A Szépművészeti Múzeum az utóbbi években helyt adott jelentős fotóművészeti kiállításoknak, mégis meglepő, hogy ez a tér még egy stílusában és tematikájában a hagyományostól jelentősen eltérő fotós, Helmut Newton kiállítását is képes izgalmassá tenni a klasszikus képzőművészet kedvelői számára is.
Kertész és Lucien Hervé finom, misztikus szépségű fotóin felnőtt generációm kapkodhatja a fejét, mit is nevez a modern kor a világhíressé lett divatfotós zsenialitásának. Tagadhatatlan, hogy tehetség és ízlés, valamint egyéni látásmód jellemzi a művészt. Itt le is tettem a voksomat, hiszen eddig ódzkodva, vonakodva neveztem a divatfotós Helmut Newtont művésznek, pedig nincs mese, tetszik vagy nem tetszik: az. Sem előzménye, sem jelentős követői nincsenek. Egyik albuma a Bérgyilkos címet kapta, másképp szólva „Fizetett orvlövész”-nek keresztelte a sorozatot a fotós, mintegy maga is érzékeltetve, hogy kemény, s – a fényképek készültének idején legalábbis nyilván – nagyon provokatívnak ható képi látásmódja volt.
Newton 1956-tól kezdi átformálni a divatfotó addigi szabályait, egyszemélyes hadművelete szinte előzmény nélküli. Főként fekete-fehér fotóin legtömörebben a „domina” szóval jellemezhető nőket látunk. Vékonyak, fiús a testük, szinte mosoly nélküli arcuk pedig rendszerint felfele néz. Fekete harisnyában, tűsarkúban, gyakran mezítelenül pózolnak, alakjuk kontúrja éles, véletlenül se lágy, nőies. Hiányzik belőlük a gyengédség és a kedvesség.
Newton egy akkortájt születőben lévő, azóta általánossá lett nőtípust ábrázol munkáin. Egyértelmű, hogy ez a megfogalmazásmód csak részben művészi célú, hiszen egyszersmind a magazinok, a ruhák, a szeszes italok eladhatóvá tétele is feladata. Helyesebb azonban múlt időt használni, hiszen mai szemmel nézve – mind a divat oldaláról, mind pedig a divat mögött ábrázolt modelljelenség felől szemlélve – akár korszerűtlennek is ítélhetnénk Newton képeinek nagy részét. Eredetisége és különös látásmódja leginkább a Private Property című album (1972-1983) 45 fekete-fehér kópiáján ismerszik meg.
Newton képei telítettek, nincs rajtuk üres tér, nincs unalom, nincs oda nem illő tárgy vagy szereplő. Ami a modellekre nem jellemző, környezetüket annál inkább meghatározza: az őket körülvevő közeg lehet buja, puha, budoár jellegű. A Berlinből származó fotós képein minden apró részlet fontos. A hangulat, az üzenet, a tárgy a furcsa, nagyon gyakran kificamított és erotikus mozdulatoktól válik utánozhatatlanul egyedivé. A tárlaton látható két, a többitől elütő műve is, egy ajtó és egy torony képe. Ezeken látszik igazán Newton művészi zsenialitása, vonzalma a fényhez. Említett munkáin a jól megkomponáltságtól, az árnyék fontosságától lesz elképesztően lenyűgöző az összhatás.
Newton megosztja a fotóstársadalmat, és nézőit is. Modelljei arcán alig lehet egyedi vonást felfedezni. Pontosan észleli a jelenlegi kiállítás egyik kritikusa is, hogy leginkább felesége unatkozó arca írja körül, mit is hoz ki a divat és az erotika tárgyából Newton (Önarckép feleséggel és modellekkel, Párizs).
A Szépművészeti Múzeum kiállítását rendező Baki Péter három albumot választott ki, melyekkel koncepciója szerint Newton legfontosabb periódusait kívánja bemutatni. A kiállított képeken jól követhetők a stílusváltozás állomásai, s szépen elrendezve figyelhető meg, hogy a korai képek ígérete miként válik egyre inkább – sajnos – üzleti célú reklámhordozóvá. A kiállításrendezés nagy erénye, hogy nem titkolja el a szokatlan tartalmi fordulatot.
Jó szívvel ajánlom a kiállítást azoknak, akik a művészi fotók szerelmesei, és azoknak is, akik szeretnek más szemléletű világlátással megfogalmazott, erotikus és erőteljes képekben gyönyörködni, ám a divatfotó híveinek szintén felejthetetlen élményt nyújthat a Szépművészeti Múzeum Berlinből kölcsönzött kiállítása.
A Helmut Newton 1920–2004 című kiállítás Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban tekinthető meg 2013. július 14-ig.