Ahol a gonosz rejtőzik

Gyermekkorunk örök kérdéseinek egyike, hogy vajon mi lapulhat a régi lakatok és a csukott ajtók mögött. Ez az ösztönös kíváncsiság mozgatja a Démoni doboz főhősét, a naiv Emilyt is, amikor az utcai vásáron felfigyel egy különleges, antik dobozra, hazaviszi, az idő előre haladtával pedig a benne lakó démon alárendeltjévé válik.

A közhelyes forgatókönyve és kiszámítható cselekménye miatt leginkább egy ördögűző-film rossz utánzataként definiálható ötlettelen és unalmas mozi a jól összerakott szereplőgárda ellenére sem tud vagy akar felülemelkedni a téma kínálta kliséken. „Igaz történet alapján” – ezzel a ma már kissé elcsépelt mondattal indulnak a Démoni doboz képsorai. Jason Haxton 2001-ben vásárolt meg egy borosdobozt, amely számos rémisztő eseményt generált, és rendkívül negatív hatással volt mindenkire, aki kapcsolatba került vele. Haxton teljes meggyőződéssel állította, hogy a ládikóban egy zsidó démon, dybukk rejtőzik. Az eset meglehetősen nagy port kavart, számos újság, többek között a Los Angeles Times is beszámolt a férfi történetéről. A nagy sajtóvisszhang után nem okozott meglepetést, hogy előbb-utóbb Hollywood is lecsapott a témára, méghozzá Sam Raimi producer (Pókember 1,2,3) képében.

Mindezek ellenére bebizonyosodott, hogy az ördögűzés és a démonok elpusztítása már semmiféle újdonságot nem tartogat a borzongani vágyó nézők számára. Bár a szakma rendszeresen leporolja a misztikummal és vallási felhangokkal kevert történeteket, egy idő után kevés lehetőség marad a horrorfilmek ezen válfajában. A Démoni doboz is a sor végén kullog, ha eredetiségről kell beszélni: az alkotás közben többször eszünkbe jut a szerencsétlenül járt Emily Rose (Ördögűzés Emily Rose üdvéért), a Sátán fiaként megjelenő Damien (Ómen) vagy éppen az ördög hatalmába került Regan (Az ördögűző) története. A Démoni doboz egyetlen erénye, hogy remekül ötvözi a Gonoszt középpontba állító művek módszereit és cselekményszálait.

Clyde (Jeffrey Dean Morgan) nemrég költözött el feleségétől (Kyra Sedgwick), ám az új helyzetet nemcsak neki, hanem gyerekeinek is szoknia kell. Az apa igyekszik minél több időt lányaival tölteni. Egyik nap egy utcai kirakodásra viszi el őket, ahol Em (Natasha Calis) egy titokzatos faragványokkal díszített dobozra bukkan. A kislányt rögtön megigézi az antik dísztárgy, érdeklődése és kíváncsisága azonban hamarosan fanatizmusba csap át, a doboz megszállottjává válik. Clyde egyre jobban furcsállja Em viselkedését, míg végül rájön, hogy gyermekét a dobozban lakó démon támadta meg.

A Démoni doboz legnagyobb hibája, hogy horrorfilmként szinte teljes mértékben csődöt mond. Bár az alkotás néha valóban ránk ijeszt – a hullaházas jelenetben vagy Em konyhai ámokfutásánál is a szívünkhöz kapunk – az átgondolatlan, fantáziátlan forgatókönyv, valamint a kiszámítható cselekmény miatt az ijesztőnek szánt megoldások nagy része elvész a szürkeségben. A néző egy idő után semmin sem lepődik meg, még azon sem, amikor a kislány torkából egy túlvilági lény próbál előtörni. Természetesen nem a mozi közönsége vált immunissá a démonokkal szemben, sokkal inkább az alkotásból hiányzik az ütős rémfilmekhez szükséges spiritusz. Sajnos a Démoni doboz nemcsak inspirálódni próbált a klasszikus ördögűző filmek kelléktárából, hanem szinte egy az egyben átvette a jól bevált módszereket. Amellett, hogy a szereplők viselkedése olyan, mintha az Ördögűző Filmek Kisenciklopédiájából készültek volna fel, a történet alakulása sem szolgál hatásos fordulatokkal.

A lagymatag cselekmény a karakterek közötti viszonyrendszert is veszélyezteti: a rendező, Ole Bornedal (Nightwatch, Dina vagyok) remek kis családi drámát vázol fel hihető szituációk és szép pillanatok felhasználásával, ám a műfajjal együtt járó kötelező félelemkeltés nem engedi kibontakozni az egyébként jól eltalált, finoman ábrázolt szülő-gyerek kapcsolatokat. Minden olyan esemény, amely az emberközeli, valóban életszerű oldalt képviseli a filmben, csak a doboz árnyékában létezhet. Sokkal szívesebben néznénk tovább a szülők humoros múltidézését a számítógép előtt, vagy apa és lányai tökéletesen hétköznapi, ám annál természetesebb beszélgetését a vacsoraasztal körül, a Démoni doboz azonban rendre visszarángat a kiábrándító természetfelettihez.

A színészekkel szerencsére nincs nagy baj. A gárdából Emily megformálója, Natasha Callis emelkedik ki a legjobban – bár a „megszállott” állapot eljátszásához nem kellett túl nagy tehetség, normális, démon nélküli tinédzserként rendkívül aranyos és szerethető. Jeffrey Dean Morgan a feleség új barátja mellett kissé lúzernek tűnő exférjként egyszerre szemtelen és alázatos, Kyra Sedgwick pedig – noha semmi különleges nincsen a játékában – remekül fogta meg az aggódó anya karakterét. Még az idősebbik testvért alakító Madison Davenport sem idegesít minket az állandó nyafogásával és affektálásával.

Egy horrorfilm alapvető követelménye, hogy félelmetes legyen. Ám a Démoni doboz sehogy sem tudja elérni, hogy a néző lerágja mind a tíz körmét idegességében. Az a legfájóbb, hogy egy kicsit több bátorsággal egészen korrekt mozi lehetett volna belőle, így azonban, hogy fél az újítástól és az egyediségtől, vagy csak nem elég igényes ahhoz, hogy messzebb essen attól a bizonyos fától, nem sok emberben fog maradandó nyomot hagyni. Ó, igen. A végkifejlet miatt azért érdemes megnézni.

Démoni Doboz (The Possession), 2012. Rendezte: Ole Bornedal. Írta: Leslie Gornstein, E.L. Katz, Kevin Mannis. Főbb szereplők: Jeffrey Dean Morgan, Natasha Callis, Kyra Sedgwick, Madison Davenport. Forgalmazó: Fórum Hungary.