A galamb visszatér az olajággal
Béke terül szét, mint vállkendő,
Egyszerre autentikus és idegen.
Nagyanyám berlinerje volt ilyen,
Kicsorbult rajta a tél foga,
Vagy boszorkányoké:
Míg láthatatlanná tett, a seprű
Engedelmesen mozdult a sarokban.
Nem ismerjük, csak anyaga ismerős
Messziről kézkrém és meleg illata van,
De hajolj közelebb:
Nyers és könnyű,
Ki tudja már, milyen fonalból szőhették.
Irónia, az önarckép igényével
Ilyen manóarcot szeretnél te is;
Kicsi pralinészemeket.
Ahogy az s-eket susogja
Vagy csengeti;
A gyomor fölkavarodik és
Ellágyul a szív.
A kiskosztümje, mint egy második bőr,
Vele született, nőtt és alakult,
Ha akarná, sem tudná levenni.
Elképzeled, mikor lefekszik és körülötte
Gyöngyházfényű a sötét.
Vedd ki a szemeit, dugd el,
Hajtogass dobozt az éj közepén
Kinyitod, bezárod, semmit se számít,
Már figyelnek.