Az idei Könyvfesztiválra különösen izgatottan készültem, hiszen most először történt, hogy nem olvasóként, hanem tudósítóként látogattam el az eseményre. Éppen ezért sikerült igazán mélyen elmerülni a fesztivál forgatagában, de sajnos még így is volt olyan program, ami idő- és energiahiány miatt kimaradt…
A csütörtök amolyan igazi kedvcsináló az egész fesztiválhoz, mert ugyan a megnyitó ünnepségen, a Forgách és Houellebecq közt zajló beszélgetésen nem tudok részt venni, mégis egészen közel kerülök a Millenárishoz: az Európa Pontban tudósítok az egyik nyitó eseményről. Hat kiadó képviselője ül egy asztalnál, hogy megvitassanak egyet-egyet a tavaly kiadott könyveik közül. Sorra kerül Ignacy Karpowicz Égiek és földiek, az izlandi Andri Snær Magnason LoveStar, Per Petterson Átkozom az idő folyamát, valamint Peter Terrin Az őr, Senko Karuza: Szigetlakók és Agneta Pleijel Lord Sohamár című regénye. Kicsit bánom, hogy az idő rövidsége miatt csak a művek tartalmairól esik szó, pedig engem inkább az összefüggések érdekelnének. Miért dominálnak a skandináv szerzők művei? Miért szerepelnek nagy számban olyan regények, amelyek társadalmi problémákra reflektálnak? Sőt jó lenne beszélni arról is, hogy a jelenlevő kiadók milyen szempontok szerint választanak a külföldi művek közül, hogyan döntik el, mit érdemes kiadni. A beszélgetés eme hiányosságait kicsit feledteti, hogy Pleijel művéből sikerült szereznem egy példányt, de azért továbbra is zavar, hogy a számomra lényegi kérdések nem kerültek elő.
Még aznap teszek egy kört a Millenárison, hogy feltérképezzem a területet, hiszen tisztában vagyok vele, hogy péntektől komoly feladatok várnak rám. Mindenki gőzerővel készül a hétvégi eseményre, a könyves standok mellett a kürtős kalácsos, lángosos, fagylaltos pultok is felállításra kerülnek. Az építő brigádon kívül még jórészt csak azok keringenek a parkban, akik kifejezetten a megnyitó vagy Houellebecq miatt érkeztek, de már bizonyos, hogy holnapra meg fog telni a Millenáris két épülete.
Péntek reggel egészen korán érkezem, mert valahogy szeretem nézni, ahogy helyére kerülnek a dolgok. Egészen jó a hangulata az előkészületeknek: látni a könyvek kipakolását, a molinók felfüggesztését, az akciós táblák felakasztását. Van tehát időm mélázni a standok között, közben meg is reggelizem, szerzek karszalagot, programfüzetet és térképet. Tizenegy óra előtt kicsivel érkezem meg a Szabó Magda terembe, ahol Lackfi János legújabb, kamaszoknak szóló kötetének bemutatója lesz. Szerencsém van, még gyorsan le tudok huppanni az első sorba, mielőtt a középiskolás diákok tömege elárasztaná a termet. Némelyikük arcáról tisztán leolvasható, hogy semmi kedvük itt lenni, de azért mégis jobb, mint egy tanórán ücsörögni. Azonban ahogy a Momentán Társulat tagjai felolvassák a kötet néhány versét, már az ő tekintetük is megenyhül. Majd jön Lackfi, aki mesél kicsit a könyvről, és persze ő is olvas, végül a teremben máris egy emberként nevet fel mindenki, legyen az akár órát megúszni kívánó diák vagy kedvesen őszülő nagymama. A Momentán Társulat játékain már mindenki hangosan kacag. Jó ötletnek bizonyul, hogy a könyvbemutatót összekötötték egy improvizatív színházi műsorral, mert így a versek igazán közel kerültek a kamaszokhoz is.
