Az, hogy tudunk írni és olvasni olyannyira természetes, hogy talán észre sem vesszük, mennyit változott az írás és olvasás mindennapos gyakorlata, vele együtt saját szokásaink, s talán mi magunk is. Üzenetet többnyire e-mailben vagy sms-ben váltunk, emotikonokkal fejezve ki pillanatnyi érzelmeinket. Persze nem állítom, hogy én az általam faragott lúdtollal vésem e betűket, de ha a kézírás kiállítási tárggyá válik, azért elkezdhetünk gyanakodni.
A felújított Déri Múzeum Et Lettera – Képeket írni, szavakat rajzolni című (újra)nyitókiállításáról a KULTer.hu látogatói már olvashattak. Akik pedig elszalasztották a tárlat megtekintését, az arról készült album segítségével bepillantást nyerhetnek az írás(tanítás) történetébe, írás és kép viszonyának változásába az európai könyv- és illusztrációs művészet példáin, valamint kortárs magyar szépírók és képzőművészek alkotásain keresztül.
A kiadvány keményfedeles fehér borítóján mindössze egy piros keretes QR-kódot lúdtollal író kéz képét láthatjuk. A pontkód Kosztolányi Dezső A megvadult írógép című írását rejti, amely így kezdődik: „Tanulmányt lehetne írni arról, hogy befolyásolják az írószerszámok az írás művészetét.” A kiállítás többek között éppen ezt a kérdést tanulmányozta, az album bevezetője pedig még alaposabban indokolja a témaválasztást, s annak aktualitását.
Mint azt Lakner Lajos múzeumigazgató írja a bevezetőben, a tárlat eredeti koncepciója azon a kétségbeejtő felismerésen alapult, mely szerint a korunkat jellemző szóbeliség elsőbbsége kikezdte az írásbeliség uralmát. Vilém Flusser Az írás című könyvében ugyancsak az írás jövőjét kérdőjelezte meg, sőt egyenesen az írás, valamint vele együtt a gondolkodó és önálló személyiség eltűnését is megjövendölte. (Gondoljunk csak arra a 2011 augusztusában megjelent hírre, mely szerint az Egyesült Államok negyvenkét államában már nem tanulnak folyóírást a gyerekek. Ugyan megtanítják őket kézzel írni, a szépírás helyett azonban számukra immár a tízujjas gépelés elsajátítása kötelező.) Hasonló félelmeket fogalmazott meg Kosztolányi is fentebb már említett írásában: az írógép kattogásából az írás elszemélytelenedésének, lelketlenné válásának veszélyét vélte kihallani. Aztán később elismerte, hogy nem kellett volna az ördögöt a falra festenie, hiszen a korlátozott példányszám és az elütések láthatósága még mindig őriztek valamit a kézírás intimitásából. Mára a kurátorok is óvatosabbak, s Flusserrel ellentétben nem vészjósló válaszokat kínálnak fel, hanem csak kérdéseket.
Az újmédia korában, melyet a különböző médiumok egymásra hatása és keveredése jellemez, különösen aktuális kérdés kép és szöveg viszonyának vizsgálata. Egyesek képi fordulatot emlegetnek: a valóság érzékelése és a gondolkodás már nem szavak által történik. Kép és szöveg együttes megjelenése pedig sajátos recepciókompetenciát követel meg a befogadótól. Kérdés az is, hogy lehet-e, szükséges-e különbséget tenni az olvasó és a néző értelmezői művelete között.
A jelen kérdéseit nem tehetnénk fel a múlt ismerete nélkül, ugyanakkor ezen aktualitások befolyásolják a múltról való gondolkodásunkat. Lakner Lajos bevezető szövege felvázolja a kézírás, a kalligráfia, valamint az írás és kép kapcsolatának alakulástörténetét, s a mindezek alapján felmerült kérdéseket.
A könyv második részében egyrészt a hat országból összegyűjtött anyagból láthatunk néhány példát – könyvillusztrációkat a tizenhatodiktól a tizenkilencedik századig –, másrészt pedig a kortárs írók és képzőművészek kiállított munkáit ismerhetjük meg, név szerinti abc-rendben. A képzőművészeti alkotásokhoz koncepcióleírás is társul, míg az irodalom képviselőinek kézzel írt (s a képiséghez ezen túl is kapcsolódó) szövegeit azok begépelt változatai kísérik. Az írásokat olykor rajzok színesítik, így Tandori Dezső, valamint Borbély Szilárd Sárkányzsineggyörgy című munkájának esetében. Kódolt írásokkal is találkozhatunk, ilyen Solt András Morse-jelekből álló üzenete, melyhez megoldókulcsot is ad, valamint Tolnai Ottó titkosírással készült, pecséttel és bélyeggel ellátott Végrendelete. Festőktől ihletett írások is gazdagítják a kötetet (Garaczi László: Négy Magritte-kép, Térey János: James Ensor szponzora voltam, támogattam a nemes szorongást). De akad olyan alkotás is, amely egy hétköznapi (képből és szövegből álló) tárgy veszélyeztetettségére hívja fel a figyelmünket, például Ráskai Szabolcs Üdvözlet című munkája. S ez csak néhány példa, a teljesség igénye nélkül. Mindezt követően a kortárs alkotók rövid életrajzi bemutatása zárja a mintegy száznyolcvan oldalas, magyar-angol nyelven írt bemutató kötetet.
Et Lettera – Képeket írni, szavakat rajzolni, Déri Múzeum, Debrecen, 2012. (A könyv itt online is elérhető teljes terjedelmében, print formátumban pedig a Déri Múzeumban szerezhető be!)
A fotókat Süli-Zakar Szabolcs, a kiállítás kurátora készítette.
