Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Itt a Hírwevők első albuma!

Interjú a Hírwevők rapformáció tagjaival

A 2006-ban megalakult rapcsapat, a Hírwevők tagjai kezdetben azzal a céllal jártak össze, hogy együtt írjanak és rögzítsenek felvételeket, de később megnyerték a Hip Hop Contest tehetségkutatót, s egy komolyabb stúdióba „költözhettek”. Ez nagy mértékben hozzájárult a banda első albumának elkészüléséhez is, amely Deb-Üt címmel jelent meg. Bemutatkozik a Hírwevők formáció, azaz Skuga (Varga Zoltán), Raporter (Stucz Rudolf) és DHOK (Nagy János).

KULTer.hu: Hogyan kerültetek kapcsolatba a hip-hop műfajával?

Skuga: Én sok mindent köszönhetek az unokatesómnak. Kisiskolásként gyakran voltam náluk, és ő akkor már nagyban tolta a kilencvenes évek hip-hopját. Általában ott voltak a barátai is, állandóan ment ez a zene, így lényegében ebben nőttem fel. Rám ragadt, mint a kosz. Nekem ez jelenti a hip-hopot.

DHOK: Én a kilencvenes évek vége körül ismerkedtem meg a hip-hoppal. Ganxsta Zolee Egyenesen a gettóból című kazettáját hallgattam először, aztán másolgattunk egymásnak az osztályban. Raporter osztálytársam volt, így tőle is jöttek az anyagok. Az Enter the Wu jutott először hozzám a Wu-Tang Clan-től, illetve Cypress Hill-motyók. Elsőként a kilencvenes évek amerikai zenéi fogtak meg. Ezt követően eljártunk RH-partykra, ahol láthattunk sok neves magyar előadót, s onnantól kezdve ez lett a szerelem: ezt a zenét hallgattuk, az RH-kon partyztunk, és utána jött a zenélés nálunk is.

Raporter: Zoltán Erika férje, Robby D csinált egy olyan lemezt, ami break, electro-boogie és hip-hop elemekből állt össze, ez volt rám nagy hatással. A tv-ben néztem a break és a hip-hop táncokat, ezek is közelebb hoztak a műfajhoz.

KULTer.hu: Mikor és minek hatására döntöttétek el, hogy ti is rappelni fogtok?

Raporter: Volt egy rap csapat, amelynek én voltam a legfiatalabb tagja – lényegében ők motiváltak abban, hogy kipróbáljam magam előadóként, s elkezdjek szövegeket írni. Igazság szerint a tánc is vonzott. A csapat, ahol annak idején rappeltem és az első magyar számok (Az idő urai és a Fila Rap James korszak zenéi) inspiráltak abban, hogy mikrofont ragadjak.

Skuga: A kezdetekkor a baráti társaságon belül csak nekem volt számítógépem és egy gagyi mikrofonom. A srácok már rappelgettek otthon, illetve már akkor elkezdtek zenélni a Hírwevőkben. A csapatot ők ketten, DHOK és Raporter indították, csak nem tudták felvenni a demo zenéket, amiket otthon összeraktak. Mivel jó ismerősük voltam, felajánlottam, hogy jöjjenek át hozzám, ahol ugyan elég rossz minőségben, de fel tudjuk venni a számokat, hogy eljussanak egy-két emberhez MP3 formátumban. Már a harmadik anyagot vettük fel nálam, amikor a fiúk felajánlották, hogy én is lehetnék tag a Hírwevőkben valamilyen módon. Akkor és ott elkezdtem rappelni egy nagyon régi szövegem, és pár napra rá megkérdezték, mi lenne, ha kibővülne a csapat, vagyis lennénk hárman, és megpróbálnánk együttes erővel zenélni. Utána kezdtem el intenzívebben a zenéléssel foglalkozni, s minél patentebb szövegeket írni. Kezdő MC-ként elég nehéz volt jót összehozni, úgyhogy fejlődni kellett.