Sajnos az utolsó játékot már nem tudom megvárni, mert a szomszéd teremben délben kezdődő beszélgetésre mindenképp időben szeretnék odaérni. Szerzek tolmácsgépet, ugyanis az olasz tudásom nem a legbiztosabb, majd itt is sikerül egészen elől helyet foglalnom. Luigi Tassoni határozott moderálása kitűnő beszélgetést eredményez. A papír alapú könyv és az e-könyv viszonyán túl szó esik a kiadók, a könyvterjesztők és a szerzők szerepének átalakulásáról is. A kiadók vezetői alapvetően pozitívan állnak a kérdéshez: az e-könyvekre egy lehetséges alternatívaként tekintenek, ami semmiképpen sem versenytársa a könyveknek. Inkább a médium lehetőségeiről esik szó, de olasz és magyar részről is elhangzanak az e-könyvek lehetséges árnyoldalai is. A kiadók nagyszerűen érvelnek az e-bookok előnyei és hátrányai mellett, így egy igen tartalmas beszélgetésnek vagyunk tanúi. A program után megint rohanás, hiszen most már itt van a nyakamon két cikk, amit ma még le kell adnom. A Móra Kiadónál azonban meglátom Lackfit, épp dedikál, én pedig beállok a sorba, hogy ha már itt van, akkor felteszek neki néhány kérdést az új kötettel kapcsolatban. Kellemesen elbeszélgetünk, maradnék is még, Lackfi verseit egyébként is szeretem, de hát vár a munka.
E rövid interjúnak köszönhetően gyorsan sikerül összeraknom az első cikket, majd amikor tölteném fel, akkor a technika ördöge közbelép. De nem gond, mert úgyis kellek az interjúztatáshoz. Megkérdezünk néhány embert, hogy érzik magukat, és hogy miért látogattak el a fesztiválra. Egyre többen vannak, sokan még csak nézelődnek, de a legtöbben kedvenc szerzőjüket keresik, hogy aláírassák vele frissen beszerzett példányaikat. A beszélgetések rögzítése után felveszünk egy felkonferálást, néhány vágókép is készül, ám ekkor már délután öt óra, szóval rohanok haza, mert fel kell töltenem a kész cikket és meg kell írnom egy másikat, ráadásul hét órára színházjegyem van. Meglepő módon sikerül mindennel időben végeznem, így a Katonában végre kicsit eltávolodhatok a fesztiváltól.
Másnap már később jelenek meg, de még mindig egész korán ahhoz, hogy lelkiekben felkészüljek az egész napos pörgésre. Az erre a napra kijelölt programokat várom a legjobban, mert mindkettő − egy könyvbemutató és egy kerekasztal-beszélgetés − a muzeológia témáját járja körül. Fél tizenkettőkor Palkó Gábor és Ébli Gábor beszélgetnek a tavaly megjelent Múzeumelmélet – A képzeletbeli múzeumtól a hálózati múzeumig című könyvről. Kissé szakmai lesz a társalgás, de ez érthető is, hiszen maga a könyv sem szórakoztató céllal készült. A cikk gyorsan elkészül, ennek örömére kicsit pihenek a szabadtéri színpadon, ahol épp Bíró Eszter énekel a gyerekeknek. Eszter új albumának, az Állati Zenés ABC-nek a bemutatóján egyébként részt vettem már korábban, így tudom, hogy meglehetősen színvonalas lemezről van szó, ezért én is leülök a gyerekek és szülők közé. Nem sokkal később megérkezik a filmes stáb: jó lenne, ha készítenék Eszterrel egy interjút a gyerekrovatba, aminek örömmel állok elébe. Nagyon meleg van, épp a színpadra tűz a nap, de azért sikerül összehoznunk egy jó hangulatú beszélgetést az énekesnővel.
Ezután van egy pár órám pihenni, de már érzem magamon, hogy fáradok. Ülök egy kicsit a fűben, majd öt órára beülök a következő programra, ahol újfent muzeológiai témákról esik szó. Sajnálattal konstatálom, hogy György Péter végül nem tudott eljönni, viszont jelen van Iványi-Bitter Brigitta és Berényi Marianna mellett Frazon Zsófia és Martos Gábor is, akiknek a gondolataival maximálisan azonosulni tudok. A beszélgetőpartnerek egyetértenek abban, hogy az utóbbi évtizedben megjelent muzeológiai szakkönyvek lehetővé tették, hogy mára egy erős szakmai diskurzus induljon el a tudomány képviselői között, de úgy látják, hogy még mindig kevés az olyan muzeológus vagy kurátor, aki képes lenne teoretikus szempontból közelíteni saját munkájához. A beszélgetés legfontosabb megállapítása, hogy egy muzeológusnak meg kell fogalmaznia, le kell írnia tapasztalatait, mert csak így lesz igazán aktív a diskurzus.
