A gyengeség az erősségünk

Az élőhalottak reneszánszát éljük. És a képzavarokét. Az utóbbi években nemcsak a vérszívók szaporodtak el a mozifilmekben és sorozatokban, hanem a tohonya mozgásukat sprintre cserélő zombik is. És ha már világháborút robbantanak ki, akkor ideje mozgósítani Brad Pittet, méghozzá 3D-ben!

Drakula gróf és későbbi leszármazottai mindig is népszerűbbek voltak a ponyvaregények, a rémfilmek, majd az önmegtartóztatást mantrázó, kamaszlányokat lázba hozó Alkonyat-széria világában. Az örökéletű, arisztokratikus vámpír borzongatóbb és emberibb, mint a foszló testű, idétlenül mozgó, csillapíthatatlan étvágyú zombi, a filmes szörnyek gyalogja, akit a hős számolatlanul irt. Sokan tudják, hogy jó pár évtizede a zombifilmek a fogyasztói társadalom metaforái is lehetnek, hiszen a fogyasztásra kondicionált agyatlan tömegben nem nehéz felismerni a fejlett világ konzumemberét. Mára a zombi is egyre több műfajban üti fel ijesztő fejét, legyen szó romantikus komédiáról (Eleven testek), vígjátékról (Haláli hullák hajnala, Zombieland), akciófilmről (A Kaptár-széria) vagy épp posztapokaliptikus horrorról (Legenda vagyok, The Walking Dead). Utóbbi típusba sorolható Marc Forster Z világháború című filmje is.

Az alapanyagul szolgáló 2006-ban (nálunk 2011-ben, Zombiháború címen) megjelent Max Brooks-könyv dokumentum-, illetve riportregénynek álcázva próbálja a lehető leghitelesebben, egyes szám első személyű elbeszélővel bemutatni a tíz évig tartó, végül az emberek győzelmével záruló világháborút és következményeit. A film ezt a jelleget teljesen elhagyta, maradt a sablonos megoldás: a talpraesett hős megmenti a családját és az emberiséget. A Z világháború valahol a zombi-, fertőzés- és inváziófilmek határán mozog. A Földünket egyre jobban tönkretevő, felelőtlen viselkedésünk áll a tisztázatlan fertőzés hátterében, de a film nem az okokra, hanem az ellenszer kétségbeesett keresésére fókuszál. A „járvány” félelmetes sebességgel terjed, a zombik megállíthatatlanok és sokkal erőszakosabbak, gyorsabbak, mint eddig valaha. Ha nem stimulálják őket (esetünkben: hangra reagálnak), akkor a klasszikus belassult karaktert hozzák, de minden más esetben a 28 nappal később óta ismert rohangáló élőhalottakká változnak, akikre a film több, igen látványos jelenete is épül.

A néző annyi betekintést kap csak „az emberiség történetének legnagyobb konfliktusába”, amennyiben az a főhős és családja életét érinti. Így marad homályban a járvány kialakulása, majd az „ellenszer” gyártásának beindulása és a Lane család könnyes egymásra találása után a Föld (immár egyenesbe hozott) sorsa is. Gerry Lane (Brad Pitt) az ENSZ-nek dolgozott a világ legveszélyesebb gócpontjain (Libéria, Csecsenföld stb.), de a karrierjét derékba törte saját karakán őszintesége. Azóta kissé nosztalgikusan, de boldogan sütögetné lányainak a palacsintát, míg világ a világ, ha nem ütne be a vészhelyzet, és (régi kapcsolatait mozgósítva) nem akarná biztos helyen tudni családját. Cserébe viszont azt kérik tőle, hogy induljon el és keresse meg a kiváltó okot, mert különben nagy bajok lesznek. Gerry nemcsak jó férj, apa és szakember, hanem kiváló megfigyelő is. Rájön, hogy a betegeket nem támadják a zombik, csak az egészséges testeket fertőzik meg. Tehát mindenkit meg kell fertőzni egy halálos betegséggel, így csaphatjuk be a zombikat és élhetjük túl a háborút.

Talán nem véletlen, hogy az Egyesült Államok után Dél-Korea és Izrael lesz a helyszín. Mindkét ország létrejöttében szerepük volt az amerikaiaknak, mindkettő erős, egészséges gazdaságilag, de állandó fenyegetésben élnek. Áldozatául is esnek az élőhalottaknak. Gyengének kell álcázni magunkat, így lehet túlélni a zombik támadását. Ha erővel nem tudjuk legyőzni ellenségünket, tegyük azt ésszel, tévesszük meg őt. Már nem a szuperhatalom, vagy az összefogás ereje biztosítja a végső győzelmet, hanem a zombiseregből hiányzó gondolkodás, ötletesség. A Jeruzsálemet védő magas fal kiváló jelkép. A túlerővel szemben nem megoldás az elzárkózás, a külvilág kizárása, mert van akkora erő, amely ezen is áthatol.

Egy másik tanulság a krízishelyzetre adott válasz. Gazdasági válság sújtotta időkben különösen érdekes a film egyértelmű véleménye: ha nem maradsz mozgásban, véged van. A Lane család egy barátságtalan tömbház egyik lakásában talál menedéket egy éjszakára, ahová spanyolajkú bevándorlók fogadják be őket. Csak a kisfiuk beszéli az angolt, ő tolmácsol a felek között. Gerry felajánlja, tartsanak velük, mert bezárkózva kevesebb az esély a túlélésre, de nem vállalják a kockázatot. Zombivá is válnak, kivéve a kisfiút, aki nyitottabb volt a hallott eszmékre, mert cselekedni, újítani a válságos pillanatokban, így jutalmul – a Lane család új tagjaként – túl is éli a kalamajkát.

A filmből teljesen kivágták a nálunk forgatott oroszországi jeleneteket, gyaníthatóan azok helyére került a pótforgatáskor rögzített walesi laborban játszódó izgalmas finálé. Ebbe a részbe rondít bele egy nagyon ügyetlen és direkt termékelhelyezés, mely szinte önmaga paródiájává válik. De ezen kívül minden a helyén van, nem lankad a néző figyelme, látványosak a jelenetek (a 3D teljesen fölösleges), viszont vért vagy undorítóan kimúló zombit nem is látunk (éljen az amerikai PG 13-as korhatár-besorolás). Zsigerig hatoló vagy agyat tornáztató élményeket ne várjunk, a háromdimenziós, CGI-jal dúsított külcsín alatt nincs eleven filmszövet, csupán a gyors és hatékony zombitest. Dicséret illeti Brad Pittet, aki nagyon hitelesen hozza a figuráját, karikás szemű, családjáért aggódó apaként és a zombihordák ellen küzdő hősként is visszafogott, letisztult játékkal cipeli hátán a filmet. S mi lehet az oka, hogy a jelen egyik legnagyobb filmsztárja, aki hosszú évek óta szándékosan a legjobb és legizgalmasabb rendezőkkel dolgozik együtt, most egy – az átlagnál nem jobb – 3D-s zombifilmben szerepel, csak egy tippem van: álca kell. Mutasd magad másnak (a filmipar szolgálatkész alaktrészének), és akkor békén hagynak a feléd rohanó zombik.

Z világháború (World War Z), 2013. Rendezte: Marc Forster. Forgatókönyv: Matthew Michael Carnahan, Drew Goddard, Damon Lindeloff. Szereplők: Brad Pitt, Mireille Enos, Daniella Kertesz. Forgalmazza: UIP-Duna Film.