A Flamand Nagykövetségen Peter Terriné volt február 12. estéje. A szerző jellegzetes fekete keretes szemüvegében és sötét zakójában mutatta be Az őr címmel nálunk is megjelent, az Európai Unió Irodalmi Díjával kitüntetett könyvét. A flamand íróval való rövid beszélgetés során regényének Kafkát idéző, groteszk, komor világán kívül szó esett még valóra vált álmáról, a történetek iránti alázatáról, kultúráról, identitásról és az írás őszinte szeretetéről.
KULTer.hu: Rögtön vágjunk is a közepébe. Esetedben elkerülhetetlen az identitás kérdése. Te elsősorban flamand írónak tartod magad?
Így van, szinte sose mondom azt, hogy belga író vagyok – nem azért, mert nem érzem magam belgának. Ez csak a nyelv miatt van. Belgium déli részén franciául beszélnek, a flamand régióban szinte mindenki kivétel nélkül hollandul. De azt is ritkán hallani tőlem, hogy „Hello, flamand író vagyok”. Én egy író vagyok. Ha már tisztázni kell a helyzetet, inkább azt tenném hozzá, hogy én egy európai író vagyok. Vannak, akik azt mondják, hogy „Nem, nem, nem, te egy igazi flamand vagy!” – de én nem így érzem.
KULTer.hu: Akkor ezzel meg is válaszoltad azt a kérdésemet, hogy mit jelent számodra flamandnak lenni Belgiumban, Európában.
Véletlenszerűen születtem flamandnak, ebben nőttem fel, tehát nyilván formált is engem. Mivel egy nagyon kicsi országról beszélünk, mindig is más országokra vetettük vigyázó szemeinket: angol rádiót hallgattunk, Hollandiából jöttek az ízlésünket formáló könyvek, a jó kaja pedig Franciaországból! (Nevet.) Flandriának nincsen tehát erős nemzeti öntudata, ezért tulajdonképpen európai hagyományok jellemeznek bennünket.
KULTer.hu: Ez a flamand irodalomra is igaz? Vagy ki tudnál emelni olyan jellegzetességeket, melyek tipikusan jellemzik a flamand kultúrát, azon belül is az irodalmat?
Nem tudnék ilyet mondani. Ugyanazt a nyelvet használjuk a hollandokkal, csak máshogy uraljuk – a flamand változat líraibb, dallamosabb. De összehasonlítva minket a hollandokkal, ők főleg protestáns vallásúak, mi pedig római katolikusok vagyunk – ezt a különbséget lehet érezni a kultúrában, az írásban és a beszédben is.
KULTer.hu: Bevallom, igyekeztem belőled „felkészülni”, így végeztem egy kis kutatómunkát az interneten, de egy-két adaton és számon kívül nem sok mindent találtam. Érdekelne, mi van mögöttük. Honnét jössz, mi határoz meg téged, milyen hatások értek és érnek, szóval mi tesz téged Peter Terrinné?
Ez egy nehéz kérdés… Hogy honnan jövök, hogy is mondjam el…?! Nagyon egyszerű szüleim vannak, gyári munkások, így otthon nem is voltak könyveink. Azt az előbb (a könyvbemutatón – B. Zs. A.) is meséltem, hogy 23 éves koromban fedeztem fel az irodalmat a magam számára. Sok mindennel foglalkoztam, céltalanul járkáltam, de az irodalomban egyszer csak kezdtem otthon érezni magam. El se tudom képzelni, sőt bele se merek gondolni, hogy ha nem találtam volna meg, akkor most mi lenne velem… Egy deprivált, szerencsétlen ember lennék. Tehát tényleg megmentett engem. Ezzel csak azt akarom jelezni, hogy mennyire fontos számomra az írás − nem tudnék már meglenni nélküle. Nincs is semmi más, amit ennél szívesebben csinálnék. Nincsenek nagy filozófiáim, a lényeg, hogy mindig legyen valami, amin dolgozhatok. Van egy történet a fejemben és a célom az, hogy minél jobban, minél izgalmasabban beszéljem el úgy, hogy élő és rugalmas legyen, az olvasó a saját szája íze szerint tudja befogadni, értelmezni, és mindig felfedezzen benne valami újat.