Szombaton, amikor elhagyom a Millenáris területét, már csak néhány ember lézeng a parkban, a standokon is pakolják a dolgokat, azonban a lángosos, kürtős kalácsos pultok még mindig sütik a friss árut. A tér kicsit átalakul: most azok érkeznek, akik a munka utáni pihenésre, napfürdőre vágynak. Én nagyon fáradt vagyok, de azért még estére végeznem kell a leadandókkal.
Vasárnapra sikerül kipihenni az előző napot, így újult erővel vetem bele magam a fesztivál nyüzsgésébe. Fél tizenkettőre érkezem Ungvári legújabb könyvének bemutatójára. A szerzővel Karafiáth Orsolya beszélget. Egy igazán jó hangulatú órácskát töltünk el a teremben, Ungvári humora fergeteges, történetei nagyszerűen szórakoztatják a közönséget, Orsi kellemesen incselkedő modora pedig még tovább fokozza a jókedvet. Ungvári könyvében a tragikum lényegét kutatja, de szerencsére a bemutató a lehető legkevésbé sem tragikus, így lelkesen távozom.
A program után jön a szokásos cikkírás és -leadás, majd záróakkordként egy gyerekprogram. A Kolibri Szárnyak és paták címmel jelentetett meg egy könyvet, aminek az a célja, hogy megvilágítsa, mit is jelent a gyerekkori cukorbetegség, s ezáltal lebontsa a különböző előítéleteket. A könyv tényleg nagyszerű kezdeményezés, a bemutató pedig meglehetősen interaktív: Pokornyi Lia, Erős Antónia és a szerző, Finy Petra felolvas és a gyerekek bevonásával megjeleníti a mese egy jelenetét. A műsor végén pedig egy kis okításra is sor kerül: Antónia elmagyarázza a gyerekeknek, hogyan működnek a vércukormérők és az inzulintollak. A program kicsit untat − jó, valóban nem én vagyok a célközönség −, viszont a könyv törekvéseivel teljességgel egyetértek.
A cikk megírása után még tervezem, hogy megnézek néhány programot, csak szabadon, többek között a Teátrum színpadán kortárs költők megzenésített verseit adja elő a 30Y énekese, de fáradt vagyok már ehhez is. Teszek még egy utolsó kört a standok között, amik közül már több ki is ürült, majd meglátom Almási Miklóst, aki magányosan üldögél a Kalligram standjánál. Ennek apropóján megveszem legújabb könyvét − már korábban terveztem, hogy beszerzem A szerelem lehetetlensége című művet −, majd váltok néhány szót az esztétával, miközben dedikáltatom is a példányomat.
Kicsit bánom, hogy sok, ígéretesnek tűnő programra nem jutottam el: nem hallgattam meg Bencsik Orsolyát az Elsőkönyvesek Fesztiválján, az AEGON Művészeti Díj átadójáról lemaradtam, nem találkoztam Houellebecq-kel, nem ünnepeltem a költőket, írókat a Születésnapi Irodalmi Szalonon, kihagytam Háy János könyvbemutatóját. Hazafelé a villamoson mégis elégedetten dőlök hátra: meglehetősen elfáradtam e néhány nap alatt, viszont rendkívüli élményekben volt részem a fesztiválon. Büszkeséggel tölt el, hogy kis hazánk egy ilyen nagyszabású, nemzetközi színvonalú eseményt látszólag minden nehézség nélkül rendszeresen meg tud szervezni immár két évtizede. E négy nap alatt a Millenáris területén a színtiszta kultúra játszotta a főszerepet: végre nem a politikáról vagy az instabil gazdasági helyzetről volt szó, és reméljük, ez még sokáig így is marad.
XX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, Budapest, Millenáris, 2013. április 18−21.
