Hideg és régimódi
Mit mondhatnék a szüleimről?
A nyár úgyis megbosszul engem,
lángcsóvával, kaparó torokkal, hőséggel.
Kiszívja a nedvet a halottakból, elporlasztja
a csontokat és a sértéseket. Megőrli, felszárítja,
elfelejti, megemészti. Ki emlékszik rá,
hogy kétszáz éve még epreskert volt
a temető helyén? Hogy kétszáz éve
idáig értek a város gyümölcsöskertjei.
Csak a halottak tudják: a szívük most
szilva-, alma-, málnaágyban nyugszik.
De felparcellázom megint az emlékezetet. A sírok,
sértések, bombatölcsérek helyére virágokat ültetek
és egy mindentudó fát, amit egy öreg és nyugodt bagoly őriz
rezzenéstelen. Hagyom, hogy a málnabokrok keresztül-kasul
behálózzák a kertet, hogy a föld porhanyós és szelíd legyen.
És majd legyen a lányomnak hova temetnie.
Anya vacsorája
Bevágnak egy ajtót – ijedtében megrándul a hold.
Végigzuhan a folyosón egy elnyújtott ütem a Toscából:
lám-lám, nem vagyok egyedül, összekoccannak a porcelánok.
Emlék, igen. Egy régi színésznő hagyta itt, a csészéket
csak babaujjakkal szabad törölgetni. Micsoda készlet! Túlélt
három világháborút, két valóságosat és egy képzeletbelit.
Mi nem használjuk. Állva eszünk a hűtő előtt papírtányérból.
Kiemelt kép: PDP
Nagyon ,nagyon fájdalmas és szomorú.
Nagyon biztató, hogy ilyen fiatalon ennyire jó verseket ír!!! Élmény volt olvasni. Gratulálok, s izgalommal várok kötetet!!! Kívánok sok élményt és ihletet a további években :))))