Németh Zoltán versei

7.7.3.3.

Három darabban szült:
a belső szerveket, a csontozatot
és az izmokat.
Aztán a varróasztalon
készített magának
egy gyereket.

4.8.3.7.

Lejjebb,
lejjebb a fejet,
még lejjebb,
az aszfaltig,
lejjebb,
bele a porba,
reszelje le egészen
a bőrt a húsról,
még lejjebb,
a húst a csontokról,
reszelje le a csontot,
egészen.

7.3.1.4.

A betű
most is elfedte
a monitor szépségét

4.3.1.5.

Eltűntél,
a szó meredek oldalán,
a sok értelmezhetetlen jel között,
amely rólad szól mind,
követhetetlenül.

7.3.8.5.

Adakozó tükör:
több képet,
mint amennyit elbír
a szem.

6.8.4.1.

Azt mondtad,
csupán sok fekete betű vagy
most nekem.
Aztán a tengerparton
egyenként eleresztetted őket,
megint csak nekem,
összegyűjteni.

7.3.8.8.

Az esőt elmosta az eső.
A villámba villám csapott.
Föld, amely nem kerüli meg
önmagát.

7.3.8.3.

Deszkát szögeltek a halántékára,
és vágyakozott,
kitartóan.