Lendületesen és jó hangulatban indult a József Attila Kör jubileumi, 25. alkotótábora. Az alkotóházhoz hosszas séta után érkeztünk meg a tördemici állomásról, de nem maradtunk le semmiről: a nyitóbeszéd jóval későbbre csúszott, mivel a közönség java része úgy döntött, kihasználja a kellemes környezet nyújtotta élvezeteket, és látogatást tett a szigligeti vendéglátóhelyiségek valamelyikében.
A jubileummal kapcsolatos kötelező körök – számvetés, visszanézés – után az elmúlt évek kultúrpolitikájának negatív hatásai, a művészet érdekképviseletének hatástalansága (és ennek remélhető változása) került szóba, a beszédet pedig Dunajcsik Mátyás Izlandról küldött üdvözlőlapjának felolvasása zárta.
A rövidség nem volt véletlen, és nem is vált a beszéd hátrányára, mivel közben már bemutatkozásra készülődött a Hímzőkör. A Baki Júlia, Sós Dóra, Szabó Imola Julianna és Tóth Kinga alkotta, neve alapján az öniróniát aktívan művelő csoport szokatlan, performansz jellegű felolvasást tartott. A Házibuli címet viselő szeánsz során nem csupán a négy alkotó fölváltva olvasott, egymásba fonódó, egymásra reflektáló szövegeit hallhattuk, de videót is nézhettünk. Mindez a Hímzőkör egyik sajátosságának mondható: amint azt a beszélgetés során Sós Dóra kifejtette, estjeik fontos alkotóeleme a láncban alkotás, valamint más művészeti ágak bevonása. Ez utóbbi lehet kép, videó, egyéb vizuális művészet, de akár zene vagy tánc is. A kör a klasszikus felolvasóestet szeretné újragondolni: olyan előadássá szeretnék alakítani, amely nem egyszerűen írott szövegek meghallgatásából áll, de nem is színészet.
Az alkotók szoros kapcsolatban vannak egymással, még ha gyakran nem is tudnak személyesen találkozni, lényeges dolognak tartják egymás szövegeinek őszinte kritikáját, ami saját bevallásuk szerint jelentős hatással van művészetükre; Baki Júlia például évekig tartó hallgatás után kezdett el újra írni a kör hatására, Tóth Kinga pedig prózával kezdett kísérletezni. Több alkalommal együtt is jelentek meg szövegeik, hosszú távú terveik között pedig közös kötet is szerepel. A beszélgetést vezető Czinki Ferenc kiemelte a kör prózanyelvének egységességét, ami szintén a szoros kapcsolatot bizonyítja. Ez korántsem jelent monotóniát: a Hímzőkör folyamatos kísérletezése számos műfajba elvezette őket, a Szabadlábon című összeállítás például gyerekszövegeket tartalmaz.
Tóth Kinga még nem lépett ki az előadók sorából, tekintve, hogy az est következő szereplőjének, a Tárna Csoportnak is tagja. A Tárna eredetileg Mizser Attila ötlete volt (aki végül nem vett részt a projektben): mivel mindannyiuk lakóhelyének közelében volt valami, ami ehhez a témához kapcsolódott, magától adódott az ötlet a csoportalapításra. Tóth Kinga verssel, Szávai Attila – aki betegség miatt nem tudott eljönni – prózával, Normal Gergely pedig fényképpel, rajzzal, festménnyel járul hozzá az összművészeti alkotásokhoz. Szöveg, hang, kép, zaj, ritmus, ember, állat, anyag együttese örvénylik a csoport műveiben. Az egyéb hely híján az asztalon ülő Tóth Kinga előadása egyszerre volt zajzene, hangjáték és dalszöveg – ez utóbbiak anyagát a kiállítóteremben látható képeken (vizuális költeményeken? a kettő együtt?) szereplő versek és kisprózák adták. Noha Kingát mindig is érdekelte zene, hang és szöveg kölcsönhatásának vizsgálata, Normal Gergely bátorítása nagyban segített, hogy fejest merjen ugrani bele. Normal, aki a felolvasás alatt a hangokat kezelte, a beszélgetés során elmondta, hogy legfőbb célja az atmoszférateremtés, a zaj lehetőségeinek kihasználása – az előadás minden esetben gondos programozás és improvizáció együttes eredménye. Normal a vásznon kívül sokféle felületet fölhasznál – szereti, ha egy tárgy saját múlttal rendelkezik. Ahogyan a Tárna szlogenje szól: „A felszín csak kezdet. A lényeg a mélységben van.” Az érdeklődők legközelebb szeptember 7-én, a budapesti Filter Klubban találkozhatnak a csoporttal.
A JAK Re: verse fordítói workshopja idén is izgalmas újdonságot jelentett. Ezúttal az észt irodalom képviselői – és magyar fordítóik – mutatkoztak be: Jürgen Rooste, Carolina Pihelgas és Kaur Riismaa vettek részt a Csuhai István vezette beszélgetésben; a fordító Reet Klettenberg, a JAK észt tagozatának tagja volt. A kortárs észt irodalom nem teljesen ismeretlen itthon: több folyóirat, köztük a Prae vagy a Pluralica is megjelentetett már észt tematikájú számokat.
Az észt irodalom egyik legnagyobb fordulópontját ’89 jelentette: a függetlenség helyreállítása után föllépő új nemzedék mindkét csoportja – akár konzervatívabb volt, akár a nyugati mintákat követő – gyökeresen más célokkal és eszköztárral kezdett írni. Rooste, a csoport legidősebb tagja még tanúja volt ennek a változásnak. Rooste – akinek performanszjellegű fölolvasásai és dalai zajos sikert arattak az est folyamán – a társadalomkritikai líra és próza képviselője, amint arról a – Prae-ben megjelent – Pornófilm és egy üveg vodka című novellája is tanúskodik. Az elsősorban a gondolati folyamatokra fókuszáló szöveg Rooste saját értelmezése szerint az észt férfiak életfilozófiáját foglalja össze, végpontjában pedig a halál áll.
Riismaa némileg eltérő világszemléletet fejtett ki a Tiszatáj Online-on már megjelent szövege kapcsán, amelyben észt emigránsok emlékeiből összeállított prózaversciklus szerepel. Riisma szerint a lényeg az ember belső mozgatóiban rejlik, és azokban a pillanatokban, amelyeket mások megőriznek és elmondanak nekünk. Mindez nem jelenti a saját képzelőerő hiányát: „költeni” ugyanis annyit jelent észtül, mint „hazudni” – ennyiben Riismaa szerint a költészet nem különbözik a színészettől. De más nyelv gondolkodásmódjába is izgalmas bepillantást nyerni, amit a fordítás ’89 utáni föllendülése is bizonyít. Pihelgas többek közt Pablo Neruda költeményeit fordította, ami számára mindenekelőtt inspiratív feladat, saját költői akadályainak túllépését jelenti. Nem csoda: Pihelgas elmondása szerint számára elsősorban a nyelv és a nyelv révén való ráismerés adja az ihletet. Inspirációból pedig nem volt hiány: mind magyar, mind észt részről lelkesedés és érdeklődés fogadta a fordítandó és lefordított szövegeket. Ahogyan a közönség részéről is: a beszélgetés után a teraszon összegyűlt társaság még sokáig élvezte az enyhe időjárást – kiegészítve a Magolcsay Nagy Gábor vizuális költeményeiből összeállított vetítéssel.
JAK-tábor, 1. nap, Szigliget, 2013. augusztus 27.
A fotókat Áfra János készítette.
