Egy kifeszített szárítókötélen ruhák lógnak felettünk, asztalok egymásra tolva, a fotelek között résnyi hely, zsúfoltan vagyunk, akár egy panel garzonjában, a háttérben halkan szól a tévé, a pult felől kávéillat ér hozzánk. A hangulat keretbe foglalja az estét, a kilencvenes évek történetei, a Kamufelhő alakjai elevenednek meg és telepednek közénk.
A szegedi Rongy kocsmában egyelőre mindenki a helyét keresi, az est meghívott vendége, a tavaly megjelent Kamufelhő című novellafüzér szerzője, Szabó Tibor Benjámin a pódiumon tart mikrofonpróbát, míg a beszélgetést vezető Bíró-Balogh Tamás újabb kötetekkel toldja meg a színpadon egymásra halmozott könyvkupacot. A kezdés előtt még egyszer összegerjed a mikrofon és a hangszóró.
„Nekem csupán sztorijaim vannak”, válaszol a szerző arra a kérdésre, hogy a műfajválasztás mennyire tudatos, vagyis hogy törvényszerűen követi-e a novellafüzér a regényt. A néha különböző, első látásra egymástól távoli történetek egy rendezőelv alapján összekapcsolódnak, és a mozaikokból kirajzolódik egy értelmiségi család szétbomlásának esete. A kilencvenes évek elején játszódó elbeszélések visszaadnak valamit a rendszerváltás utáni időszak abszurdnak tűnő szabadságából. Bíró-Balogh Tamás az írások vallomásos jellegére mutat rá, mint megállapítja, az elbeszélő apafigura a fiának írja a történeteket, ebből fakad a bensőségesség, ami által az olvasó úgy lép be csendes harmadikként a keserédes nosztalgiázásba, hogy egy pillanatra gyereknek érezheti magát.
Egyszer csak apa felolvasásba kezd, megadóan nyikorognak a fotelek rugói, ahogyan a közönség kényelmesen hátradől, a szakadt lampionban néha erőre kap a fény, aztán kialszik, csak a háttérben folyik halk eszmecsere.
A moderátor kérdésére, miszerint létezik-e olyan, hogy békés megyei próza, Szabó Tibor Benjámin kitérő választ ad, hiszen szó sincs kánonról, de nem tagadja, hogy a kialakuló szellemi műhelyben – a Bárka című folyóirat körül – elindult egy önmagát gerjesztő mechanizmus. Az írók, költők személyesen is megismerték egymást, olvasták a másik szövegeit, így az észlelhető áthallások egy természetes folyamat részét képezik. Felmerül a kérdés, hogy mégis mi az, ami elindította ezt az áramlást, válaszként Krasznahorkai László neve merül fel, aki nagyban meghatározta a szellemi pezsgést.
A beszélgetés a továbbiakban Bíró-Balogh Tamás jóvoltából a valósághoz való viszony kérdése köré fonódik, ő ugyanis rávilágít azokra az analógiákra, melyek az elbeszélő apa és az író között húzódnak. Van egyenes válasz ama kézenfekvő feltevésre, hogy „ez a történet róla szól” − Szabó Tibor Benjámin szerint az azonosságok nem bizonyítékok, csupán a hitelesség eszközei, hiszen a könyvtáros, a pedagógus, a férj, az apa mind olyan szerepköröket jelölnek, melyben az író otthonosan mozog, és ez a hitelesség kulcsa.
Habár a határok valóság és illúzió között elvékonyodnak, mégsem mosódnak össze – ahogyan megfigyelhető Krasznahorkai, illetve Grecsó esetében is –, nem fenyeget a veszély, hogy a leírtak igazságként tételeződnek, és egyes szereplők önmagukra ismernek. E jelenséggel maga az író is szembesült első regénye, A ciprusi király kapcsán. Szabó Tibor Benjámin szerint a szövegek (a Lányos apák puskája korábbi novellafüzére, valamint a Kamufelhő) lényege akkor érhető tetten, ha az olvasó képes felfedezni a történetek kapcsolódási pontjait, felveszi a narráció folyamát, és belép a játékba, hogy aztán a könyvet becsukva megértse: minden összefügg.
A beszélgetés ezt követően elkanyarodik a szerző szegedi évei felé, szóba kerül a Mars téri buszpályaudvar infernális olvasztótégelye, ahol mára már sok minden megváltozott, de „a lángosos még megvan”.
Az estet záró téma nem kellemes: Szabó Tibor Benjámin mint az Új Könyvpiac szerkesztője és Bíró-Balogh Tamás mint egyetemi oktató más-más forrásból, de mindketten levonták a következtetést a megváltozott olvasási szokásokkal kapcsolatosan, melyet egy sor statisztikai adat és példa támaszt alá. Szabó Tibor Benjámin a kiadók raktáraiban porosodó eladatlan könyvekben látja a nyomtatott kultúra visszaszorulását. A drámák, illetve lírai munkák iránti kereslet is megcsappant, ám ezzel exponenciálisan nőtt a populáris kultúra által kibocsátott könyvek vevőköre. Felmerül a minőségromlás kérdése is, Szabó Tibor Benjámin szerint ez nem a mi korunk sajátossága, hiszen minden társadalom kitermeli az igényekhez kialakított irodalmát, csupán a név változik.
A beszélgetés után gyűlnek a dedikációra váró példányok, majd a szignózás után „apa” leül egy asztalhoz, italt rendel és rágyújt egy cigire, mert a fontos beszélgetések mindig a kocsmaasztalnál és a cigifüstnél kezdődnek, de erre majd rájössz.
Beszélgetés Szabó Tibor Benjáminnal, Rongy kocsma, Szeged, 2013. február 26.
A fotókat Új Krisztina készítette.