DHOK: Ahogy jött Skuga a csapatba, úgy én ki is léptem egy kis időre, mert igazából nem gondoltam komolyan a hip-hopot. Rappelgettem, de csak azért, hogy teljen az idő. Majd Zoli megkért, hogy hozzunk össze egy számot csak mi ketten. Az nem sült el rosszul, elég jók voltak a visszajelzések is. Onnantól kezdve még lett egy-két közös munkánk, s visszajöttem harmadikként a Hírwevőkbe. Ez 2009 körül történt, s azóta csinálom komolyan.

KULTer.hu: Mikor elindultatok, milyen célokkal vágtatok bele? Komolyan gondoltátok vagy inkább csak a saját szórakoztatásotokra rappeltetek?

Raporter: Részemről addig a célig akartam eljutni, hogy, ha az országban bárhol kimondják a nevünket, tudják, kik vagyunk. Ez volt a fő cél.

Skuga: Nekem talán az elismerés. Nem is az, hogy, ha bárki kimondja a nevünket, vágják, hogy kik vagyunk… Abban az időben elég volt az, hogy húsz-harminc ember megjegyezze: jó, amit csinálunk. Egy-egy elismerő szó adta a pluszt, hogy igen, tudok ettől is jobbat, és azután már nem harminc ember fogja értékelni a zenénket, hanem jóval több.

DHOK: Lehet, hogy hülyén fog hangzani, de nekem nem voltak soha céljaim ezzel kapcsolatban. Én csak sodródtam az árral, de most már az a legnagyobb célom, hogy az albumról minél jobbak legyenek a visszajelzések.

KULTer.hu:  Kik azok, akik hatással voltak/vannak rátok?

Raporter: Nekem nincs olyan, akire felnézek azért, ahogy rappel. Akinek az előadása, mozgása magával ragadó számomra az GZA, a Wu Tang-ből. Nagyon tetszik, hogy bármilyen fellépése van, szinte úszik a zenében, olyannyira átéli az egészet. Magyarok közt ilyen nincs, mert mindenki visszafogott, nem engedi el magát. Az egész olyan mű, nincs bennük egyediség.

Skuga: Csak azokat tudom mondani, akiket nagyon szívesen hallgatok, nem példaképek, csak nagyon szeretem a zenéjüket: a Mobb Deep, a Wu Tang, Ice T. Magyarok közül rengeteget hallgattam Ecküéket. Tőlük a Nyelvtan tetszett a legjobban, de ott van még az Akkezdet Phiai első lemeze, valamint az NKS 5 Csillag című albuma is, melyek igen jól sikerült anyagok. Tudnék még sorolni sok zenét, de úgy igazán példaképem nincs. Az ODB viszont örök.

DHOK: Persze, a Wu Tang mindenkinek örök kedvenc volt, bár én inkább a francia vonalat szerettem régen. Akik nagyban motiváltak, az I Am, az NTM, a Saïan Supa Crew. Magyarok közül Ganxsta Zolee-t emelném ki. Az ő kazettájával találkoztam először, s hatalmas etalon volt a számomra. Fontosak még a Kriminal Beats-kiadványok, amit az underground hip-hophoz tudnék kötni; Bankosék, Az idő urai, Dózis. Ezek adták meg az alapokat, nemcsak nekem, hanem az egész magyar hip-hopnak.

Raporter: Példaképem nincs, de ami nagyon erősen fellendítette a magyar hip-hopot, mindaz, amit a fiúk felsoroltak, meg még hozzá lehet tenni az Animal Cannibalst, mert azért csak ők indították el a Fila Rap Jamet.

KULTer.hu:  Hogyan zajlott az első fellépésetek?