KULTer.hu: Nagyon tetszett, amikor a könyvbemutatón azt mondtad, hogy Az őrben a sötét történet csak illúzió, és valójában az igazi szeretet a magja.
Igen, ez így van. A legszebb szerelmes történetek a legsötétebb, legnehezebb körülmények között játszódnak, mint például a háborúban. Michel és Harry története – akik egyértelműen heteroszexuálisak – az egymástól való függésről szól. Szükségük van egymásra a túléléshez. Nagyon felkavaró a két férfi közötti szeretet a regényben leírt szélsőséges körülmények között − benne rejlik maga a szépség.
KULTer.hu: Az általad is említett szélsőséges körülmények a regényedben próbára teszik a személyiséget. Amúgy is jellemző rád a szereplőid személyiségével való játszadozás, vagy ez csak egy őszinte érdeklődés az emberi természet iránt?
Nem játszom velük, sőt nagyon komolyan veszem, tisztelem a szereplőimet. Vannak olyan írók, akik a szereplőiknek fájdalmat akarnak okozni vagy nevetségessé akarják tenni őket. Én meghagyom saját méltóságukban a figurákat. Viszont egy könyv csak akkor lehet érdekes, ha feszegetjük a határokat. Minden művészet eleven, szellemi értelemben el kell menni a határokig, attól lesz egy festmény, egy film, egy történet szó szerint izgalmas.
KULTer.hu: Az őrben nagyon erőteljes hangot használsz, sajátos világot teremtesz, amelyben szerepet kap az elidegenedés, az elnyomás, a kiszolgáltatottság, a realitás határán való táncolás, a folyamatos feszültség és a fojtogató atmoszféra. Ezt a világot és ezt a hangot te találtad meg, vagy ők találtak meg téged?
Azt hiszem, a történet hozta létre. A történetek azt igénylik, hogy bizonyos módon el legyenek mesélve, figyelni kell a tónusukra. Nem szabad túl gyorsan megírni őket, várni kell velük, hogy kialakuljon a saját hangnemük, és egyszer csak maguktól fogják felajánlani, miképp is kell megírni őket. Íróként sajnos nagyon sok történetet el tudunk rontani, ha elsősorban nem rájuk, hanem saját magunkra hallgatunk. Azért vagy író, hogy elmeséld azt a történetet, szolgáld őt – nem arról kell szólnia, hogy milyen jól tudunk fogalmazni.
KULTer.hu: Az őr nyelvezete meglehetősen szenvtelen, sőt nyomasztó, mintha tudatosan eltávolítanád a szereplőket a körülöttük levő dolgoktól. Te hogy vagy ezzel? Amikor írsz, mennyire kerülsz bele az általad teremtett világba, hogy tudsz tőle szabadulni, létezni, mozogni benne?
Értem, hogy mire gondolsz, de én ezt egyáltalán nem így éltem meg. Amikor benne voltam Michel szerepében, nem éreztem nyomasztónak. Sajnáltam, amikor kicsúszott a dolog az irányításom alól, de ezt követelte a történet. Miután befejeztem a regényt, sokáig bent volt még Michel a fejemben, mintha vele éltem volna.
KULTer.hu: Összességében akkor kijelenthetjük, hogy a 23 éves kori álmod valóra vált?
Igen, abszolút! Nagyon örülök annak, hogy nem robbantam be a köztudatba, hanem szép nyugodtan jártam az utamat. Nagyon élveztem, hogy rengeteg vélemény, kritika érkezett a másik regényem kapcsán is, ami nagy elismerést kapott (a 2012-ben megjelent Post Mortem elnyerte az AKO Literatuurprijs díját – B. Zs. A.). Elmondhatom, hogy van közönségem, mivel bestseller lett. Nagy elégedettséggel tölt el, hogy vannak olvasóim – itt van például ez a könyvbemutató is! Fantasztikus ez a sok reakció!
