A hazai stoner és grunge zenei színtér egyik legismertebb formációja az Apey & the Pea. A zenekar 2009-ben alakult, s a hullámvölgyeket leszámítva töretlenül halad előre: a napokban jelenik meg az első nagylemez. A múltat, a jelent és a jövőbeli terveket a banda három tagjával, az énekes-gitáros Áron „Apey” Andrással, a basszusgitáros-vokálos Prepelicza Zoltánnal és a dobos Makai Lászlóval veséztük ki.
KULTer.hu: Apey 2011-ben Angliába utazott. A többieknek mennyire volt váratlan ez a döntés? Szóba került esetleg akkor a folytatás?
Zolika: Igen. Azért maga a döntés, hogy elmegy Angliába, talán váratlan volt kissé, bár jelezte már hónapokkal előre. Akkor még nem volt könnyű ezt így elfogadni, de mi is rájöttünk, hogy Apeynek szüksége volt erre. Jót tett neki.
KULTer.hu: Mindannyian tevékenykedtek más zenekarokban is. Éreztetek valamiféle űrt az Apey & the Pea nélkül?
Apey: Ha őszinte akarok lenni, akkor 2011-ben, amikor éreztem és tudtam, hogy mennem kell innen, semmiféle űrt nem éreztem semmivel kapcsolatban. Örültem, hogy megszabadulok a sok szartól. Egy évvel később viszont viszkető késztetést éreztem, hogy újra együtt legyünk hárman, és alig vártam, hogy kibontakoztathassam a hosszú ideje érlelődő ötleteimet. Ez olyan, mint egy zűrös kapcsolat, ami nyilván folyamatosan hullámzik; egyszerre sok és kevés. Akkor soknak tűnt.
Zolika: Igen, lettek más zenekaraink, de nekem csak pár hónappal később. Volt egy kis szünet nálam is, mikor Apey kiutazott. Természetesen nagyon hiányzott a zenekar, mert mindannyian úgy éreztük, hogy ebben tudunk kiteljesedni, így nélküle nem volt az igazi.
KULTer.hu: A külön töltött idő milyen hatással volt rátok? Gondolok itt a távolság emberi és zenei következményeire is.
Maki: Nekem szerencsére hamar elröppent az idő, mert kaptam felkéréseket más zenekaroktól, és amiben láttam perspektívát, abba belecsaptam, még ha csak kisegítésről is volt szó. Közben megalapítottuk Knapp Oszi barátommal és Lukács Ricsivel a Redneck Zömbiez nevű alkalmi formációt, ahol vért hánytunk, őrült gore-t és grindot toltunk heten a színpadon. Mellette még jobban tudtam koncentrálni a The Last Chargera, s őrült tempóban elkezdtünk Európa-szerte turnézni. A vége felé viszont, mikor már lassan kezdett eltelni egy év, és tudtuk, hogy Apey hamarosan hazajön, Zolikával rettenetesen elkezdtünk pörögni, és alig vártuk a próbatermi panterázást.
Apey: Ez az átmeneti időszak meghozta azt az érettséget és hozzáállást mind emberileg, mind zeneileg, amit a zene és persze maga a banda is kiérdemelt. Mindenféleképpen jó ötlet volt, cseppet sem bántam meg, mert nem léptük volna meg ezt a lépcsőt, ha azt az egy évet nem töltjük külön.
KULTer.hu: Hamarosan megjelenik a Devil’s Nectar című nagylemezetek. Mit lehet róla tudni? Hangzásban és a szövegek terén mennyiben fognak eltérni a számok a korábbiaktól?
Apey: Nem tudom. Hallgassa meg mindenki, aztán döntse el maga, hogy miről szól az egész.
Zolika: Egyben lett feljátszva az R33 Stúdióban, és jóval több időt szántunk rá, mint a The Day Endsre. Stílusban annyi változás történt, hogy itt egy sokkal inkább bunkó, ősparaszt vonalon indultunk el, ami gyakorlatilag végigkíséri a lemez hangulatát mind a kilenc számon át.
Maki: Ez az első nagylemezünk. Rettenetesen büszkék vagyunk rá, hogy végre sikerült összetenni. Az előző EP-nktől eltérően sokkal jobban észrevehető a régi nagyok hatása: Black Sabbath, Pantera, Down, Slayer stb.
KULTer.hu: Kik voltak a segítségetekre az album összeállításában?
Zolika: Leginkább saját magunk. Illetve Apeynak köszönhetően a sok paraszt riff. Volt pár dal, amit a teremben írtunk meg elejétől a végéig, de a nagy részét ő hozta le a próbákra, mi meg alakítgattunk rajta, hozzátettük a saját ötleteinket.
Apey: Jó barátom, Bánházi Gabika, aki egy nagyszerű ember és elme is egyben. Vele készítettük az első EP-nket is, továbbá én a Feathers, Black Flowers című 2010-es szóló nagylemezemet is neki köszönhetem. Gyakorlatilag az egyetlen ember itthon, akire gondolkodás nélkül rábízok bármilyen felvételt. Felesleges magyarázkodás nélkül is pontosan tudta, mit is szeretnénk, hogy szóljon ez az anyag, mivel ő is ugyanúgy akarta hallani, ahogyan mi.
KULTer.hu: Május 11-én tartottátok a lemez (ős)bemutatóját a Dürer Kertben. Mik a tapasztalataitok? Hogyan fogadta a közönség a dalokat?
Maki: Időkorlát miatt sajnos nem tudtuk végigjátszani a lemezt, mert fesztiválkeretbe voltunk berakva, és egy színpadon véges az idő, szóval nem estünk hasra a dologtól. Bár a közönségnek tetszett, és meglepően sokan voltak – aminek nagyon örültünk.
Zolika: A visszajelzés pozitív volt. Tetszett az embereknek, de azért egy picit meghökkenve álltak néhányan az új dalok előtt, amiket még azelőtt sehol nem lehetett hallani.
KULTer.hu: Milyen formában tudnak majd hozzájutni a rajongók a lemezhez?
Apey: Július 19-ig csak streamelve az interneten keresztül, SoundCloudon lehet egészében végighallgatni, a július 19-i Showbarlangos bulink után pedig letölthető lesz az anyag. Nyilván koncerten vagy interneten meg is vásárolható maga a lemez, digitális formátumban is.
Zolika: Mivel kiadónk nincs, aki terjesztené a boltokban, ami szerintem manapság már elég idejétmúlt is volna, így a koncerteken, vagy esetleg rendelés útján postán kézbesítjük a példányokat.
KULTer.hu: Most vagytok túl a tavaszi turnétokon, de lassan itt a nyár, ami azt jelenti, hogy beindul a fesztiválidőszak. Hol láthatnak benneteket az Apey-fanok?
Maki: A fesztiválszervezők az utóbbi pár évben rámentek a profittermelésre, emiatt sajnos a minőségi underground rettentően perifériára szorult, de ott leszünk a Fezenen és a Megyer Campen.
KULTer.hu: Milyen terveitek vannak a jövőre nézve?
Zolika: Azon vagyunk, hogy külföld felé vegyük az irányt, mert Magyarország nem az a hely, ahol ezzel a zenével ilyen zenei igények mellett labdába lehetne rúgni, és mivel csak angol nyelven íródnak a dalaink, zenei kompromisszumot nem kötünk, inkább a határon túl találhatjuk meg a számításainkat.
A fotók forrása az Apey & the Pea Facebook-oldala.