel a történetet. Első női főszereplőjének segítségével a Pixar ügyesen csempészi be a XXI. századot a középkori környezetbe: a gyönyörű skót vidéken egy öntudatos fiatal lány felnőtté válását követhetjük nyomon, aki bátorságával, szenvedélyességével és kitartásával a modern nő eszményképévé válik. Jellemét tovább árnyalja az édesanyjával, Elinor királynéval való konfliktusa. A házasság mellett kardoskodó szülő és a makacs gyerek figuráján keresztül a hagyomány és az újító szándék csap itt össze. A viszony szívmelengető példája annak a néha viharos, mégis szeretetteljes és önzetlen kapcsolatnak, amely a hétköznapi anyát és lányát köti össze.
A mű legfőbb értéke mégis a látvány, ami már a film kezdetén főbe kólintja a nézőt. A lenyűgöző középkori Skót-felföld megjelenítésében ugyanis rengeteg vizuális lehetőség rejlik: a barnás, zöldes színekben játszó erdők, a szelíd lankák és a sötétkék égbolt előtt halványan derengő hajnali ködfoltok szinte kilépnek a vászonból; valóságosak, ugyanakkor varázslatosan mesések. Merida vörös hajzuhatagában pedig majdnem elvész a néző, hiszen ritkán látni olyan élethű animációt, ahol minden egyes huncutul göndörödő hajszál tökéletesen kivehető.
A mese előtt egy szokásos Pixar-kísérőfilmet vetítettek le (La Luna), amelyben két idős férfi tanítja meg munkájuk csínját-bínját egy kisfiúnak. A finom érzékenységgel és humorral megjelenített beavatási szertartás, amely által a lurkó felnőtté válik, a Merida, a bátorban is visszaköszön: a lánynak ugyancsak ki kell lépnie a gyerekkor árnyékából, hogy felelős uralkodóvá válhasson. Ahhoz azonban, hogy a Pixar ezt az utat önmagához méltóan tudja bemutatni, túl kevés a tüzes hercegnő, a vörös hajzuhatag és a pulzáló skót vidék.
Merida, a bátor (Brave), 2012. Rendezte: Mark Andrews, Brenda Chapman. Írta: Brenda Chapman, Irene Mecchi. Szereplők: Kelly MacDonald (Merida hercegnő hangja), Emma Thompson (Elinor királynő hangja), Billy Connolly (Fergus király hangja), Julie Walters (Banya hangja). Forgalmazza: Fórum Hungary.