Skuga: A legelső komoly fellépésünk az Orange-ban, egy DBK-party formájában volt, amit debreceni fiatalok csináltak. Elhívtak minket is, mert hallották a demónkat. A fellépéseink alkalmával az a szokás, hogy János (DHOK) eltűnik, s a legelsőnél is úgy kezdtünk, hogy kerestük Jánost. Aztán megjelent, és a fellépés fele úgy ment le, hogy a közönségnek háttal állt, jobban mondva féloldalasan. Lényegében nekem nyomta a szöveget, nem a közönségnek. Akkor még nem tudtuk, hogy kell motiválni az embereket. Nekem ez igazán emlékezetes fellépés maradt.

DHOK: Zoltán (Skuga) nem felejti el, én meg sajnos nem tudok rá emlékezni. Kicsit többet ittunk, mint kellett volna, de a videóról elnézve nem volt az olyan rossz.

Skuga: Abban az időben, ha a srácok csináltak egy hip-hop bulit, akkor összegyűltek az emberek. Volt élet, a közönség látványosan szerette a zenét, a fellépéseket. Akkoriban kezdett igazán kiforrni a világháló, az interneten való kommunikálás, viszont ha volt egy ilyen buli, az azért kellett, hogy összehozza a haverokat, a csapatokat. Most meg azt lehet észrevenni, hogy elmész egy buliba, és már nem tudod igazából jól érezni magad, nem tudsz úgy felszabadulni, mert már nem azt adja vissza, mint régen.

KULTer.hu: Van saját stúdiótok is. Meséljetek erről egy kicsit!

Skuga: Először beruháztunk egy stúdió mikrofonra, amivel már jó minőségben tudtuk felvenni az anyagokat. Ez még csak az egyik alapköve volt az egésznek. Van egy nagyon hosszú ruhásszekrényem, és az egyik részéből kipakoltam mindent, majd azt körberaktam tojástartóval, beraktam egy kis sámlit, meg felcsavaroztam a mikrofont, aztán nyáron az „ezer fokos” melegben, egy kis helyre beültünk, és ott vettük fel a számokat. Az volt a süket szoba. Rengeteg számot rögzítettünk ott még régebben.

DHOK: Meg kellett szüntetni, mert kihíztuk.

Skuga: Tényleg! Nem tudtuk becsukni a szekrényajtót, így már nem volt meg a varázsa. 2010-ben jött egy országos hip-hop tehetségkutató verseny, a Hip Hop Contest. A döntő Budapesten volt a Cool Klubban 2010 októberében. Ott több mint kétszáz induló csapatból sikerült elnyernünk az első helyet, s így lettünk 2010-ben az év újonnan felfedezett hip-hop csapata. Ezzel miénk lett százötvenezer forint készpénz is, valamint egy klipforgatási lehetőség. Utóbbiról nem írtunk szerződést, hogy hivatalosan is mi nyertük, kvázi nem tudtunk semmit felmutatni, hogy nekünk ez jár, így az el is úszott.

Raporternek volt egy jó ismerőse, aki építkezéseken dolgozott. Ő csinált nekünk egy süket szobát, amit tíz centis hungarocellből alakítottunk ki. A nyereményből vettünk keverőt, külső hangkártyát, meg mindent, ami kell ahhoz, hogy egy normális felvételt össze tudjunk hozni. Jelenleg az én szobám a stúdió, de már folyamatban van egy próbaterem kialakítása is. Ha minden jól megy, akkor pár hónapon belül összejön.

KULTer.hu: Kezdetben a felvételeket a házi stúdióban rögzítettétek. Első albumotok számait hol vettétek fel?

Raporter: Minden számot itt rögzítettünk. A keverést és a stúdió munkát Nyíregyházán és Debrecenben készítették: háromnegyed részét Sima (Szikora Marcell) a streetROYAL-ból, illetve Geriskillz (Farkas Gergely). Vannak olyan szkreccsek, amiket szintén többen csináltak, például közreműködik Pierci és Sonnykraft is.

Skuga: Megemlítendő, hogy Funktasztikus szintén kijött hozzánk, így rögzítettünk egy közös felvételt vele is.

KULTer.hu: Már több dolgot is elmondtatok a lemezről, de mit lehet még tudni róla?

