Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Irodalom, pop, csajok stb.

Zenés beszélgetés és fotókiállítás a Vagány Históriák évadzáró estjén

Vegyünk egy írót! Fiatal, humoros, néha-néha trágár, de csak amennyire a szűk körű, mondhatni családias hangulatú beszélgetés keretei megengedik. Arch Enemy, Ektomorf, Rammstein, Kispál és a Borz, Quimby vagy éppen Stones rajongó. Ez eddig nem annyira ‘pop’, mint amennyire ‘csajok’, a satöbbit pedig mindenki definiálja maga.

Egy biztos, a fent leírtak egy irodalomkönyvben sem szerepeltek eddig. Talán nem is olyan ez a kép, mintha egy ismert költőt ábrázolna, pedig mindjárt hármat is: Kemény Lilit, Kemény Zsófit és Tóth Kingát. Vagy legalábbis személyiségük egy eddig kevésbé ismert oldalát, egy új színt ismerhetett meg belőlük az esőtől el nem riadó közönség a Kuplungban, a Vagány Históriák előadássorozat évadzáró beszélgetésén.

Az est fontos kulcsszava lehetne a párbeszéd, hiszen a színpadon, a szerzők és a közönség között, zene és szöveg kapcsolatában is megjelenik az olykor nonverbális, ám így is sikeres kommunikáció. Ezt a modellt egyből igazolta is a Kisszínes, vagyis a Kemény-lányok általuk csak „alternatív kis izéként” kategorizált duója, mely egy érzékeny, nőies, alternatív vonal felé tartó kétgitáros, leginkább hangulatokat megragadó zenét hozott el számunkra. A dalaik egy-egy mesének is beillettek, modern kori, felnőtt, mégis játékos képekkel dolgozó történeteknek. A zene és szöveg mellé pedig vizualitás is társult, ugyanis a háttérben Bach Máté portréfotói tűntek fel, s költöztették be a Kuplungba a magyar kortárs irodalom körképét. Zenéjüket tényleges párbeszéd követte: az est házigazdája, Nagy Márta Júlia kérdései során kibomlott előttünk a história vagányságának másik oldala.

Bizsergető volt a különböző karakterek találkozása: Kemény Lili például embertelen vagy éppen emberien kegyetlen világot jelenített meg a szavaival, Kemény Zsófi nevettetve gondolkoztatott el egy szülinap apropóján, Tóth Kinga pedig letisztult formájú, elsőre felfedezhetetlen érzelmekkel megtöltött verseket hozott magával. Mindegyik írás mellett érdemes lett volna többet időzni, de talán jobb is, hogy nem volt erre alkalom, hiszen ezek a művek csak darabjai a nagy egésznek, aminek a felfedezése egyéni feladat, egy másféle párbeszéd.

Tovább is léptünk tehát a kérdés mentén: mi is a fő különbség egy dal szövege és egy vers között? Kemény Lili válasza többször is visszatért a beszélgetés során. Úgy fogalmazott, hogy a dalszöveg az egy elkúrt vers, ő legalábbis a versként valamiért nem működő szövegeket hasznosítja újra a zenében, így lesz dallamból és szövegből egy egész. Tóth Kinga elmondta, más zenei műfajban alkot, így a konkrét szöveg kérdéséhez is másként viszonyul. Ami érthető is, hiszen a Tóth Kína Hegyfalu zenéje különböző hanghatások és egy elektromos gitár szólamából áll össze, amiben a klasszikus ének elemei ritkábban figyelhetők meg. Ettől még persze fontosnak tartja zenéjük beleilleszkedését az általa gyakorolt művészeti tevékenységek sorába: a grafikák, a rövidfilmek és természetesen az irodalom kapcsolata kimeríthetetlen lehetőségeket tartogat a szerző és értelmező számára egyaránt.

A következő felmerülő kérdésre, vagyis hogy milyen érzés íróként a saját zenéjükkel kiállni és elképzelhetőnek tartják-e, hogy a zene átveszi az írás szerepét, Kemény Lili és Zsófi is azt válaszolta, hogy az alkotóművészet jobban vonzza őket, mint az előadóművészet, így egyértelműen a költészet mellett tennék le voksukat. Tóth Kinga nem fogadja el a címkéket, és ahogy mondta, kiáll a benne rejtőző kislány mellett, aki beszabadult a cukorkaboltba és nem győzi kapkodni a tekintetét. Persze hangsúlyozta, hogy személytől függő specifikus dolog a viszony a társművészetekkel, nála például a zene, rajz és írás közötti kapcsolat olyan erős, hogy ezek egymás mellé helyeződnek, kiegészítik egymást.

Az este a keretes szerkezethez híven zenével zárult, Tóth Kinga gitár-ének felállásban mutatta be, mi is az a zajzene. Bármi is legyen ez a hangokkal és érzésekkel való játék, az biztos, hogy a hely hangulatát egyik percről a másikra átformálta, s ha jobban odafigyelt az ember, azt is észrevehette, hogy a Kuplung asztalsorai pár pillanatra bizarr filmdíszletté változtak át. Rengeteg író arcképe generációk firkáit volt kénytelen elviselni. Ezzel a súlyos tanulsággal a Vagány Históriák igyekszik olyan képet rajzolni a kortárs magyar irodalom résztvevőiről, amit ők maguk firkálhattak a saját kedvük szerint készre. Nem tankönyvesre, valódira, érdekesre.

Vagány Históriák-est, Budapest, Kuplung Klub, 2013. március 18.

A fotókat Bach Máté készítette.