A tizedik hónap végén
A gyepet utoljára nyírják le az évben;
A játszótéren leszerelik a hintákat.
Menekítjük, amit lehet, a hideg, a sötét elől;
Előreállított óráink mögött fogunk rejtőzködni.
Nem mindegy, hogy szemlesütve
Vagy lehunyva járunk és kelünk.
Téli reggeleken lépteink a végtelenbe visznek,
Mindig van bennünk félsz, hogy egyszer
(Csak) nem térünk vissza onnan.
A halottasház ajtaját kinyitják,
Egy kéz; már el is tűnt,
Nem tudni, kihez tartozott,
Nem tudni, tartozott-e bárkihez.
Hatéves koromban jártam itt utoljára.
Csupán egy kicsi ház,
Jeges liliomszaggal,
Későn jövök rá, mennyire
Nem akarok többet tudni róla.
Így ér minket az ősz,
Mindig felkészületlenül.
S ránk nyit egy ajtót, melyen
Muszáj bemennünk.
Részvétből a fák lecsupaszodnak,
Siratóasszonyok, levélhajuk
Össze-vissza hull.
Mi ez, ha nem tetszhalál,
Begörbített ujj.
Figyelmeztetés nélkül
Hunyod le szemed.