DHOK: A debütáló lemezünkre huszonkét számot tettünk fel, és elég változatos, sok közreműködővel. Velünk volt Busa Pista, Drap, Kétházközt, Csicsó, Nevenincs, Hivatlanok, Ketioz, AKR, Funktasztikus, Fanatrick, One-Shot, Keleti Membrán, Geriskillz, StreetROYAL. Ahogy Skuga is mondta, ez a legmeghatározóbb anyagunk, mivel ez az első közös lemez. Nagy vízválasztó. A jövőben erre próbálunk építkezni, nem szeretnénk később sem eltérni ettől a fajta zenétől, ettől a stílustól, amit elkezdtünk. Az album címe pedig a Deb-Üt.

KULTer.hu: Miről szólnak az első album szövegei?

Skuga: A nyári flesstől kezdve a szürke hétköznapokon át megjelenik a graffiti és a meló kérdése is. Elég sokszínű lesz a lemez, így mindenki megtalálja majd a hozzá legközelebb álló témát.

Raporter: Az egyik például, amely azt boncolgatja, hogy hogyan élne az ember, ha rajta múlna…

Skuga: Kapásból tudok két olyan szöveget mondani a lemezről, ami Petőfi Rádiós zene. A beatmaker, Sima be fogja küldeni az egyik zenét a rádióba, és valószínű, hogy játszani fogják majd. Ezt a trekket nemcsak olyan ember hallgatja szívesen, aki ebben a körben mozog, hanem bárki magára ismerhet benne. Mindenki volt fiatal, és ez a zene olyan, hogy aki meghallgatja, annak visszahozza a fiatalságát.

DHOK: A zenék elég nagy százalékában odamondogatós szövegek vannak. A csúnya szavakkal a nemtetszésünket próbáljuk kifejezni olyan emberek felé, akik szúrják a szemünket, legyenek azok a divatmajmok, a politikusok vagy akárkik. Van például egy olyan számunk, melyben felhívjuk a figyelmet arra, hogy Legyél eredeti, mert sok egyforma ember van, akik csak a divatot követik, és semmi nincs, amitől meg lehetne különböztetni egyiket a másiktól.

KULTer.hu: Milyen formában fog megjelenni a lemez?

Raporter: CD formában. Úgy tervezzük, hogy egy CD-s lesz, de ha minden kötél szakad, akkor kettő.

Skuga: A Kexx Fesztiválon már kézzel fogható formátumban ott volt a Deb-Üt lemez.

KULTer.hu: Klipet terveztek-e a debütáló albumhoz?

Raporter: Igazság szerint a klipekkel úgy vagyunk, hogy a lehető legjobb számokat szeretnénk megfilmesíteni a lemezről. Ha esetleg olyan számnak lesz nagy nézettsége, amelyiket mi nem gondoltunk „klipesnek”, akkor elgondolkozunk azon, hogy annak is adunk vizuális köntöst. Most dolgoztunk két klipen, de az egyik felvétel megsemmisült, a másik pedig csak félig van kész. Szerettük volna még a lemez előtt publikálni ezeket, de előbb-utóbb megjelennek…

DHOK: Elmondhatjuk azért, hogy vannak már klipjeink a lemezről, a Secret és az EllenTÉT.

KULTer.hu: Ebben a műfajban nagy szerepük van a szponzoroknak. Benneteket ki vagy kik támogatnak?

DHOK: A Cropp támogat ruhákkal, a Romlott Hazai pedig fellépési lehetőségekkel.

Raporter: Igazság szerint az elsődleges támogatónk a Romlott Hazai. De elég sok RH-s tag támogatott minket a lemez elkészülésében is. Volt, aki a zenét adta, volt, aki a szkreccseket vagy a borítót. Szóval ilyen pluszokat is adnak a cuccunkhoz. Anyagi támogatónk a Cropp, már ami a ruhákat illeti. Minden mást magunknak intézünk és magunknak köszönhetünk.

A képek forrása a Hírwevők Facebook-oldala.