A beszélgetés apropója a Cafe Frei-ben 2013. február 16-án megnyílt Arcok /Faces/ című tárlat. A kérdések kereszttüzében az alkotó, Kocsis László. Hitvallása szerint műalkotásai puszta illúziók, melyek távolról egység látszatát keltik, közelebbről szemlélve viszont parányi modulokat alkotva esnek szét, mint illékony-törékeny optikai varázsok, melyeket érinteni vétek, mert elillanva semmivé lesznek.
KULTer.hu: Kezdjük a modularitással. Tekinthetjük-e úgy a képeid üzenetet, hogy az ember bonyolult egység, moduláris szerkezet?
Igen. A gyermekem édesapja vagyok, a szüleim gyermeke, a feleségem férje, a szomszédjaim szomszédja. Ezek mind más és más jellemkarakter-modulok. Minden egyes emberi kapcsolatban, élettérben más jellemvonások bontakoznak ki bennünk. Egy beszélgetés után felületes képet kapunk valakiről, azonban ha idővel közelebb enged minket magához, megismerhetjük lelkének darabjait. Megtudjuk, hogy viselkedik, ha boldog, haragos vagy bánatos. Így működnek valahogy a grafikáim is: messziről egy kép illúzióját keltik, közelebbről nézve viszont különböző alkotóelemekre esnek szét és eltűnnek, miközben az apró részletek újabb értelmet kapnak.
KULTer.hu: Korábban az Egyesült Államokban éltél, alkottál. Más-e itthon a múzsa csókjának íze?
Az értékek különböznek. Az amerikai ember porózusabb szerkezetű. Befogadóbb, ezért könnyebb eljutni a lelkéhez.
KULTer.hu: Nem ez az első – hogy téged idézzelek – „übergalaktikus” kiállításod. Az előző – Szárnyas lények – című tárlat sikere szárnyakat adott Kocsis Lászlónak is?
A kezdeti ösztönszerű grafikákból mára tervszerűség lett. A hatalmas térben kiállított közel negyven kép java részét még a San Franciscóból hazahozott grafikák és tusrajzok adták. A moduláris grafika első alkotásai még nem akartak önmaguknál többet kifejezni. A Szárnyas lények után azonban kialakult bennem egy másfajta közlési szándék. Azóta eleve meghatározott koncepció szerint készítem a grafikáimat. Korábban A/2-es nagyságú fa és plazma sorozatot rajzoltam, most pedig egy méteresnél is nagyobb, A/0-ás méretű kvintettben vagyok benne, amelynek a címe: Érzékek.
KULTer.hu: Mintha egyre kifinomultabb lenne a koncepció.
A mostani tárlat legelső rajza még Amerikában készült, közben az akkori hedonizmust felváltotta valamiféle harmonikusabb, szemlélődő életjelenlét. A korábbi kétségkívül ösztönrajz, míg mostanában egyértelműen a közlésre irányulnak a munkáim.
KULTer.hu: Feltételezhetjük-e, hogy amint a P. Box zenekar fénytechnikusaként világosságot viszel a színpadra, az emberekben is gyúlhat egyfajta új fény, mikor műveiddel szembesülnek?
Bevallom, az egyénhez indítom láthatatlan kérdésemet, az individuumot szeretném megszólítani, s valamiképp provokálni is. Formákkal és szimbólumokkal dolgozom. Az ívek által vezetett szemmozgásokkal vizuálisan igyekszem hatni, érzéseket kiváltani a szemlélőből, vagyis az érzelmeket stimulálni. A szimbólumok és az alkalmazott formák egymásra hatása által keltett áramlással pedig az elmére akarok hatással lenni, gondolatokat ébreszteni. Ahány szemlélő, a munkákkal való vizuális kapcsolatba lépéssel annyiféle gondolatláncolat indulhat el.
Kocsis László Arcok /Faces/ című kiállítása 2013. március 22-ig tekinthető meg Debrecenben, a Cafe Frei-ben.
