„Hiller István nem Voldemort”

Ahogy melegszik az idő, egyre többen választanak maguknak szabadtéri vagy legalábbis a teraszra korlátozódó elfoglaltságot – a JAK-tábor negyedik napján tartott délelőtti szemináriumok is többnyire a kertben, kellemes környezetben zajlottak, ahol a résztvevők tetszés szerint jöhettek-mehettek.

Alighanem a tábor egyik leginkább várt beszélgetésére került sor ebéd után: Bozóki András, L. Simon László és Zentai Péter vitatták meg a kultúrpolitika, a művészeti autonómia és a finanszírozás kérdését Urfi Péter moderálásával. Ez utóbbira szükség is volt, mivel a vita nemegyszer terelődött vakvágányra, és egyik fél sem tartózkodott a határozott és heves véleménynyilvánítástól (Gaborják Ádám a beszéd elején egyenesen „jó szórakozást” kívánt). A beszélgetés kifejezetten azt a célt szolgálta, hogy a közkedvelt témák (mint Fekete György szélsőséges megnyilvánulásai) túlbeszélése helyett érdemi párbeszéd bontakozzon ki. A központi kérdés az állam és a szakmai szervezetek közti munkamegosztás és az anyagi források diszpenzációja volt. Magyarországon a kultúra, az oktatás, a sport és az egészségügy egyetlen monstrumminisztérium alá van rendelve, ami egyedülálló jelenség, de megvan a maga oka: a közvetlen gazdasági hasznot nem hajtó ágazatok összevonása tudatos döntés eredménye. Bozóki megfigyelése szerint a második Fidesz-kormány fölismerte, hogy a kultúra alapvetően nem számít ma közügynek, amit az is bizonyít, hogy fölmérések szerint az MMA körüli polémia a lakosság 2%-át sem érdekli.

A JAK-ot közvetlenül érintő változás a MASZRE egyes forrásainak az NKA-hoz való átcsoportosítása. Mindez azért jelent problémát, mivel az NKA által kiadott pénzek gyakran meglehetősen hektikusan működnek (L. Simon kijelentése szerint azonban olyan még nem történt, hogy már odaítélt összeget zároltak volna). Az NKA vezetése maga is vitákra ad alkalmat: a közönségből a legtöbben olyan alapvető strukturális döntéseket kifogásoltak, mint az elnök politikai elkötelezettsége. Konszenzusra – mint az várható volt – nem került sor, L. Simon azonban olykor megfontolandó érveket hozott föl: véleménye szerint például a folyóiratkiadás a mai, elsősorban a nyomtatott közegre támaszkodó állapotában nem támogatható tovább. Kifogásolta továbbá a hazai értelmiség kényelmeskedő álláspontját, amely szerinte kimerül a puszta asztalverésben (kérdés persze, hogy mit nevezünk asztalverésnek, s mit az átláthatatlan rendszer felé intézett jogos, ámde tehetetlenségtől átfűtött kritikai beszédnek).

Még a tavalyi táborban hangzott el Dunajcsik Mátyás kijelentése, amely szerint a nyolcvanas évek már régen volt. Mindez ahhoz a kritikusi hozzáálláshoz kapcsolható, amely egyes nagyhatású műveket, mint a Termelési-regény, Tar Sándor vagy Hajnóczy művei, erőteljesen kapcsol ahhoz az érához, amelyben születtek. Nem szabad emellett szem elől tévesztenünk, hogy magunk is egy olyan szociális körnek vagyunk a tagjai, amelynek identitása a rendszerváltást megelőző évek alapján beszélhető el. Sokatmondó bizonyítéka ennek, hogy mint azt a beszélgetést vezető Fehér Renátó kiemelte, a résztvevők közül sokaknak az első közös kulturális emléke Antall József temetése volt, amely félbeszakította a Kacsameséket. (Szegő János szerint ez, valamint az Antall-beszéd helyett közvetített BEK-döntő mintegy keretbe foglalja a magyar média újabb kori történetét.) Ahogy arról az elmúlt év megmozdulásai is tanúskodnak, a mai fiatal generációt már korántsem lehet annyira depolitizálni: ezt többek közt az internet kiterjedt és hatékony használata is lehetetlenné teszi. Akkor is így van ez, ha Haraszti Miklós szerint ma hasonló folyamatok mennek végbe, mint ami velük a hetvenes években: a kulturális sokszínűség tudatos ellehetetlenítése. Szó esett a JAK története során végbement változásokról is: Haraszti nem-felvételének esetéről, a Fasírt avagy viták a fiatal irodalomról című JAK-füzetről, amely 1982-ben jelent meg, és Szilágyi Ákos vezetősége kapcsán egy ma is aktuális témáról, a saját magát képviselő egyén és a szervezetet képviselő vezető felelősségéről.

De nemcsak az első JAK-füzetről hallhattunk ma este, hanem a legfrissebbekről is: Farkas Arnold Levente, Fenyvesi Orsolya, Pál Sándor Attila és Szil Ágnes köteteiről. Közülük Fenyvesi és Pál elsőkötetes szerzők, Szil pedig – amint az nyilván már köztudottnak számít – a JAKkendő-díj első nyertese. Orcsik Roland saját maga és Sopotnik Zoltán nevében kérdezte a szerzőket – ez utóbbi szerepet egy flitteres Minnie egér-maszk segítségével alakította, ami kétségkívül nagyot dobott a beszélgetés hangulatán. Nem ő volt azonban az egyetlen állat: Fenyvesi kötete, a Tükrök állatai mintha egyenesen egy Plinius-féle természettan középkoron átszűrt kortárs parafrázisa lett volna. Szintén a múltat idézte meg Szil Ágnes fölolvasása a Tangramból, valamint Farkas kötete, A másik Júdás, amelynek egyik könyve egyenesen a Biblia címet viseli. Pál Sándor Attila verseskötete, a Pontozó nem az ipari szerszámra utal – bár az se lenne rossz interpretáció –, hanem a szerző néptáncos múltjának és jelenének kifejezője: a cím ugyanis egy férfi szólótánc neve. És ezzel még nem értek véget a kiadott és kiadásra váró kötetek: az est további részében Gyáni Levente adott gitár- és énekkoncertet, akinek a kötete őszre várható.

JAK-tábor, 4. nap, Szigliget, 2013. augusztus 30.

A fotókat Bach Máté készítette.